FONTOS


 

Úszó, műugró, műúszó és hosszútávúszó Eb, Berlin
Risztov Éva kétszer is második lett, és Batházi István is a dobogó középső fokára állhatott fel vasárnap
Három ezüstéremmel zárult



Ha Berlin és Risztov Éva, akkor ezüst: a 400 vegyes és a 800 gyors után Éva 200 pillangón és 400 gyorson is második lett
Gyanítható, Risztov Éva egy ideig nem hord ezüst fülbevalót, vagy ezüstgyűrűt. Meg lehet érteni. Ezüstből tele a padlás. Furcsa a helyzet. Legutóbb Egerszegi Krisztinával esett meg hasonló, még a nyolcvankilences, bonni Európa-bajnokságon. Három számban indult, három ezüstöt nyert. Éva Berlinben (már megint Németország ... ) négyet. Vasárnap éppenséggel kettőt.
Kétszáz pillangó. Vagy ő, vagy a lengyel Jedrzejczak. Aki száz pillangón már megmutatta, mire lehet számítani nála kétszázon. Ötven után Jedrzejczak vezet, mögötte a német Mehlhorn, majd Éva. Ez eddig rendben. Száznál Jedrzejczak már vagy fél testhosszal vezet. Mögötte Mehlhorn, majd Risztov Éva. Bírja e a lengyel? Mert a második száz Éváé. És a lengyel bírja. Csak úgy falja a hosszokat. Az ezüst biztosnak látszik, az arany távolodik. Nagyon. Az utolsó ötven méteren már egyértelmű, a négyszáz gyors után (Klocskova) és a nyolcszáz gyors után (Henke), kétszáz pillangón is jön valaki, aki még jobb nála. A mégen van a hangsúly ...
A mostani ezüst, mondjuk, emészthetőbb, hiszen Jedrzejczak világcsúccsal nyeri az Európa-bajnokságot. Az annyi, mint három második hely. Ez már nyomasztó ... Hiszen hiába már most az egyik legsokoldalúbb versenyző Európában, hiába retteghet tőle a mezőny, az arany hiányzik. Az utolsó esély negyven perccel később következett. A négyszáz gyors döntője. Mert ott is elindult.
Gondolják csak el, a kétszáz pillangóval a lábában és a zsongással a fejében még neki állt a négyszáz gyorsnak is. Emberfeletti. Erre már csak tényleg nagyon kevesek képesek a világon. Itt speciel a korábbi napok tapasztalatai alapján már a bronznak is örültünk volna. Mert a régi ismerősök, Klocskova és Henke, valamint a román Potec is ott volt a rajtkövön (arról nem is beszélve, hogy az országos csúcsot hozó pillangó sem könynyítette a helyzetet).


Klocskova

Egyszóval az utolsó esély. Klocskova kezd a legjobban, utána Potec, majd Éva következik. Száz után már Éva a második. Háromszáz után is. Ekkor úgy tűnik, Klocskova könnyedén nyer, nekünk pedig maradt egy újabb ezüst. Éva azonban nem az a fajta, aki nem próbálja meg a lehetetlent. Elkezdett hajrázni. Elképesztő tempóban. Az uszoda talpon, Klocskova még az élen. De tempóról tempóra csökken a távolság közöttük. Tíz méterrel a cél előtt úgy tűnik, a sors igazságot szolgáltat a tizenhét éves klaszszisnak. Öt méter után már a fél uszoda biztos benne, lehajrázza a szám világbajnokát. Kettőnél sokan már pezsgőt bontanának a meglepetésre, egynél szinte vele úszik az egész lelátó (kivéve az ukrán tábort), aztán bezuhannak a célba. Tizennégy század - oda.
Ezüst, ezüst, ezüst, ezüst.
Még leírni is sok, hát még megnyerni. Risztov Éva megnyerte. Előzetesen két érmet reméltek tőle. Négyet nyert. Világszínvonalú időket repesztett (országos csúcs alatt sehol sem adta). Mégsem lehet maradéktalanul boldog. Váltott lovakkal dolgozott, pechére. Több ezer úszónál ő a jobb Európában. Háromnál (Klocskova, Jedrzejczak, Henke) még nem. Éva amúgy a döntők végén már mosolyogni is tudott:
"Én vagyok az ezüstlány, tudomásul kell vennem. Kétszáz pillangón világcsúcs kellett ahhoz, hogy megelőzzenek, négyszáz gyorson pedig szerencse. Ha egy kicsit hamarabb nyitom a hajrát, talán meglephettem volna Klocskovát. Volt aki megkérdezte, mi lett volna ha ma csak négyszáz gyorson úszom, akkor nyerek e. A kérdés nem életszerű, ugyanis a kétszáz pillangón láttam a legtöbb lehetőséget az aranyra. És abban is biztos vagyok, ha csak gyorson úszom, nem értem volna el ilyen jó időt. Ehhez a négyszáz gyorsos időhöz ugyanis az is kellett, hogy fejben már nem tudtam rá koncentrálni annyira, a szívem vitt előre, nem taktikáztam" - öszszegzett Risztov.


