FONTOS


 

Úszó, műugró, műúszó és hosszútávúszó Eb, Berlin
Ha arany, akkor Kovács Ági


Négy érem. Ennyi termett két éve a helsinki vizes Európa-bajnokságon. Mind a négyet az úszók szállították. Kovács Ágnes jó szokásához híven mindhárom mellúszószámban dobogóra lépett, ötvenen és százon nyert, kétszázon viszont a román Caslaru megelőzte. Nos, Berlinben nem történhet ilyen, hiszen Caslaru nem indul, de erről később ... A negyedik érem (arany!) Batházi István érdeme, aki 400 méter vegyesen lett Európa-bajnok.

Amúgy gyanítható, a német fővárosban is az úszók hozzák majd a nemesfémeket. Legutóbb három éve, az isztambuli kontinensbajnokságon fordult elő, hogy más is hozzátett a kollekcióhoz. Akkor a műugró Lengyel Imre három méterről ezüstérmes lett. De róla is később ... A lényeg, Berlin - elméletileg - a helsinki napoknál is szebb lehet. Hogy a gyakorlat mit hoz majd, azzal még várjunk. A német fővárosban egyébként a véglegesnek tekinthető adatok szerint 38 ország 786 versenyzője viaskodik majd (az esemény költségvetése sem kicsi, 1.5 millió euró ... )
Egy biztos, csakúgy mint 1997 óta mindig, most is Kovács Ágnes a úszócsapat első számú favoritja. (Az úszó Eb-nek egyébiránt az Eurosportparkban 140 millió eurós költségvetéssel épített fedett uszoda ad majd otthont.) Az olimpiai bajnok a sevillai Európa-bajnokság óta minden világversenyről hoz aranyat. Eb-címből hét van neki. Egerszegi Krisztinának kilenc jutott ... Az viszont még kérdéses, hogy Ágnes beéri-e Krisztinát. Kérdéses, és nem azért, mert gond lenne a formájával. Azzal nincs, minden évben jókor és jó helyen hozza magát. Az utóbbi két világversenyen pedig kétszáz méter mellen (sydneyi olimpia, fukuokai vb) tanári módon diadalmaskodott. Európában az utóbbi időben kétszázon Caslaru kivételével nem volt ellenfele. Caslaru ugyebár nem lesz ott Berlinben, de jött helyette egy másik, aki talán még Caslarunál is jobb. Ôt úgy hívják, Mirna Jukic, Ausztriából. Tizenhat éves. És pokolian jó. Száz mellen a svéd Emma Igelström személyesíti meg Jukicot. Ô eddig a rövid pályás versenyeken remekelt, ám az idén nagymedencében is letette a névjegyét. Alaposan, hiszen száz mellen a keletnémet Silke Hörner Európa-csúcsát is megdöntötte néhány hete. Egyszóval, ha őket megelőzi a magyar bajnok, akkor gyaníthatóan két aranyat nyer Berlinben. Hárommal nem számol. Az ötvenes táv ugyanis - bár ott is Európa-bajnok - számára rövid. A specialisták felségterülete. Kovács Ági mellett immár a csapat második számú emberévé nőtte ki magát Risztov Éva. A tizenhét éves (Ágihoz hasonlóan a Bp. Spartacus versenyzője) tehetség idén 400 méter gyorson, 200 méter pillangón és 400 méter vegyesen a világranglistát is vezette. Sőt, a pillangó kivételével továbbra is ő az első. A statisztika tehát érmet ígér, ám badarság lenne azt gondolni, hogy Risztov biztos aranyesélyes. Négyszáz vegyesen ugyanis az olimpiai bajnok Jana Klocskova egyelőre verhetetlennek látszik, általában annyit hoz ki magából, ami az aranyhoz kell. Négyszáz gyorson szintén ő a meghatározó. A legtöbb esély 200 méter pillangón mutatkozik, ott szerencsére Klocskova nem indul ... Ellenben ott lesz a startkövön a szám Európa-rekordere, a hazai medencében tempózó Annika Mehlhorn és a lengyel Ottilya Jedrzejczak.

