FONTOS


 

105. országos bajnokság, Székesfehérvár
Négy nap a szintidő bűvöletében
A barcelonai repülőjegy a tét

------------------------------------------------------------
forrás: SE, Nemzeti Sport 2003.06.19
------------------------------------------------------------

Hölgyeim és uraim, lehet próbálkozni, csütörtöktől vasárnapig Székesfehérváron, az immár 105. magyar bajnokságon még meg lehet váltani a barcelonai világbajnokságra szóló repülőjegyet. Egy biztos: nincs könnyű dolguk az érdekelteknek, hiszen az óra kegyetlen, csak az startolhat a vb-n (július 20-27.), aki megússza a Kiss László szövetségi kapitány által márványba vésett szintidőt.


Risztov Éva a tavalyi bajnokságon kilenc aranyérmet nyert - az idén sem tervez sokkal kevesebbet (fotó: Meggyesi Bálint)
A kapitány amúgy három kategóriát állított fel. Azok, akik a tavalyi, berlini Európa-bajnokságon érmet nyertek, automatikusan tagjai a Katalóniába tartó csapatnak. Ebből a szempontból nyugodt felkészülés után van Risztov Éva (négy ezüst), Batházi István (szintén ezüst), Flaskay Mihály (naná, hogy ezüst) és Güttler Károly (bronz). A második csoportba azok tartoznak, aki már megúszták a szintet. Mint Cseh László, Kovács Ágnes, Reményi Diána és Nagy Réka. A harmadik kalapban egyetlen versenyző van, nevezetesen a még csak 14 éves Gyurta Dániel, akiben a kapitány is sokat lát, így felvállalta: a tehetséges fiatal akkor is a csapat tagja lehet, ha nem úszik szintet (Fehérváron azért még megteheti…). S hogy a menők közül kik azok, akik eddig még nem győzték le az órát? Például a legutóbbi világbajnokságon 100 méter gyorson ötödik Zubor Attila, akinek az idén nem nagyon megy a sprint. Talán most fog… Vagy éppen a váltóval vb-bronzérmes Horváth Péter. Ôt sérülés hátráltatta, ám nem tett le arról, hogy háton bekerüljön az együttesbe. Vagy Gáspár Zsolt. Ô, ha kijut, általában döntős a világversenyeken. Most viszont még nincs szintje. Fehérvárnál alkalmasabb helyszínt nem is találhatott volna. A sor folytatható. Itt van például Bodrogi Viktor. Az ő felkészülése sem volt problémamentes, pillangón vagy háton szeretne szintet. Bodor Richárd. Rövid pályán Eb-bronzérmes 200 méter mellen, és nagyon kerülgeti a szintidőt. És még nem beszéltük a 200 méter vegyesen Eb-negyedik Kerékjártó Tamásról, ő is a barcelonai repülőjegyért úszik, csakúgy mint Kolozár Dávid és Rudolf Roland, a hölgyeknél pedig a hátúszó Szepesi Nikolett.
Eddig kilenc tagja van a csapatnak, de Kiss reméli, az egykori koronázóvárosban bővül a létszám. Főleg, hogy az olimpiáért is kell úszni Barcelonában, hiszen a vegyes váltóknál a legjobb 12 közé kerülő kvartettek automatikusan résztvevői az athéni ötkarikás játékoknak. A váltók azonban ma még szellősek. Az utóbbi években a szűk elitbe tartozott a férfi vegyes váltónk. A Horváth, Güttler, Gáspár és Zubor alkotta négyesből eddig azonban csak Güttler résztvevője a világbajnokságnak. A hölgyeknél sem rózsás a helyzet, Kovács Ági és Risztov adott, hátúszó és pillangós (gyorson ugyanis nincs Risztovhoz mérhető itthon) viszont továbbra is kerestetik.