Batházi István

Nem fogják kitalálni milyen színe volt a harmadik vasárnapi magyar éremnek. Nem arany, nem bronz. Igen, ezüst ... Batházi István nyerte. Két éve, a helsinki Európa-bajnokságon aranyérmes volt. Aztán tavaly nem jutott ki a fukuokai világbajnokságra. Volt, aki temette ... Rosszul tette. Batházi jött, látott és egyéni csúcsot úszva hozta a maximumot. A maximumot hiszen négyszáz vegyesen is volt valaki, akit ezen a kora estén nem lehetett legyőzni. Az olimpiai bajnok olasz Boggiattóról van szó. Nem adott kegyelmet. A pillangó után is vezetett, a gyors után is ott maradt. Batházi végig jól őrizte a második helyet, csupán egyszer került elé pillangón a francia Levaillant. Aztán már ő sem ...


Boggiatto

Vízcseppek

Jubileumra készült az orosz Alekszandr Popov, a huszonötödik Európa-bajnoki érmét szerette volna megnyerni vasárnap. Nos, az ötven gyors fináléjában nagyot bukott, dobogóra sem került, ám nem sokkal később a 4x100 méteres orosz vegyes váltót felvitte a dobogó legfelső fokára. A huszonöt éremből amúgy húsz arany ...

A felmérések szerint Franziska van Almsickot nézték legszivesebben a német televíziónézők, ha ő úszott, garantált volt, hogy sokat bekapcsolják a készüléket. Mellette még sokan választották esti programnak a másik német sztár, Thomas Rupprath száz pillangón elért győzelmét, valamint meglepően sokan telepedtek a készülék elé, amikor a szintén német Heiko Meyer diadalmaskodott a toronyugrásban.
"Elégedett vagyok, egyéni csúcsot úsztam, kihoztam magamból a legtöbbet, az olaszt nem verhettem meg, így most ezüstérem jutott. Egy éve azért dolgozom, hogy bebizonyítsam, nem a véletlen műve volt a helsinki aranyérem és hogy mindenkiben tudatosítsam: talán nekem is helyem lett volna a tavalyi világbajnoki csapatban. Azt hiszem, sikerült választ adon mindkét kérdésre ... " - mondta Batházi.
Turi György, Risztov és Batházi trénere - hiába nyerték a versenyzői a magyar éremtermés kilencven százalékát - nem volt boldog
"Nem, mert hiába tettünk meg mindent, az arany nem jött össze. Ha Évi csak egy számban nyer, mindennek más a megítélése. Így viszont hiába a rengeteg országos csúcs, meg az érmek, nem sikeres Eb-nek fogják elkönyvelni. Pedig szakmailag annak látom, sokat fejlődtek a versenyzőim. Az arany viszont védettséget ad, az pedig most nincs ... " - így Turi.
A nap krónikájához tartozik még, hogy a női 4x100 méteres vegyes váltó nem jutott döntőbe (négyszáz vegyesen Cseh László járt ugyanígy), a férfi vegyes váltó viszont ott lehetett a négyes pályán. Előzetesen éremben reménykedtek. Nem ezüstben, éremben ... Volt is rá esély, a hátúszás után a harmadik helyen állt a kvartett, majd Güttler Károly ragyogó (1:00.39) produkciója után a másodikra jött fel, ám bár Gáspár és Zubor is hozta magát, a roppant sűrű befutó végén tizenhét századdal elmaradt a dobogótól az amúgy országos csúcsot úszó magyar négyes.


