FONTOS


 

Ötven méter káprázat

Berlinbe pénteken beköszöntött az őszies időjárás, de a zuhogó eső és a hozzájáró hideg szél cseppet sem szegte kedvünket. Elsősorban azért, mert a régen várt érmek megérkeztek a magyar úszóküldöttséghez. Az 50 méteres férfi mellúszásban az Európa-bajnokságon újonc Flaskay Mihály szenzációsan kezdett, és végig tartotta a tempót az ukrán Lisogorral, meg-szerezve ezzel az ezüstérmet. A nagy öreg, Güttler Károly valóban surranónak használta az 1-es pályát. Ötven méteren szinte kivitelezhetetlen hajrával szerezte meg a bronzérmet. Mind a két magyar versenyző a korábbi országos csúcson belül érkezett célba. Lisogor csak úgy tudta legyőzni őket, hogy világrekordot ért el.

Az eredményhirdetés előtt madarat lehetett volna fogatni mindkét magyar fiúval. Az Egerből származó Flaskay, miután két magyar zászlót is a kezébe nyomott a szövetségi kapitány, Kiss László, meglepődve kérdezte: Karcsi lett a harmadik? De ez nem véletlen, hiszen 50 méteren nincs idő se jobbra, se balra nézni, csak repeszteni lehet... Güttler Károly a 34 évesek bölcs mosolyával nyilatkozta: - Az 1-es pályáról nem is olyan rossz eredmény ez a harmadik hely. A világcsúccsal ma nem vetélkedhettünk, annak a meghódítása az elkövetkezendő évek feladata lesz számunkra. Ahogy Karcsi évről évre mind jobban úszik, lehet, hogy ezt nem viccnek szánta.


Güttler megmutatta

Jó hír az is, hogy Kovács Ági kezd magára találni. A 200 méteres mell-úszás középdöntőjében körömszakadtáig harcolt, hogy megelőzze a mellette lévő pályán úszó svéd Igelströmöt, és a végére sikerült is neki. Így a második legjobb időeredménnyel biztosan jutott a szombat délutáni döntőbe, amelynek lesz még egy magyar résztvevője. Reményi Diana a 16 évesek szemtelenségével harcolt, és ezen az Európa-bajnokságon immár a harmadik versenyszámban verekedte be magát a fináléba.

Török László, A színes sport 2002.08.03.

Kovács Ágnes
Úszó Eb, Berlin 2002
VERSENY

CIKKEK

  

 
KÉPEK

 

 
LINKEK

  hivatalos honlap