FONTOS


 

Négy ezüstérem az EB végére

Két ezüstérmet nyert a már meglévő kettő mellé Risztov Éva a berlini Európa-bajnokság utolsó napján, ezúttal 200 pillangón és 400 gyorson lett második. Ezüstérmes lett 400 vegyesen Batházi István, s toronyugrásban Lengyel Imre is. A női 200 méteres mellúszásban a szám olimpiai és világbajnoka, Kovács Ágnes csak a negyedik helyen végzett.

Vasárnap tovább bővítette ezüstgyűjteményét Risztov Éva a berlini Európa-bajnokságon. Az úszónő eddigi két második helye mellé újabb kettőt szerzett. Korábban a 400 vegyes és a 800 gyors után állhatott fel a dobogóra.
Tegnap a legjobb idővel került döntőbe 200 pillangón és 400 gyorson is. A 200 pillangó döntőjében Risztov jól kezdett, 150 méterig tartotta a lépést a legnagyobb riválisaival. Az utolsó hosszon azután megelőzte a német Mehlhornt, és saját korábbi magyar csúcsát megjavítva csapott a célba. A címvédő lengyel Jedrejczak világrekorddal győzött.
Nem sokat pihent Risztov, mert jött a 400 gyors, amelyben minden korábbinál közelebb volt az aranyéremhez. Az előfutamban 4:11,58 perccel a legjobb időt úszta, igaz, nagy riválisa, Jana Klocskova kissé kiengedett a cél előtt. A döntőben óriási csatát vívott Risztov és Klocskova, az utolsó hosszon a magyar talán meg is előzte egy rövid időre ellenfelét, de a célba az ukrán csapott 14 századdal hamarabb.
Férfi 400 vegyesen a címvédő Batházi István 4:21,09 perces eredménnyel futamában és az előfutamok összesítésében is második lett az olasz Boggiatto mögött. Batházi a döntőben sem tudta megközelíteni az olaszt, de az ezüstérme sem volt veszélyben.
A Horváth Péter, Güttler Károly, Gáspár Zsolt, Zubor Attila alkotta férfi staféta 3:38,53 percet úszott az előfutamban, s a legjobb idővel jutott a döntőbe, amelyben viszont csak ötödik lett.
Szombaton, egy héttel azután, hogy Hajnal Andrással ezüstérmet szerzett a szinkron toronyugrásban, Lengyel Imre a toronyugrásban is a második helyen végzett a berlini Európa-bajnokságon. Hajnal elrontotta az utolsó ugrását - ezt megelőzően még ő állt a második helyen -, így az ötödik lett.
Kellemetlen meglepetés volt, hogy Kovács Ágnes az erősebbik számában, a 200 méter mellúszásban is csak a negyedik lett - szerdán 100 mellen végzett ugyanezen a helyen -, Reményi Diana az ötödik helyen végzett. Az ifjúsági Európa-bajnok osztrák Mirna Jukic ért elsőként a célba. Kovács, a szám olimpiai, világ- és korábbi, 1999-es Európa-bajnoka - tavalyelőtt Helsinkiben a második lett - ezúttal a táv elején nem került jelentős hátrányba, szorosan tapadt Jukicra. Az utolsó 50 méteren azonban elmaradt a szokásos nagy hajrá, sőt a német Poleska és a Berlinben már 50-en és 100-on győztes svéd Igelström is megelőzte. Kovács több mint négy másodperccel maradt el egyéni legjobbjától. Remekül szerepelt viszont a mindössze 16 éves Reményi, aki 2:29 percen belüli idővel, ötödikként csapott a célba.
"Hát így sikerült - mondta Kovács Ágnes az MTI-nek. - Kicsit gyorsan kezdtem, azután pedig kapkodtam. A verseny második felét nem bírtam, sokat kivett belőlem az első száz. Az edzéseredményeim ugyanolyanok voltak, mint tavaly. Nem az állóképességemmel, hanem a gyorsaságommal és a formába hozással volt baj. Nem adom fel, megmutatom, ki az a Kovács Ági."
Kiss László szövetségi kapitány úgy látja, hogy Kovács rossz felfogásban úszta végig a távot. "Ez a fiaskó talán még jókor is jött az olimpia szempontjából. Az Európa-bajnokság után le kell ülni, alaposan elemezni kell a történteket."