Kovács Ági aranyesélyes, Risztov Éva benevezhet az ezüstre, a többiektől viszont már egy bronzérem is csodálatos lenne. Hogy kikre gondolunk? Habár az utóbbi időben gyengélkedik, Zubor Attilában benne lehet egy érem. A tavalyi, fukuokai világbajnokságon száz gyorson ötödik lett, de úgy, hogy csak két európai előzte meg. Az utóbbival Berlinben is kiegyeznénk. A férfiaknál maradva: szintén benevezhet az éremre 100 méter háton Horváth Péter, 400 méter vegyesen pedig esetleg Batházi István (mégiscsak ő a címvédő) érhetne oda a dobogóra. És ne feledkezzünk meg a férfi 4x100 méteres vegyes váltóról sem, amelyben a vb-n ötödik lett. A hölgyekről pedig már esett szó.
Kiss László szövetségi kapitány amúgy négy éremnél többet vár a német fővárosban - neki legyen igaza -, a műugrók viszont még titkon sem beszélnek medáliákról. Pedig Lengyel Imrében mindig benne van a lehetőség. Négy éve a perth-i világbajnokságon a negyedik helyen végzett 3 méterről, egy évvel később az isztambuli Eb-n pedig ezüstérmes lett. Azóta viszont csak universiade-győzelemre futotta az erejéből. Tavasszal úgy tűnt, ismét remek formába lendült (első lett az amerikai egyetemi bajnokságon), ám majd csak a deszkán derül ki, mire is képes az év nagy részében a tengerentúlon szereplő klasszis. A másik két magyar induló, Barta Nóra és Hajnal András nem számít az esélyesek közé.
Az esélyesség a magyar hosszútávúszókat sem nyomaszthatja (Potsdamban, a Templiner-folyóban rendezik meg az Eb-t), a Barsi Claudia, Hegedűs Diána, Nagy-Pál Levente triótól nem várhatjuk azt, amit Kovács Rita produkált. Ô még az 1997-es, sevillai Európa-bajnokságon aranyérmet nyert. A műúszók esetében is a tapasztalatszerzés a hivatalos cél, ha valaki bekerül a tizenkettes fináléba, már elégedettek lehetünk.

Amit tudni érdemes

Európa-bajnokság (Berlin, július 25-augusztus 4.)

Július 25. (csütörtök)
Műúszás. 9.30: Egyéni kötelező. 15: Páros kötelező. 19.30: Csapat kötelező
Hosszútávúszás. 9: Nők. 25 km (címvédő: Büchse, német, 5:22:11.1, magyar induló: -)

Július 26. (péntek)
Műúszás. 9.30: Egyéni szabadon választott. 16.15: Egyéni döntő (cv: Brusznyikina, orosz, 99.200, mi: Marschalkó)
Hosszútávúszás. 9: Férfiak. 25 km (cv: Lecat, francia, 5:05:22.5, mi: -)

Július 27. (szombat)
Műugrás. 14.05: Férfiak. Páros torony döntő (cv: Szautyin, Lukasin, orosz, 323.46, mi: Lengyel, Hajnal)
Műúszás. 9.30: Páros szabadon választott. 16.15: Páros döntő (cv: Brusznyikina, Kiszeljeva, orosz, 99.360, mi: Ökrös, Almási)
Hosszútávúszás. 9.30: Férfiak. 5 km (cv: Baldini, olasz, 55:13.1, mi: -). 9.45: Nők. 5 km (cv: Büchse, német, 1:00:26, mi: Hegedűs)

