FONTOS


 

Túl a nehezén!?
------------------------------------------------------------
forrás: Sportonline, 2001.04.20
------------------------------------------------------------

Risztov Éva alig került fel Budapestre, máris maradandót alkotott a Komjádi uszodában nemrég megrendezett felkészülési versenyen. A 16 éves hódmezővásárhelyi lány ugyanis megdöntötte 200 pillangón Egerszegi Krisztina 8 ével ezelőtt, az 1993-as sheffieldi EB-n úszott országos csúcsát. Erről, a változásokról és jövőbeli céljokról beszélgettünk Vele a napokban

Még el sem kezdődött a szezon, csúcsokat döntögetsz a Komjádiban.

Nem reméltem, hogy 200 pillangón sikerül megdöntenem Egerszegi Krisztina 8 éves országos csúcsát. Arra gondoltuk, Túri Györggyel, az edzőmmel, hogy jó időt úszhatok, ő ugyanis a futam előtt érezte, hogy nagyon jó eredmény lehet belőle.

Ez volt az első Egerszegi csúcs, amit sikerült megdöntened?

Nem, 200 vegyesen is megdöntöttem már az egyik csúcsát, igaz akkor még nagyon fiatal, mindössze 10 éves voltam és ez persze "csak" egy korosztályos csúcs volt, de egy felnőtt csúcsot megdönteni, az teljesen más érzés. Abból ez az első.

Kriszta mit szólt az eredményedhez?

Nagyon meglepődtem, mert írt egy SMS-t, melyben gratulált.

Mi kell ahhoz, hogy az ember csúcsot ússzon?

A rengeteget edzésen túl, agyban is nagyon ott kell lenni. A jó hátország is szükséges hozzá, hiszen nagyon fontos hogy lelkileg is rendben legyél.

Ezek szerint Téged és a családodat a vidékről Budapestre költözés nem viselt meg túlzottan

Egy kicsit azért igen, hiszen az egész család fájlalta, hogy ott kell hagynunk Hódmezővásárhelyt, otthon maradtak a barátok, iskolatársak. Nehéz volt, de mindenki elfogadta a döntést.

Mennyiben más az itteni munkád, mint otthon volt?

Teljesen más itt egy edzés, mint otthon Hódmezővásárhelyen, az első két hétben nehezebb is volt a dolgom, aztán egyre jobban belelendültem. Itt kevesebbet úszunk, körülbelül 1000 méterrel naponta, viszont sokkal intenzívebben. Egy délelőtti edzésen általában 7-9 kilométert, délután pedig olyan 6-7 kilométer a táv, de az intenzitás és a stílus váltózó.

Hogyan tovább?

Egy hét pihenőnk volt az ünnepek alatt. Mostantól viszont teljes gőzzel készülünk a júliusi, ifjúsági EB-re és a világbajnokságra. Továbbá május végén, június elején lesz az ifjúsági országos bajnokság, majd júniusban a magyar bajnokság, amire szintén készülnünk kell.

Addig edzőtáborozás?

Május első két hetében megyünk Görögországba edzőtáborba, majd ezt követően Athéban lesz egy szintfelmérő verseny, amin részt vesz a csapat.

Miben kell még javulnod?

200 gyorson pár tizeddel voltam elmaradva a csúcstól, itt szeretnék még javítani, illetve négyszáz gyorson szeretnék egy újabb csúcsot felállítani és most már a sajátomat, megdönteni. 800 gyorson is szeretnék csúcsot úszni, tehát vannak azért új célok. 400 vegyesen például 11 másodperccel vagyok elmaradva a csúcstól.

Mennyi idő, amíg az ember 1 másodpercet tud javulni?

Én például ez alatt az öt hónap alatt, amióta Budapesten vagyok, 400 vegyesen, öt másodpercet javultam, pillangón pedig 2 másodpercet, továbbá kinézetre is megváltoztam, az izmaim is átalakultak.. Lélekben is sokkal jobban érzem, jót tett a környezetváltozás, a másfajta edzések, ami nagyon meglátszik az eredményeimen.

Mit tudhatnak ilyen jól a Spartacusban?

Ők felismerték azt, hogy én nem gép vagyok, hanem egy serdülő ember, akinek vannak érzései és főként kérdései, amire választ vár és meg is kapja az edzőktől. Turi György szigorral, de mégis baráti hangvételben követeli meg a munkát, mindig tudva és figyelve kilengéseimet. Ő mindenkit emberszámba vesz. A csapatban nem érezteti senkivel, hogy ki a jobb vagy, hogy rosszabb a másiknál.

Milyen eredményeket vársz magadtól a közeljövőben?

A magyar mezőny jelenleg nem túlzottan erős, úgyhogy nem nehéz idehaza nyerni, szinte azt kell, hogy mondjam, bármelyik számban. Kivéve talán a mellúszást, mely nekem nem az erősségem, de az sem vészes. Szeretnék az ifi EB-n több érmet nyerni, mint tavaly, vagy legalább ugyanannyit, azaz három aranyat és két ezüstöt. A vegyes úszásban remélem, hogy sikerül jó eredményt elérnem, mert tavaly még ebben a számban nem indított az edzőm. Ha azonban a mostani időeredményemet nézzük, akkor 400 vegyesen 4 másodperccel nyerném az ifi EB-t. Terveim között szerepel még, kijutni a felnőtt VB-re és ott, a középdöntőbe verekedni magam.

Egerszegi Krisztina
Kovács Ágnes
ÚSZÁS

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Risztov Éva