Úszás, férfiak, 400 m vegyes: 1. Alessio Boggiato (olasz) 4:13,19 p, 2. Batházi István 4:17,19, 3. Rostoucher (francia) 4:19,19.
200 m hát: 1. Gordan Kozulj (horvát) 1:58,70 p, 2. Rogan (osztrák) 1:58,83, 3. Strahija (horvát) 1:58,89.
100 m pillangó: 1. Thomas Rupprath (német) 51,94 mp, 2. Szergyinov (ukrán) 52,17, 3. Szilantyev (ukrán) 52,36.
4x200 m gyorsváltó: 1. Olaszország (Pelliciani, Brembilla, Cappellazzo, Rosolino) 7:12,18 p, 2. Németország 7:17,59, 3. Görögország 7:20,67.
50 m gyors: 1. Bartosz Kizierowski (lengyel) 22,18 mp, 2. Vismara (olasz) 22,26, 3. Volinyec (ukrán) 22,31.
4x100 m vegyes: 1. Oroszország (Alesin, Szludnov, Marcsenko, Popov) 3:36,21 p, 2. Franciaország 3:36,55, 3. Németország 3:37,05, É5. Magyarország (Horváth Péter, Güttler Károly, Gáspár Zsolt, Zubor Attila) 3:37,22 - országos csúcs.
Nők, 200 m mell: 1. Mirna Jukic (osztrák) 2:25,83 p, 2. Poleska (német) 2:27,37, 3. Igelström (svéd) 2:27,61, 4. Kovács Ágnes 2:28,16, 5. Reményi Diana 2:28,92.
200 m gyors: 1. Franziska van Almsick (német) 1:56,64 p - világcsúcs, 2. Potec (román) 1:57,80, 3. Popcsanka (fehérorosz) 1:57,91.
200 m pillangó: 1. Otylia Jedrejczak (lengyel) 2:05,78 p - világcsúcs, 2. Risztov Éva 2:08,24 - országos csúcs, 3. Mehlhorn (német) 2:09,37.
400 m gyors: 1. Jana Klocskova (ukrán) 4:07,10 p, 2. Risztov Éva 4:07,24 - országos csúcs, 3. Potec (román) 4:09,49.
50 m gyors: 1. Therese Alshammar (svéd) 24,84 mp, 2. Moravcova (szlovák) 25,09, 3. Heraszimenja (fehérorosz) 25,24.
50 m hát: 1. Nyina Zsivanyevszkaja (spanyol) 28,58 mp, 2. Völker (német) 28,81, 3. Heraszimenja (fehérorosz) 28,86.
4x100 vegyes: 1. Németország (Buschschulte, Weiler, Völker, Van Almsick) 4:01,54 p - Európa-csúcs, 2. Svédország 4:06,15, 3. Ukrajna 4:06,22.
Műugrás, férfi toronyugrás: 1. Heiko Meyer (német) 492,39 pont, 2. Lengyel Imre 426,27, 3. Varlamov (fehérorosz) 400,62, É5. Hajnal András 395,22.
Női szinkron toronyugrás: 1. Annett Gamm, Ditte Kotzian (német) 309,78 pont, 2. Leonova, Supina (ukrán) 284,97, 3. Olsevszkaja, Tyimosinyina (orosz) 283,02.

Magyar Hírlap 2002.08.05.

Kovács Ágnes
Úszó Eb, Berlin 2002
VERSENY

CIKKEK

  

 
KÉPEK

 

 
LINKEK

  hivatalos honlap