FONTOS


 

Úszó, műugró, műúszó és hosszútávúszó Eb, Berlin
Első nap: egy ezüst, négy országos csúcs


Risztov Éva révén már a berlini "vizes" Európa-bajnokság második úszódöntőjében megszületett az első magyar érem, egy ezüst. A Budapesti Spartacus 17 éves versenyzője 400 vegyesen ráadásul megjavította Egerszegi Krisztina országos rekordját. 50 pillangón Gáspár Zsolt kétszer döntött magyar csúcsot, 100 háton Horváth Péter "szimpla" rekorddal mutatkozott be.

Magyarok nyitották meg a berlini "vizes" Európa-bajnokság hétfőn kezdődött úszóversenyeit, hiszen az első szám, a 400 férfi gyors első időfutamában hárman álltak rajtkőre: egy San Marino-i fiú mellett Kiss Boldizsár és Cseh László. Előbbi 3:58.62-vel 17. lett, így épp lemaradt a középdöntőről, utóbbi 4:03.45-tel a 21. helyen zárt.

Következő szereplőnk viszont szenzációsan teljesített: a 400 női vegyes második időfutamában Risztov Éva a mezőnytől teljesen elszakadva végig külön párviadalt vívott az ukrán Jana Klocskovával, sőt, gyorson remekül hajrázva, 4:39.76-os idővel legyőzte az olimpiai, világ- és Európa-bajnokot, a legjobb eredménnyel jutott be a délutáni fináléba. A szám idei ifjúsági Európa-bajnoka, a 16 esztendős Reményi Diana nyolcadikként, 4:50.01-tal szintén beverekedte magát a döntőbe.

Ahol a papírforma a délelőtt látottak alapján magyar érmet ígért. Az ígéret hamarosan bizonyossággá vált, mert Risztov és Klocskova megint rövid úton mindenkit lerázott, kettejük versenye viszont sokáig megjósolhatatlan volt. Kétszáznál még fél testhosszal vezetett a magyar lány, ám az e távon világversenyen 1999 óta veretlen ukrán mellen befogta, megelőzte, a záró 100 méteren, gyorson pedig megtartotta és picit növelte is előnyét. Risztov Éva teljesítménye így is szenzációs, és nemcsak azért, mert ezüstérmet ért, hanem azért is, mert 4:36.17-es idejével megjavította Egerszegi Krisztina országos rekordját, amelyet még tíz éve, a barcelonai olimpián repesztett. És a 400 vegyes még nem is Risztov fő száma... Kiss László szövetségi kapitány ezt így értékelte: "Nagyon-nagyon elégedett vagyok Risztov Éva teljesítményével, minden elismerést megérdemel. A döntőben jelentősen javított délelőtti eredményén, s megdöntötte Egerszegi 1992-es országos csúcsát. Éva fiatal, az olimpiáig még javulni tud mellen és háton. Klocskova egyelőre jobb nála." Ugyanebben a számban Reményi Diána a becsülendő ötödik helyet szerezte meg, de a magyarok egyébként is egész nap remekeltek.

Visszatérve a délelőtti időfutamokhoz: 100 férfi mellen a veterán Güttler Károly az 5., az újonc Flaskay Mihály a 7., 100 háton Horváth Péter a 4., Bodrogi Viktor a 14., 50 pillangón Gáspár Zsolt a 7. idővel jutott be a délutáni elődöntőbe. Különösen Gáspár tett ki magáért: 24.28-cal megjavította saját, tavaly felállított országos csúcsát! A nők mezőnyében Szepesi Nikolett 200 háton a 13. idővel került a továbbjutó 16-ba, míg az egyformán 50 pillangón próbálkozó 16 évesek - Taray Kata és Papp Renáta - kiestek.

A délutáni elődöntőkben folytatódtak a számunkra kellemes meglepetések. A százméteres mellúszásban Güttler Károly 1:01.39-cel ötödikként, Flaskay Mihály 1:01.92-vel hatodikként biztosította a helyét a keddi fináléban. A legjobb időt a világcsúcstartó orosz Szludnov úszta (1:00.65 p). Hasonló távon, háton Horváth Péter még egy lapáttal rátett: 54.95-ös, új magyar rekorddal és a második idővel lépett be a keddi fináléba, Bodrogi Viktor pedig 9.-ként zárt, két századmásodperccel maradva le a döntőről. Gáspár Zsoltnak 50 pillangón újabb országos csúcsot kellett úsznia a döntőbe jutáshoz, és meg is tette: délelőtti 24.28-át délután 24.12-re faragta! Ennyi siker mellett bőven belefér, papírforma is, hogy női 200 hátom Szepesi Nikolett a 12. idővel lemaradt a döntőről.

Azt egy nap után dőreség lenne megtippelni, hogyan szerepelnek majd úszóink a berlini Eb-n, de hogy a formaidőzítésük sikerült, azt négy országos csúcs láttán különösebb kockázat nélkül kijelenthetjük.

Ami a 400 női vegyesen kívüli, három további tegnapi úszódöntőt illeti: 400 férfi gyorson kettős olasz diadal született, ennek az első Brembilla jobban, a második Rosolino kevésbé örült. A négyszer 100-as női gyorsváltót, hajráemberként az agyonsztárolt Franziska van Almsickkal, 3:36.00-ás, döbbenetes világcsúccsal nyerték a házigazda németek, a férfiak hasonló versenyében szintén Németország diadalmaskodott.

A férfi műugrók kora délutáni döntőjét előzetesen bekarikáztuk a versenyprogramban, ám ez vasárnap estére feleslegessé vált. A selejtezőben ugyanis az éremszerzésre is esélyesnek ítélt Lengyel Imre a 13. helyen végzett, így kis különbséggel ugyan, de elmaradt a még továbbjutást jelentő 12. pozíciótól.

A hétfői győztesek

400 méteres férfi gyorsúszás: 1. Emiliano Brembilla (olasz) 3:46.60 p, 2. Massimiliano Rosolino (olasz) 3:48.70, 3. Dragos Coman (román) 3:48.78.

400 méteres női vegyesúszás: 1. Jana Klocskova (ukrán) 4:35.10 p, 2. Risztov Éva 4:36.17, országos csúcs (régi: 4:3654, Egerszegi, 1992.07.26., Barcelona), 3. Nicole Hetzer (német)4:42.22.

4x100 méteres női gyorsváltó:1. Németország (Meissner, Dallmann, Völker, van Almsick) 3:36.00, világ- és Európa-csúcs (régi világcsúcs: 3:36.61, Egyesült Államok, 2000.09.16., Sydney, régi Európa-csúcs: 3:39.58, Németország, 2001.07.18., Fukuoka) 2. Svédország 3:40.66 3. Hollandia 3:41.98

4x100 méteres férfi gyorsváltó:1. Németország (Conrad, Herbst, Spannenberg, Kunzelmann) 3:17.67 2. Svédország 3:17.75 3. Olaszország 3:18.20

3 méteres férfi műugrás: 1. Dmitrij Szautyin (orosz) 495.45 pont 2. Andreas Wels (német) 463.59 3. Vaszilij Liszovszkij (orosz) 456.06

Ballai Attila, Népszava 2002.07.29.

Kovács Ágnes
Úszó Eb, Berlin 2002
VERSENY

CIKKEK

  

 
KÉPEK

 

 
LINKEK

  hivatalos honlap