FONTOS


 

Második lett 100 méter mellen Indianapolisban
Kovács Ágnes: vb-szintidő

------------------------------------------------------------
forrás: SE, Nemzeti Sport 2003.04.06
------------------------------------------------------------

Ezt jól kicentizte ... Mármint az olimpiai bajnok Kovács Ágnes, aki az amerikai nyílt nagymedencés bajnokságon 100 méter mellen pont annyit úszott, mint a júliusi, barcelonai világbajnokságra szóló repülőjegyet érő szintidő (1:09.28). A magyar klasszissal így már nyolctagúra duzzadt a világbajnoki csapat: a Risztov, Batházi, Flaskay, Güttler kvartett a tavalyi Eb-érmek által került az együttesbe, Cseh, Reményi, valamint Nagy Réka pedig márciusban úszta meg a szintet.


Kovács Ágnes: irány Barcelona
És most Kovács Ági is, akit az Indianapolisban rendezett viadalon csak az amerikai Kirk előzte meg, viszont az olimpiai ezüstérmes - szintén amerikai - Kowal mögötte végzett. A hétszeres Európa-bajnok második helye mindenképpen reményt keltő, hiszen a múlt esztendő nem a legjobban sikerült számára, a berlini Eb-n nem került dobogóra, és a decemberi rövid pályás kontinensbajnokságon is csupán egy bronz volt a termése.
Turi György, Kovács edzője amondó: a jelek szerint Ági kezd egyre jobb formába lendülni, ám a tréner szerint még korai lenne arról beszélni, hogy Barcelonában ő lesz a favorit. Mint elmondta: elképzelhető, hogy Ági a katalán városban a mellúszás mellett vegyesen is rajtkőre áll, ezért Indianapolisban is elindult 200 méter vegyesen. Nos, az elődöntőből a második legjobb idővel került a vasárnapi fináléba.
A többi magyarról szólva: Gáspár Zsolt a nyolcadik helyen végzett a férfi 100 méter pillangó fináléjában, a magas színvonalú döntőt végül az amerikai Phelps nyerte meg (ugyanebben a számban Mészáros Gergely kilencedik, Kolozár Dávid pedig 17.). Nem Bessenyei Tamás 17. helye miatt került az érdeklődés középpontjába a férfi 100 méteres mellúszás, erről a tengerentúli Moses tehet. A kiváló formában versenyző amerikai az örökranglista negyedik legjobb időeredményére volt képes (1:00.21). A dobogós időeredmények egy ember nevéhez fűződnek, az orosz Szludnov egyelőre még egyeduralkodó.

Amerikai nagymedencés nyílt
tavaszi bajnokság, Indianapolis
Férfiak. 400 m gyors: 1. Keller 3:48.15. 100 m hát: 1. Krayzelburg 54.26, 2. Walker 55.20, 3. Sung 55.86. 100 m mell: 1. Moses 1:00.21, 2. Marrs 1:01.82, 3. Knabe (kanadai) 1:01.91, ... 17. Bessenyei Tamás (magyar) 1:03.88. 100 m pillangó: 1. Phelps 52.54, 2. Mintenko 52.57, 3. Michaelson 52.83, ... 8. Gáspár Zsolt (magyar) 53.99, 9. Mészáros Gergely (magyar) 54.28, ... 17. Kolozár Dávid (magyar) 55.57. 4x200 m gyorsváltó: 1. UBC Dolphins 7:19.46
Nôk. 400 m gyors: 1. Benko 4:11.34, 2. Rigamonti (svájci) 4:12.38, 3. Hentzen 4:12.48. 100 m hát: 1. Cope 1:01.37, 2. Gammel 1:02.03, 3. McGregory 1:02.84. 100 m mell: 1. Kirk 1:08.56, 2. Kovács Ágnes (magyar) 1:09.28, 3. Kowal 1:09.43. 100 m pillangó: 1. Hyman 59.74, 2. Lee 1:00.24, 3. Goetsch 1:00.35. 4x200 m gyorsváltó: 1. Swim Atlanta 8:27.01
(A nem jelölt nemzetiségû versenyzôk amerikaiak)
Egerszegi Krisztina
Kovács Ágnes
ÚSZÁS.2003

KÉPEK

  

 
LINKEK