A német férfi 4x100 vegyesváltó szokásához híven fura jelmezben búcsúztatta az Eb-t

Popov hozta be aranyra az oroszokat, akinek volt miért javítania, hiszen az 50 gyors fináléjában született meg az Eb legnagyobb meglepetése, sem ő, sem a holland Van den Hoogenband nem került dobogóra. A lengyel Kizierowski ellenben igen, ott is a legmagasabb fokára. A lengyeleknek bejött a vasárnap, két aranyat is nyertek. Mi három ezüstöt. Összesen pedig az úszóknál hatot ... Nem véletlen, hogy Kiss László szövetségi kapitány a szerencsét emlegette "Számtalan országos csúcsot hozott az Eb, számtalan döntösünk volt, éremből hét, az arany viszont nagyon-nagyon hiányzik. Mit tehetünk, talán jövőre, a világbajnokságon már a kiélezett helyzetekben végre a szerencse is mellénk szegődik" - vélekedett a kapitány.
A műugrást is beszámítva, nyolc (!) ezüst és egy bronzérem az Európa-bajnokság mérlege.
Ha úgy nézzük kilenc érem, jöhet az ünneplés hajnalig.
Ha úgy nézzük, hogy nincs arany, tényleg jogos a letörtség.
Furcsa Eb volt. A műugrók tökéletesen szerepeltek, az úszók kiugróan. A krónikákba viszont úgy fog bevonulni Berlin, hogy a nyolcvanhármas, római Eb után ismét nem láthattunk magyar győzelmet.
Aki tud, azért emlékezzen majd a csodás részletekre is ...

Tempók és pontok

Úszás
Férfiak
50 m gyors. Európa-bajnok: Bartosz Kizierowski (Lengyelország) 22.18, 2. Lorenzo Vismara (Olaszország) 22.21, 3. Olekszandr Volinec (Ukrajna) 22.36, 4. P. van den Hoogenband (Hollandia) 22.34, 5. A. Popov (Oroszország) 22.35, 6. S. Nystrand (Svédország) 22.67, ... 11. ZuborAttila (Magyarország) 22.93, ... 16. Gáspár Zsolt (Magyarország) 23.12
400 m vegyes. Előfutam: 1. Boggiato (olasz) 4:20.15, 2. Batházi István (magyar) 4:21.09, 3. Halika (izraeli) 4:21.21, ... 11. Cseh László (magyar) 4:24.58 - Batházi döntős, Cseh nem jutott döntőbe. Eb: Alessio Boggiato (Olaszország) 2:13.19, 2. Batházi István (Magyarország, Bp. Spartacus, edző: Turi György) 4:17.33, 3. Nicolas Rostoucher (Franciaország) 4:19.19, 4. J. Kokkodisz (Görögország) 4:20.86, 5. M. Halika (Izrael) 4:21.10, 6. B. Levaillant (Franciaország) 4:22.27, ... 11. Cseh László (Magyarország) 4:24.58


Boggiatto

4x100 m vegyes váltó. Előfutam: 1. Magyarország 3:38.53, 2. Franciaország 3:39.21, 3. Németország 3:39.25 - Magyarország döntős. Eb: Oroszország (Jevgenyij Aljecsin, Roman Szludnov, Igor Marcsenko, Alekszandr Popov) 3:36.21, 2. Franciaország (Pierre Roger, Huges Duboscq, Franck Esposito, Romain Barnier) 3:36.55, 3. Németország (Stev Thelöke, Jens Kruppa, Thomas Rupprath, Stefan Herbst) 3:37.05, 4. Ukrajna (V. Nikolajcsuk, O. Liszogor, A. Szerdinov, D. Szilantev) 3:37.11, 5. Magyarország (Horváth Péter, Güttler Károly, Gáspár Zsolt, Zubor Attila) 3:37.22 - országos csúcs, régi: 3:38.29, válogatott, 2001, 6. Svédország (J. Pettersson, M. Gustavsson, L. Frölander, S. Nystrand) 3:39.91

