FONTOS


 

Risztov Éva bravúrezüstje

Az egykori vásárhelyi olimpikon, jelenleg a Bp. Spartacusban tempózó Risztov Éva a második helyen végzett 400 m-es vegyesben a berlini úszó Európa-bajnokságon.

A vizes sportok berlini Európa-bajnokságának tegnapi napján a magyar úszószakemberek egyértelműen Risztov Évától vártak kiugró eredményt. Nagyon bíztak a Hód Úszó SE egykori, a Bp. Spartacus jelenlegi kiválóságában, aki óriási formában érkezett Németországba. Idei eredményei alapján vezette a világranglistát 400 m és 800 m gyorson, fő számában, a 200 m pillangón pedig a második helyen állt.

A fantasztikus tehetség már a délelőtti előfutam alatt bizonyította klasszisát: 4:39.76-os idejével az első helyen kvalifikálta magát a délutáni fináléba. Káprázatosan versenyzett, ezt mi sem jelezte jobban, jobb időt úszott, mint az olimpiai, világ- és Európa-bajnok, világcsúcstartó ukrán Jana Klocskova.

A döntőben a két nagy vetélytárs egymás mellől startolt (Risztov a 4-es, Klocskova az 5-ös pályát kapta). Magasan kiemelkedtek a mezőnyből, a többiek az első pillanattól kezdve lemondhattak arról, hogy akárcsak megszorítsák a két úszófenomént. A pillangózás Évának sikerült jobban, 1:01.44-gyel az első helyről kezdhette el a hátat. A 17 esztendős magyar lány ebben az úszásnemben is remekelt, a szám felénél jó fél testhosszal utasította maga mögé az ukránt. A melltől minden Risztov-szimpatizáns tartott, elvégre hosszú éveken át ez az úszásnem számított Bán Sándor egykori, Túri György jelenlegi tanítványa mumusának. Ezúttal ebben is remekelt Évi, a fogszabályozós Klocskova ugyan előzött, de képtelen volt meglépni. Fej-fej mellett haladtak a mindent eldöntő gyorson, de a világcsúcstartó volt akkora klasszis, hogy már nem engedte ki kezéből a vezetést és ezáltal a győzelmet. Risztov hatalmasat úszott (4:36.17), minden dicséretet megérdemel, ezzel ugyanis átadta a múltnak Egerszegi Krisztinának a barcelonai olimpián elért, ott aranyérmet eredményező tízéves országos rekordját.

A verseny után a helyszínen kint tartózkodó Risztov György a következőképp értékelte a hétszeres ifjúsági Európa-bajnok lánya teljesítményét:

- Rettenetesen boldog vagyok, fantasztikusan úszott Évi. Mindent kiadott magából, kevés hiányzott az ennél is nagyobb bravúrhoz. Hátra van még három erős száma, bízom benne, hogy a jelenlegi formája alapján további érmek kerülhetnek a nyakába - talán még arany is.

- Nem fogom fel tragédiának, azt, ami történt, de én nem szeretek veszíteni - nyilatkozta Risztov Éva. - Én első leszek, azért fogok edzeni! Egész évben az Európa-bajnokságra készültem, veszíteni valóm nem volt, győzelmi reményekkel álltam fel a startkőre. A berlini eredmény, a látványos javulás plusz erőt ad a jövőt illetően.

Az úszódöntők győztesei, eredményei; férfiak, 400 m gyors: Emiliano Brembilla (olasz) 3:46.60. 4x100 m gyorsváltó: Németország (Conrad, Herbst, Spannenberg, Kunzelmann) 3:17.67. Nők, 400 m vegyes: Jana Klocskova 4:35.10. 4X100 m gyorsváltó: Németország (Meissner, Dallmann, Völker, van Almsick) 3:36.00 (új világcsúcs).

Szélpál László, Délmagyarország 2002.07.30.

Kovács Ágnes
Úszó Eb, Berlin 2002
VERSENY

CIKKEK

  

 
KÉPEK

 

 
LINKEK

  hivatalos honlap