Risztov és Flaskay
A legutóbbi bajnokság legjobbja Risztov Éva volt, a Spartacus klasszisa kilenc (!) aranyéremig jutott Székesfehérváron. A terhelhetôségére jellemzô, hogy számtalan futammal a lábában, az utolsó napon, 1500 méter gyorson az országos rekordot is megdöntötte. A formáját a berlini Eb-n is igazolta, négy ezüstérmet nyert. A bajnokság meglepetésembere az egri Flaskay Mihály volt, aki 50 és 100 méter mellen is aranyérmet szerzett (ráadásul remek idôeredményekkel). A tehetségét aztán az Európa-bajnokságon is igazolta, 50 méter mellen ezüstérmet szerzett.
Kerestetik, a mérce ugyanis magas, Kiss László a korábbi évekhez hasonlóan erős szinteket állapított meg. Az élet azonban őt igazolja, a legutóbbi, fukuokai világbajnokságon ugyanis bár csak héttagú volt a csapat, mindenki döntőbe került, és az országos csúcsok sem maradtak el. Két éve, a Japánban rendezett vb-n két érmet nyert a küldöttség, Kovács Ágnes 200 méter mellen nem talált legyőzőre, 100 méter mellen pedig harmadik lett. Barcelonában az érmeket tekintve többet remél a kapitány. Risztov Éva ugyanis több számban is éremesélyes, Kovács Ágnestől mindig várhatunk medált, és a fiatal Cseh László is egyre izmosabb 400 méter vegyesen.
Csütörtöktől tehát országos bajnokság Székesfehérváron. A tét nem kicsi, aki jól úszik, Barcelonába mehet, aki nem, egy évig várhat a bizonyítással. Egy biztos, forrni fog a víz az egykori koronázóvárosban…

Akik már csapattagok

Férfiak. Batházi István (Eb-ezüst, 400 m vegyes), Flaskay Mihály (Eb-ezüst, 50 m mell), Güttler Károly (Eb-bronz, 50 m mell), Cseh László (szintidő, 400 m vegyes). Nők. Risztov Éva (Eb-ezüstök, 400 m gyors, 800 m gyors, 200 m pillangó, 400 m vegyes), Kovács Ágnes (szintidő, 200 m mell), Reményi Diána (szintidő, 200 m mell), Nagy Réka (szintidő, 1500 m gyors), Gyurta Dániel (menedzselési szándék)
Akiknek még van esélyük
Férfiak. Zubor Attila (50 m, 100 m gyors), Horváth Péter (50 m, 100 m hát), Gáspár Zsolt (50 m, 100 m pillangó), Bodrogi Viktor (200 m pillangó, 200 m hát), Kerékjártó Tamás (200 m vegyes, 400 m vegyes), Bodor Richárd (100 m, 200 m mell), Rudolf Roland (200 m hát), Kolozár Dávid (200 m pillangó). Nők. Szepesi Nikolett (50 m hát)