Nők
50 m gyors. Eb: Therese Alshammar (Svédország) 24.84, 2. Martina Moravcová (Szlovákia) 25.09, 3. Alena Geraszimenja (Fehéroroszország) 25.24, 4. K. Meissner (Németország) 25.34, 5. W. van Rijn (Hollandia) 25.53, 6. A. Korc (Lengyelország) 25.54
400 m gyors. Előfutam: 1. Risztov Éva (magyar) 4:11.57, 2. Potec (román) és Klocskova (ukrán) 4:11.58-4:11.58, ... 17. Nagy Réka (magyar) 4:18.57 - Risztov döntős, Nagy R. nem jutott döntőbe. Eb: Jana Klocskova (Ukrajna) 4:07.10, 2. Risztov Éva (Magyarország, Bp. Spartacus, e: Turi György) 4:07.24 - országos csúcs, régi: 4:09.32, Risztov, 2002, 3. Camelia Potec (Románia) 4:09.49, 4. S. Paduraru (Románia) 4:09.59, 5. J. Henke (Németország) 4:10.21, 6. I. Ufimceva (Oroszország) 4:10.38, ... 17. Nagy Réka (Magyarország) 4:18.57
50 m hát. Eb: Nyina Zsivanyevszkaja (Spanyolország) 28.58, 2. Sandra Völker (Németország) 28.81, 3. Alena Geraszimenja (Fehéroroszország) 28.86, 4. L. Ornstedt (Dánia) 29.25, 5. A. Pietsch (Németország) 29.27, 6. A. Cappa (Olaszország) 29.31, ... 9. Szepesi Nikolett (Magyarország) 29.56
200 m pillangó. Eb: Otylia Jedrzejczak (Lengyelország) 2:05.78 - világ- és Európa csúcs, régi: 2:05.81, O'Neill, ausztrál, 2000, ill. 2:06.97, Mehlhorn, német, 2001, 2. Risztov Éva (Magyarország, Bp. Spartacus, e: Turi György) 2:08.24 - országos csúcs, régi: 2:08.65, Risztov, 2002, 3. Annika Mehlhorn (Németország) 2:09.37, 4. M. García (Spanyolország) 2:11.04, 5. F. Segat (Olaszország) 2:12.38, 6. R. Vives (Spanyolország) 2:12.46
4x100 m vegyes váltó. Előfutam: 1. Németország 4:06.84, 2. Svédország 4:09.71, 3. Spanyolkország 4:10.13, 9. Magyarország 4:12.79 - Magyarország nem jutott döntőbe. Eb: Németország (Antje Buschschulte, Simone Weiler, Franziska van Almsick, Sandra Völker) 4:01.54 - Európa-csúcs, régi: 4:03.06, Németország, 2001, 2. Svédország (Therese Alshammar, Emma Igelström, Anna-Karin Kammerling, Johanna Sjöberg) 4:06.15, 3. Ukrajna (Irina Amsennikova, Szvitlana Bondarenko, Jana Klocskova, Olga Mukomol) 4:06.22, 4. Oroszország (Sz. Komarova, J. Bogomazova, N. Szutyijagina, L. Jugyina) 4:07.72, 5. Spanyolország) (Ny. Zsivanyevszkaja, B. Domenech, A. San Juan, L. Roca) 4:08.38, 6. Olaszország (A. Cappa, S. Farina, F. Segat, C. Vianini) 4:10.38, ... 9. Magyarország (Szepesi Nikolett, Kovács Ágnes, Taray Katalin, Papp Renáta) 4:12.79

Műugrás
Nők. Páros toronyugrás, döntő. Eb: Annett Gamm, Ditte Kotzian (Németország) 309.78, 2. Olga Leonova, Olena Zsupina (Ukrajna) 284.97, 3. Jevgenyija Olsevszkaja, Szvetlana Tyimosonyina (Oroszország) 283.02, 4. M. McCarroll, K. Smith (Nagy-Britannia) 282.96, 5. D. Sáez de Ibarra, L. Santos (Spanyolország) 280.92, 6. M. Reiff, G. Richter-Libiseller (Ausztria) 278.64

sal, Nemzeti Sport 2002.08.05.

Kovács Ágnes
Úszó Eb, Berlin 2002
VERSENY

CIKKEK

  

 
KÉPEK

 

 
LINKEK

  hivatalos honlap