FONTOS


 

Hőskorszak és túlélési technikák a szinkronúszósportban

Szövetségi támogatás nélkül utazott a berlini Európa-bajnokságra a magyar szinkronúszócsapat, de csak azért, mert a válogatott az éves támogatási keretet más versenyre használta fel - mondja Fazekas Gábor elnökségi tag.

Több más kisebb sportághoz hasonlóan a szinkronúszó-szövetség alig kap állami pénzt. A MOB támogatási keretéből évi kétmillió forint, a sportminisztériumból másfél millió jár neki, de azért nem igazán panaszkodnak az alig tízéves sportág vezetői. "Nem is várjuk el, hogy az állam pénzeljen minket, tudjuk, hogy meg kell próbálnunk a saját lábunkra állnunk" - mondta Fazekas Gábor.
Az elnökségi tagot Tiszaújvárosban értük utol telefonon, éppen egy esemény szervezőivel tárgyalt. "Egyre komolyabb bevételi forrásunk az, hogy különféle rendezvényeken, például uszodamegnyitókon, beachpartikon lépnek fel a versenyzőink általában negyedórás műsorral.
Alkalmanként százezer forint körüli összeget kapnak a szinkronúszók - illetve a szövetség -, csak az idén volt már nyolc ilyen esemény. Minden fillérre óriási szükségünk van - folytatta Fazekas Gábor -, hiszen van négy válogatott csapatunk, mindegyiknek egy-egy nemzetközi versenyen való szereplését támogatjuk 500-500 ezer forinttal, ezenkívül mindenkinek biztosítjuk az edzéselehetőséget, a külön pályát az uszodában, valamint legalább három hazai versenyt rendezünk... Szóval van mire költeni a pénzt, még úgy is, hogy a szövetség egyetlen fizetett alkalmazottja a főtitkár. Van néhány szponzorunk, kisebb cégek, mert a nagyok mind azzal küldenek el, hogy ők a MOB-ot támogatják, tőlük is befolyik néhány százezer forint."
A felnőtt csapat szövetségi kapitánya, Szále Kata a napokban úgy nyilatkozott, hogy az Európa B kupában klubszínekben indultak a versenyzők, és hogy a mostani EB-re is saját pénzből utaznak ki.
"Rosszulesik, hogy miközben szabadidőnk jó részét arra áldozzuk, hogy pénzt teremtsünk elő, ilyeneket kell olvasnunk - reagált Fazekas Gábor. - Először is a B kupára a csapat a szövetségi kapitány költségeire szánt 200 ezer forinttal együtt 700 ezer forintos támogatást kapott a szövetségtől, tehát nem klubszínekben indultak a versenyzők, az pedig, hogy az EB-re saját pénzen utaztak, éppen azért van, mert a B kupára költötték el a szövetségi hozzájárulást. Hogy ki mire fordítja azt az évi félmilliót, azt a szövetségi kapitány dönti el."

Halas Zoltán, Magyar Hírlap 2002.07.27.

Kovács Ágnes
Úszó Eb, Berlin 2002
VERSENY

CIKKEK

  

 
KÉPEK

 

 
LINKEK

  hivatalos honlap