FONTOS


 

Úszó, műugró, műúszó, hosszútávúszó és vízilabda VB 1994
Másfél év után a vb-n

Pontosan 14 éve már, hogy úgy indult el világversenyre a műugró válogatott, hogy akár helyezésben is reménykedhettek. Kelemen Ildikó, akitől akkor az eredményt várták, most edzőként utazik Rómába. Teszi mindezt a jelentős létszámcsökkentés után mindössze harmadmagával.

- Két versenyző és három vezető lesz ott a vb-n a részünkről - mondja Fazekas Lajos, a szövetség főtitkára. Eredetileg hatan utaztunk volna. Ott lett volna Rómában a főtitkár, a társadalmi elnök és egy újságíró kolléga is, ők azonban - éppen az utólagos glosszákat megelőzendő - maradnak.
- Azért ez nevetséges - mondja a főtitkár. Egy ilyen világversenyen olyan események is vannak, amelyeken ott kellene lennünk. Ötödikén például megbeszélést tartanak a jövő évi Grand Prix sorozatról, ahol kifejezetten nekem kellene ott lennem. Hát, nem leszek. Ennél jobban azonban már nem lehetett csökkenteni a névsort. Látszólag annak sincs értelme, hogy a szövetségi kapitány kiutazzon, de aki egy kicsit is ismeri a pontozásos sportágakat, az pontosan tudja, mit jelent az, ha egy edző, akinek szintén indul a versenyzője, beül bíráskodni.

Igaz: a műugrásban (persze így van ez a többi pontozásos sportágban is) ELSŐSORBAN maga az ugrás dönt. Mármint az ugrás nehézsége és végrehajtása. Másodsorban viszont nem mindegy az sem, ki hajtja végre, milyen eredményeket mondhat magáénak és - bár talán furcsán hangzik - az sem, hogy melyik országból jött.
- Annak, ha egy edző bíráskodik, személyes vonzata is lehet. Ha ő alulpontoz egy külföldit, könnyen lehúzhatják az ő versenyzőjét is. Olyan dolgok ezek, amelyeket csak az ismer, aki benne él ebben a sportban.

Ami egyébként a versenyzőket illeti, közülük az egyik maga a csoda. Lengyel Imre mindössze másfél éves műugró múlttal vág neki élete első világbajnokságának. Azelőtt tornász volt, és még a szakemberek is ámulva állnak a produkciója előtt. Lengyel Imre ugrásainak nehézsségi foka semmiben sem marad el a világ élmezőnyétől és ami a végrehajtást illeti, azért neki is lehet jó napja. Szégyenkezni - mindenesetre nem fognak vele. A cél számára és a három méteres versenyben induló Pintér Orsolya számára is a döntőbe kerülés.

Baraczka Eszter, Sport plusz
Egerszegi Krisztina
VERSENY

EREDMÉNYEK

  Úszás
  Műúszás, műugrás, hosszú-    távúszás
  Női és férfi vízilabda

 
KÉPEK

 

 
LINKEK

  Róma VB