Tempóról tempóra

105. országos bajnokság, Székesfehérvár
Június 19. (csütörtök, előfutamok: 9.30, döntők: 17)
Férfiak. 50 m hát (címvédő: Horváth P, 26.25, magyar csúcs: Horváth P., 25.86 - 2002.), 50 m pillangó (cv: Horváth P., 24.67, mcs: Gáspár, 24.12 - 2002.), 50 m gyors (cv: Zubor, 23.39, mcs: Zubor, 22.54 - 2001.), 1500 m gyors (cv: Cseh, 15:56.46, mcs: Kalaus, 15:23.01 - 1988.), 4x100 m gyorsváltó (cv: FTC, Szűcs T., Mészáros, Bunda, Gáspár, 3:27.08, mcs: 3:23.46, válogatott, Zubor, Horváth P., Szabados, Czene - 1995.). Nők. 400 m gyors (cv: Risztov, 4:11.27, mcs: Risztov, 4:07.24 - 2002.), 50 m mell (cv: Kovács Á., 33.03, mcs: Kovács Á., 31.34 - 2000.), 4x100 m gyorsváltó (cv: Dunaferr, Molnár V., Miskovicz, Kiss A., Papp R., 3:53.66, mcs: Dunaferr, Molnár V., Miskovicz, Kiss A., Papp R., 3:53.66
Június 20. (péntek, előfutamok: 9.30, döntők: 17)
Férfiak. 100 m mell (cv: Flaskay, 1:01.75, mcs: Güttler, 1:00.95 - 1993.), 200 m pillangó (cv: Kolozár, 1:59.58, mcs: Darnyi, 1:58.25 - 1991.), 200 m gyors (cv: Zubor, 1:50.57, mcs: Szabados, 1:49.00 - 1997.), 4x200 m gyorsváltó (cv: FTC, Gáspár, Kiss B. Bunda, Szűcs, 7:36.47, mcs: válogatott, Czene, Gáspár, Simon, Szabados 7:24.48 - 2000.). Nők. 100 m hát (cv: Szepesi, 1:03.99, mcs: Egerszegi, 1:00.31 - 1991.), 100 m mell (cv: Kovács Á., 1:10.30, mcs: 1:07.79 - 2000.), 100 m gyors (cv: Risztov, 56.92, mcs: Ormos, 56.88 - 1986.), 200 m vegyes (cv: Reményi, 2:17.54, mcs: Egerszegi, 2:13.66 - 1993.), 50 m pillangó (cv: Nyíry, 27.93, mcs: Nyíry, 27.59 - 1999.), 1500 m gyors (cv: Risztov, 16:29.23, mcs: Risztov, 16:21.82 - 2002.), 200 m pillangó (cv: Risztov, 2:12.93, mcs: Risztov, 2:08.24 - 2002.)
Június 21. (szombat, előfutamok: 9.30, döntők: 17)
Férfiak. 50 m mell (cv: Flaskay, 28.35, mcs: Flaskay, 27.51 - 2002.), 100 m hát (cv: Cseh, 56.77, mcs: Horváth, 54.95 - 2002.), 800 m gyors (cv: Kolozár, 8:22.75, mcs: Szilágyi, 8:07.40 - 1989.), 200 m vegyes (cv: Kerékjártó, 2:02.20, mcs: Darnyi, 1:59.36 - 1991.). Nők. 400 m vegyes (cv: Risztov, 4:42.85, mcs: Risztov, 4:36.17 - 2002.), 200 m hát (cv: Szepesi, 2:17.27, mcs: Egerszegi, 2:06.62 - 1991.), 200 m gyors (cv: Risztov, 2:01.02, mcs: Risztov, 2:01.02 - 2002.), 4x200 m gyorsváltó (cv: Bp. Spartacus, Kovács Á., Lipcsei, Szepesi, Risztov, 8:25.32, mcs: válogatott Balyi, Berzlánovics, Buth, Egerszegi, 8:22.70 - 1987.)
Június 22. (vasárnap, előfutamok: 9.30, döntők: 17)
Férfiak. 100 m gyors (cv: Zubor, 50.09, mcs: Zubor, 49.13 - 2001.), 400 m gyors (cv: Szűcs T., 4:02.94, mcs: Szabados, 3:51.11 - 1997.), 200 m hát (cv: Cseh, 2:02.63, mcs: Bodrogi, 1:59.24 - 2001.), 200 m mell (cv: Bodor, 2:15.14, mcs: Rózsa, 2:11.23 - 1992.), 400 m vegyes (cv: Batházi, 4:21.40, mcs: Darnyi, 4:12.36 - 1991.), 100 m pillangó (cv: Gáspár, 53.74, mcs: Gáspár, 52.87 - 2000.), 4x100 m vegyes váltó (cv: Bp. Spartacus, Cseh, Güttler, Batházi, Zubor, 3:45.89, mcs: válogatott, Horváth P., Güttler, Gáspár, Zubor, 3:37.22 - 2002.). Nők. 50 m gyors (cv: Csobánki, 26.92, mcs: Jakab, 26.36 - 1998.), 200 m mell (cv: Kovács Á., 2:28.56, mcs: Kovács Á., 2:24.03 - 2000.), 800 m gyors (cv: Risztov, 8:31.35, mcs: Risztov, 8:28.06 - 2002.), 100 m pillangó (cv: Papp R. 1:02.22, mcs: Ferenczy, 1:0037 - 1999.), 50 m hát (cv: Szepesi, 30.22, mcs: Egerszegi, 29.36 - 1988.), 4x100 m vegyes váltó (cv: Bp. Spartacus, Szepesi, Kovács Á. Taray, Risztov, 4:15.39, mcs: válogatott, Egerszegi, Kovács Á., Klocker, Nyíry, 4:10.92 - 1995.)

Vb-szintidôk
Férfiak Szám Nôk
22.34 50 m gyors 25.39
49.34 100 m gyors 54.94
1:48.80 200 m gyors 1:59.63
3:50.41 400 m gyors 4:10.21
8:02.28 800 m gyors 8:34.29
15:09.37 1500 m gyors 16:33.82
25.86 50 m hát 29.10
55.16 100 m hát 1:01.74
1:59.36 200 m hát 2:11.60
28.11 50 m mell 31.96
1:01.17 100 m mell 1:09.28
2:13.03 200 m mell 2:27.36
24.07 50 m pillangó 27.14
52.61 100 m pillangó 59.15
1:57.13 200 m pillangó 2:10.59
2:01.10 200 m vegyes 2:14.79
4:18.75 400 m vegyes 4:45.05

Egerszegi Krisztina
Kovács Ágnes
ÚSZÁS.2003

KÉPEK

  

 
LINKEK