FONTOS


 

A Sportfolió Kht. a Kőér utca mellett tette le voksát
Olcsóbban, színvonalasan

------------------------------------------------------------
forrás: SE, Nemzeti Sport 2002.12.20
------------------------------------------------------------

Jánosi György sportminiszer szerint még az idén döntés születik arról, hogy hol épül fel a 2006-os vizes Európa-bajnokságra készülő, minden igényt kielégítő, 6.2 milliárd forintba kerülő uszoda. Három helyszín került szóba, a Kőér utcai Spartacus-sporttelep, a Latorca utca, valamint Lágymányoson a Műszaki Egyetem tőszomszédsága. Döntés még nincs, a sportminisztériumhoz tartozó Sportfolió Kht. azonban mindenképpen a Kőér utcai építkezést favorizálja.

Nem véletlenül ... Mint, Hanyecz László, a közhasznú társaság vezetője elmondta: a Kőér utcai bázissal az állam rendelkezik, így pedig tartható a költségvetés, a másik két helyszín esetében viszont a területet is meg kellene vásárolni (nem kevés pénzről van szó).
A Kőér utcai Spartacus-sporttelep mellett szól a Ferihegyi repülőtér és a metró közelsége, valamint a beépíttethető terület nagysága. A Sportfolió Kht. minderről egy minden részletre kiterjedő tanulmányt is készített (a másik két helyszínnel kapcsolatban tudomásunk szerint nem készült hasonló felmérés). A helyszínről amúgy a kormány dönt, a Sportfolió Kht. viszont semmit sem bízott a véletlenre. A Kőér utcába megálmodott létesítmény tervét is elkészítették, ez a jövő uszodalétesítménye lenne. A rendelkezésre álló öszszegnek megfelelően színvonalas, ugyanakkor praktikus uszodát képzelnek. A tervek szerint a fedett részben három medence kapna helyet (50 méteres, 33 méteres és egy 25 méteres), de az edzőteremtől kezdve az étteremig és fodrászatig sok minden helyet kapna az uszodában. A Sportfoliónál az Európa-bajnokság utáni időszakra is gondoltak. Pontosabban az uszoda fentartására, amely enyhén szólva is költséges mulatság. Éppen ezért olyan elgondolás is szerepel a tanulmányukban, amely szerint a nyitott részben mobil medencéket állítanának fel az Eb ideje alatt. Mindez nem újdonság, az 1995-ös bécsi Európa-bajnokságon és a vasárnap véget ért riesai rövid pályás Eb-n is mobil medencében versenyeztek az úszók. A mobil megoldás a Sportfolió szerint nagyságrendekkel kisebb összegbe kerülne, mint a stabil medencék üzemeltetése. Természetesen a fedett uszodát ez a megoldás nem érintené.
A sportminiszter szerint tehát az idén eldől, hol épül fel az Európa-bajnoki uszoda. Ha így lesz, jövőre a tervezőké a főszerep. És hogy mikor kezdődhet meg az építkezés? A közbeszerzési pályázat nyertes kivitelezője, a Sportfolió kht. számítása szerint 2003-ban kezdhetne neki az építkezésnek. A szervezet műszaki szakértője állítja, az uszoda hivatalos átadására 2005 végén, esetleg 2006 elején kerülhet sor. Ami bizonyos, a kormány garanciát vállalt arra, hogy elkészül az uszoda. Egyelőre az a kérdés, hogy hol? Hamarosan választ kapunk ...

Egerszegi Krisztina
Kovács Ágnes
ÚSZÁS.2002

KÉPEK

 

 
LINKEK