Július 28. (vasárnap)
Műugrás. 16.15: Nők. Páros 3 m döntő (cv: Pakalina, Iljina, orosz, 303.12, mi: -). 19: Férfiak. 3 m selejtező.
Műúszás. 9.30: Csapat szabadon választott. 14.05: Csapat döntő (cv: Oroszország, 99.520, mi: Marschalkó, Ökrös, Almási, Grósz, Kárpáti, Simon B., Aranyossy, Harsányi, Szabó A., Szedlák)
Hosszútávúszás. 9.30: Férfiak. 10 km (cv: -, mi: Nagy-Pál Levente). 10: Nők. 10 km (cv: -, mi: Barsi, Hegedűs)

Július 29. (hétfő)
Úszás. 16.15: Döntők. Férfiak. 400 m gyors (cv: Brembilla, olasz, 3:48.56, mi: Cseh, Kiss B., magyar csúcs: 3:51.11, Szabados - 1997, Európa-csúcs: 3:43.40, Rosolino, olasz - 2000, világcsúcs: 3:40.17, Thorpe, ausztrál - 2001), 4x100 m gyorsváltó (cv: Oroszország, 3:18.75, mi: -, Ecs: 3:14.56, Hollandia - 2001, vcs: 3:13.67, Ausztrália - 2000). Nők. 400 m vegyes (cv: Klocskova, ukrán, 4:39.78, mi: Risztov, Reményi, mcs: 4:36.54, Egerszegi - 1992, Ecs és vcs: 4:33.59, Klocskova, ukrán - 2000), 4x100 m gyorsváltó (cv: Svédország, 3:42.38, mi: -, Ecs: 3:39.58, Németország - 2001, vcs: 3:36.61, Egyesült Államok - 2000)
Műugrás. 14.05: Férfiak. 3 m-es döntő (cv: Szautyin, orosz, 681.48, mi: Lengyel). 19.15: Nők. Torony selejtező.

Július 30. (kedd)
Úszás. 16.15: Döntők. Férfiak. 50 m pillangó (cv: Hard, finn, 23.88, mi: Gáspár, mcs: 24,36, Gáspár - 2001, Ecs: 23.57, Frölander, svéd - 2001, vcs: 23.44, Huegill, ausztrál - 2001), 100 m hát (cv: Ortega, spanyol, 55.50, mi: Horváth P., Bodrogi, mcs: 55.05, Horváth P. - 2001, Ecs: 25.31, Rupprath, német - 2001, vcs: 53.60, Krayzelburg, amerikai - 1999) 100 m mell (cv: Fioravanti, olasz, 1:02.02, mi: Güttler, Flaskay, mcs: 1:00.95, Güttler - 1993, Ecs és vcs: 59.94, Szludnov, orosz - 2001). Nők. 50 m pillangó (cv: Kammerling, svéd, 26.40, mi: Taray, Papp R., mcs: 27.59, Nyíry - 1999, Ecs és vcs: 25.64, De Bruijn, holland - 2000), 200 m hát (cv: Zsivanyevszkaja, spanyol, 2:09.53, mi: -, Ecs és vcs: 2:06.62, Egerszegi - 1991) 4x200 m gyorsváltó (cv: Románia, 8:03.17, mi: -, Ecs és vcs: 7:55.47, NDK - 1987)
Műugrás. 11.30: Férfiak. 1 m-es selejtező. 14.05: Nők. Torony döntő (cv: Tyimosinyina, orosz, 482.34, mi: -). 19: Nők. 1 m-es selejtező.

