FONTOS


 

A két évvel ezelőtti eredmények felülmúlása a cél
Népes csapat Berlinben


Létszámában mindenképpen nagy magyar csapat szerepel a július végén rajtoló berlini nagymedencés Európa-bajnokságon, mint kedden délben, a Remiz étteremben tartott sajtótájékoztatón kiderült, húsz magyar állhat rajtkőre.

Kiss László szövetségi kapitány szerint a létszám is jelzi, lendületet vett a sportág, Berlinben akár a két évvel ezelőtti, helsinki Eb éremtermését is túlszárnyalhatja a küldöttség. A finn fővárosban négy magyar érem született, most pedig öt-hat dobogós helyezést tervez a szakmai munka felelőse.


A szövetség vezérkara - Gyárfás Tamás elnök, Kiss László szövetségi kapitány, Ruza József főtitkár - optimistán várja az Eb-t

A már korábban bizonyító klasszisok mellett sok fiatal is helyet kapott a keretben - a legtöbbjük a linzi ifjúsági Eb (július 11-14.) után ruccan át a németekhez -, számukra a tapasztalatszerzés miatt fontos a felnőtt-kontinensbajnokság. A rutinosabbakkal szemben ellenben magas a mérce, fő számában mindenkinek döntős helyezést kell teljesítenie. A berlini napok más szempontból is fontosnak tűnnek, ugyanis a hírek szerint az Európai Úszóliga (LEN) a felnőtt Eb ideje alatt dönt arról, hogy melyik ország rendezheti meg a 2004-es ifjúsági Európa-bajnokságot. Nem titok, a magyar szövetség is megtartaná az eseményt. Gyárfás Tamás, a Magyar Úszószövetség elnöke derűlátó, szerinte arra is van esély, hogy 2006-ban Budapest adjon otthont a felnőtt Eb-nek, a nagy álom pedig, hogy 2007-ben a felnőtt-világbajnokságot is mi rendezhessük. Első lépcsőfokként a felnőtt Európa-bajnokság mellett lobbizik a honi úszószövetség, hiszen Berlinben is asztalhoz ülnek a LEN vezetőségével. A pályázat sikeressége mellett szól, hogy információink szerint Jánosi György sportminiszter is Berlinben tölt néhány napot.

Az Európa-bajnoki csapat (Berlin, július 29-augusztus 4.)
Férfiak. Batházi István (200 m vegyes, 400 m vegyes), Bodor Richárd (200 m mell), Bodrogi Viktor (100 m hát, 200 m hát, 4x100 m vegyes váltó), Cseh László (200 m gyors, 400 m gyors, 400 m vegyes), Flaskay Mihály (50 m mell, 100 m mell, 4x100 m vegyes váltó), Gáspár Zsolt (50 m gyors, 100 m gyors, 50 m pillangó, 100 m pillangó, 4x100 m vegyes váltó), Güttler Károly (50 m mell, 100 m mell, 4x100 m vegyes váltó), Horváth Péter (50 m hát, 100 m hát, 4x100 m vegyes váltó), Kerékjártó Tamás (200 m vegyes), Kiss Boldizsár (400 m gyors, 200 m pillangó), Kolozár Dávid (100 m pillangó, 200 m pillangó), Rudolf Roland (400 m gyors, 200 m hát), Zubor Attila (50 m gyors, 100 m gyors, 200 m gyors, 4x100 m vegyes váltó)
Nők. Kovács Ágnes (50 m mell, 100 m mell, 200 m mell, 4x100 m vegyes váltó), Nagy Réka (400 m gyors, 800 m gyors), Papp Renáta (50 m pillangó, 100 m pillangó, 4x100 m vegyes váltó), Reményi Diána (200 m mell, 200 m vegyes, 400 m vegyes), Risztov Éva (400 m gyors, 800 m gyors, 200 m pillangó, 400 m vegyes, 4x100 m vegyes váltó), Szepesi Nikolett (50 m hát, 100 m hát, 4x100 m vegyes váltó), Taray Katalin (50 m pillangó, 100 m pillangó, 4x100 m vegyes váltó)

Hosszútávúszás. Hárman indulnak a berlini Eb-n
Barsi Claudiában bíznak


Eldőlt, három magyar hosszútávúszó szerepel a július végi berlini Eb-n, Barsi Claudia, Hegedűs Diána és Nagy-Pál Levente startol a német fővárosban.

Hármuk közül Barsi számára teremhet babér, ugyanis az elmúlt időszakban két alkalommal is kiugró eredményt produkált. A dubai Világkupa-futamon negyedik lett, a hongkongi Vk-versenyen pedig hatodik. Perlaky Gábor, a Magyar Hosszútávúszó-szövetség elnöke szerint ha Barsi bekerül a legjobb nyolc közé 10 km-en, akkor mindenképpen elégedettek lehetünk. Az Eb-n amúgy a sportminisztérium támogatásával szerepel a küldöttség.

sal, Nemzeti Sport 2002.07.03.

Kovács Ágnes
Úszó Eb, Berlin 2002
VERSENY

CIKKEK

  

 
KÉPEK

 

 
LINKEK

  hivatalos honlap