|
|
| ||||
|
Megint felébresztettek minket ... 
A látvány szívfacsaró - persze nekünk. Attolico, Silipo, Pomilio és a többi talján ünnepel és ünnepelteti magát. Már hogy ne ünnepeltetné, amikor ölükbe hullott egy Európa-bajnoki arany. Zeng az "Italia, Italia!" - ahogy zengett sheffieldi Eb fináléja után, az athéni Világkupa végén, és a római vb-döntő végeztével is. És a mieink? Van, aki csak ül magában, más az öltöző felé vonszolja magát. Horkai például a rekortánon szédeleg. Ennek ellenére nincs "kegyelem", az újságírók megrohanják. "Miért volt ilyen gyatra a centerjátékuk? Miért játszott mindenki Benedekre? Az volt a taktika, hogy nem lövünk emberelőnyökből?" - peregnek a kérdések, hogy az ember feje is belefájdul. Horkai izzad, a tekintete üveges, beszél, magyaráz, hajtogatja, miközben még véletlenül sem néz az újságírókra. Nem itt jár, valahol nagyon messze. A hangját elnyomja az "Italia, Italia", mindenki érzi, ennek aztán semmi értelme. Van aki vigasztalja, más a szokásos "azért ez sem rossz" variációval él. Aztán magára hayják. Magára - egy hatvanezres stadionban ... Horkait legutóbb Rómában láttam ilyennek. Az oroszok elleni "blama" után. Alig egy éve a világbajnoki rémálomnak, és lám, megint beütött a krach. Azt kiheverte, világgá ment, feltöltődött, újra kezdte. Most nincs idő a "szanatóriumra", három hét múlva Világkupa-viadalt rendeznek Atlantában. Cudar a helyzet. Pedig a fináléig rózsaszínű álom volt a bécsi csatározás. Ment a szekér: úgy pólózott a csapat, mint még soha. Betanulta a leckét. Védekezés? Ahogy a nagy könyvben meg van írva. Emberfórok? Hiba nélkül, ami csak a legnagyobbak sajátja. Bizonyság: Ratko Rudics, az olaszok szövetségi kapitánya - nem tévedés - fikarcnyi esélyt nem adott csapatának. És nem csak "etette" a népet, komolyan is gondolta. Ha pedig az a Rudics, aki olimpiát, világbajnokságot, Európa-bajnokságot és Világkupát "nyeretett" az olaszokkal, azt mondja, hogy jó az ezüst, akkor ott már nagyon nagy ellenfélnek kell lennie. Volt is. Rudics azonban egy másik magyar csapatból készükt. Sikerült "becsapnunk" ... És a mennybe ment. Az utóbbi évek leghaloványabb olasz válogatottját is a csúcsra "taszigálta". Nem kért ő nagy dolgokat a "tiniktől" - sosem látott ifjoncokat dobott a mély vízbe a nyolc világbajnok kiebrudalása után -, csak annyit, hogy ne égjenek nagyot az Eb-n. Nem is égtek, de nem is csináltak semmi ördöngőset. A döntőben sem. Rém egyszerű képlet alapján dolgoztak: szoros emberfogás - a legkegyetlenebb és a legidegesítőbb fajtából -, no és maximális fegyelem az emberelőnyöknél. Ennyi és nem több. Az, hogy a hetvenhármas születésű Ghibellini nem majrézik a ziccernél, hogy a hetvennégyes ifjonc, Angelini - ha helyzetbe kerül - nem tolja oda az öregeknek a lasztit, "Lőj te!" felkiáltással, nem is kérdéses. Náluk. "Tudtuk, hogy nem nekünk áll a meccs. Azt mondta Ratko, hogy csináljuk meg, amit tudunk, és akkor nem érhet kritika minket. Megcsináltuk. Nem értem, miért blokkoltak le a magyarok ..." - nyilatkozta a találkozó után Amadeo Pomilio. Amadeo nem érti. Az a baj, hogy mi sem ... Ezüstöt nyertek a női pólósok is, de ez már "emészthető" ezüst. Semmi titok, semmi összezuhanás. Mondhatni: tiszta sor. Sőt, több a vártnál. Hiszen - Rudicshoz hasonlóan, persze, más okok miatt - dr. Tóth Gyulának is új csapatot kellett összefabrikálnia. Sikerült. A számtalan rutintalan fiatallal megtüzdelt együttes - plusz a Stieber, Tóth Noémi, Eke, Rafael, Szremkó "bejáratott" ötösfogat - összehozott két bravúrt - az oroszok és a hollandok elleni diadal -, begyűjtött egy meglepő, ám nem végzetes vereséget a görögöktől, hogy aztán a fináléban kikapjon a jelenleg még jobb olasz hölgykoszorútól. Ennyi. Kérdés? Nincs. A remek kiindulási alap viszont adott. Hiszen egy Eb-ezüsttel rajtolni több mint bíztató. A többi pedig a kapitány dolga ... Peterdi Pál és Sal Endre
|
| |||
Úszás Műúszás, műugrás, hosszú- távúszás Női és férfi vízilabda |
|||
|
|||
Bécs EB 1995 |
|||
|
FONTOS