Július 31. (szerda)
Úszás. 16.15: Döntők. Férfiak. 100 m gyors (cv: Popov, orosz, 48.61, mi: Zubor, és Gáspár, mcs: 49.13, Zubor - 2001, Ecs és vcs: 47.84, Van den Hoogenband, holland - 2000), 200 m vegyes (cv: Rosolino, olasz, 2:00.62, mi: Batházi, Kerékjártó, mcs:1:59.36, Darnyi - 1991, Ecs és vcs: 1:58.16, Sievinen, finn - 1994). Nők. 100 m mell (cv: Kovács Á., 1:08.38, mi: Kovács Á., mcs: 1:07.79, Kovács Á. - 2000, Ecs: 1:07.27, Igelström, svéd - 2002, vcs: 1:06.52, Heyns, dél-afrikai - 1999), 100 m gyors (cv: Alshammar, svéd, 54.41, mi: -, Ecs és vcs: 53.77, De Bruijn, holland - 2000).
Műugrás. 14.05. Férfiak. 1 m-es döntő (cv: Mesch, német, 370.53, mi: Lengyel). Nők. 1 m-es döntő (cv: Iljina, orosz, 275.28, mi: Barta)
Augusztus 1. (csütörtök)
Úszás. 16.15: Döntők. Férfiak. 200 m pillangó (cv: Poljakov, orosz, 1:56.73, mi: Kiss B., Kolozár, mcs: 1:58.25, Darnyi - 1991, Ecs: 1:54.62, Esposito, francia - 2002, vcs: 1:54.58, Phelps, amerikai - 2001), 200 m mell (cv: Komornyikov, orosz, 2:13.09, mi: Bodor, mcs: 2:11.23, Rózsa - 1992., Ecs: 2:10.87, Fioravanti, olasz - 2000, vcs: 2:10.16, Barrowman, amerikai - 1992), 50 m hát (cv: Thelöke, német, 25.60, mi: Horváth P., mcs: 25.99, Horváth P. - 2000, Ecs: 25.31, Rupprath, német - 2001, vcs: 24.99, Krayzelburg, amerikai - 1999). Nők. 800 m gyors (cv: Rigamonti, svájci, 8:29.16, mi: Risztov, mcs: 8:31.35 - 2002, Ecs: 8:19.53, Möhring, NDK-beli - 1987, vcs: 8:16.22, Evans, amerikai - 1989), 200 m vegyes (cv: Caslaru, román és Klocskova, ukrán, 2:12.57-2:12.57, mi: Reményi, mcs: 2:13.66, Egerszegi - 1993., Ecs: 2:10.68, Klocskova, ukrán - 2000, vcs: 2:09.72, Vu Jan-jan kínai - 1999)
Műugrás. 14.05: Férfiak. Páros 3 m döntő (cv: Schellenbeerg, Wels, német, 331.98, mi: -). 19: Nők. 3 m-es selejtező
Augusztus 2. (péntek)
Úszás. 16.15: Döntők. Férfiak. 1500 m gyors (cv: Cservinszkij, ukrán, 15:05.31, mi: -, Ecs: 14:50.36, Hoffmann, német - 1991, vcs: 14:34.56, Hackett, ausztrál - 2001), 200 m gyors (cv: Rosolino, olasz, 1:47.31, mi: Zubor, Cseh, mcs: 1:49.00, Szabados - 1997, Ecs: 1:45.35, Van den Hoogenband, holland - 2000, vcs: 1:44.06, Thorpe, ausztrál - 2001), 50 m mell (cv: Warnecke, német, 27.75, mi: Güttler, Flaskay, mcs: 28.11, Güttler - 2002, Ecs: 27.51, Gibson, brit - 2002, vcs: 27.39, Moses, amerikai - 2001). Nők. 100 m hát (cv: Zsivanyevszkaja, spanyol, 1:01.02, mi: Szepesi, mcs: 1:00.31, Egerszegi - 1991, Ecs: 1:00.21, Mocanu, román - 2000, vcs: 1:00.16, Ho Ce-hung, kínai - 1994). 50 m mell (cv: Kovács Á., 31.68, mi: Kovács Á., mcs: 31.34, Kovács Á. - 2000, Ecs: 31.04, Baker, brit - 2002, vcs: 30.83, Heyns, dél-afrikai - 1999), 100 m pillangó (cv: Moravcová, szlovák, 58.72, mi: Taray, Papp, mcs: 1:00.37, Ferenczy - 1999, Ecs és vcs: 56.61, De Bruijn, holland - 2000)
Műugrás. 14.05: Nők. 3 m-es döntő (cv: Pakalina, orosz, 578.37, mi: Barta). 19: Férfiak. Torony selejtező
Augusztus 3. (szombat)
Úszás. Döntők. Férfiak. 200 m hát (cv: Kozulj, horvát, 1:58.62, mi: Bodrogi, Rudolf, mcs: 1:59.24, Bodrogi - 2001, Ecs: 1:56.57, López-Zubero, spanyol - 1991, vcs: 1:55.87, Krayzelburg, amerikai - 1999), 100 m pillangó (cv: Frölander, svéd, 52.23, mi: Gáspár, Kolozár, mcs: 52.87, Gáspár - 2000, Ecs: 52.00, Frölander, svéd - 2000, vcs: 51.81, Klim, ausztrál - 1999), 4x200 m gyorsváltó (cv: Olaszország, 7:16.52, mi: -, Ecs: 7:10.86, Olaszország - 2001, vcs: 7:04.66, Ausztrália - 2001). Nők. 200 m gyors (cv: Baranovszkaja, fehérorosz, 1:59.51, mi: -, Ecs és vcs: 1:56.78, Van Almsick, német - 1994), 200 m mell (cv: Caslaru, román, 2:26.76, mi: Kovács Á., mcs és Ecs: 2:24.03, Kovács Á. - 2000, vcs: 2:22.99, Csi Huj, kínai - 2001)
Műugrás. 14.05: Férfiak. Torony döntő (cv: Szautyin, orosz, 710.07, mi: Lengyel, Hajnal)

Augusztus 4. (vasárnap)
Úszás. Döntők. Férfiak. 50 m gyors (cv: Popov, orosz, 21.95, mi: Zubor, Gáspár, mcs: 22.54, Zubor - 2001, Ecs és vcs: 21.64, Popov, orosz - 2000), 400 m vegyes (cv: Batházi, 4:18.51, mi: Batházi, Cseh, mcs és Ecs: 4:12.36, Darnyi - 1991, vcs: 4:11.76, Dolan, amerikai - 2000), 4x100 m vegyes váltó (cv: Oroszország, 3:39.29, mi: válogatott, mcs: 3:38.29 - 2001, Ecs: 3:35.88, Németország - 2000, vcs: 3:33.73, Egyesült Államok - 2000). Nők. 50 m hát (cv: Zsivanyevszkaja, spanyol, 28.76, mi: Szepesi, mcs: 29.36, Egerszegi - 1988, Ecs és vcs: 28.25, Völker, német - 2000), 200 m pillangó (cv: Jedrzejczak, lengyel, 2:08.63, mi: Risztov, mcs: 2:08.65, Risztov - 2002, Ecs: 2:06.97, Mehlhorn, német - 2001, vcs: 2:05.81, O‘Neill, ausztrál - 2000), 50 m gyors (cv: Alshammar, svéd, 24.44, mi: -, Ecs és vcs: 24.13, De Bruijn, holland - 2000), 400 m gyors (cv: Klocskova, ukrán, 4:09.41 mi: Risztov, Nagy R., mcs: 4:09.32, Risztov - 2002, Ecs: 4:05.84, Möhring, NDK-beli - 1989, vcs: 4:03.85, Evans - 1988), 4x100 m vegyes váltó (cv: Svédország, 4:06.00, mi: válogatott, mcs: 4:10.92 - 1995, Ecs: 4:03.06, Németország - 2001, vcs: 3:58.30, Egyesült Államok - 2000)
Műugrás. 14.05: Nők. Páros torony döntő (cv: Piper, Wetzig, német, 268.05, mi: -)

sal, Nemzeti Sport 2002.07.25.

Kovács Ágnes
Úszó Eb, Berlin 2002
VERSENY

CIKKEK

  

 
KÉPEK

 

 
LINKEK

  hivatalos honlap