FONTOS


 

Az úszósztár tavaly nyert három világbajnoki ezüstérmével nem teljesen elégedett
Risztov Éva az aranyért edz

------------------------------------------------------------
forrás: Salánki Miklós, Magyar Nemzet 2004.01.08
------------------------------------------------------------

A vidéki tehetség a fővárosban nem kallódott el, sőt a hódmezővásárhelyi Risztov Éva tavaly nem csupán az úszás, hanem a magyar sport egyik legeredményesebb versenyzője lett. A Spartacus tizennyolc éves úszónője a világbajnokságon három ezüstérmet nyert, a rövid pályás Európa-bajnokságon pedig két arany- és egy bronzérmet szerzett. Bizonyított tehetsége alapján a magyar csapat egyik legeredményesebb tagja lehet az athéni olimpián.


Risztov Évának igazán nincs miért magyarázkodnia
Három, erkölcsileg és anyagilag egyaránt sikeres év igazolta, hogy a Risztov család jól döntött, amikor a sydneyi olimpia után úgy határozott, az ifjúsági Európa-bajnok jövője érdekében az édesanyjával felköltöznek a fővárosba. A család másik fele, az édesapa és a fiú viszont Mártélyon maradt. Az úszás miatt szétszakított család a karácsonyi ünnepeket együtt tölthette otthon.
- Amikor három éve anyuval feljöttünk Pestre, és albérletbe költöztünk, tudtuk, hogy nehéz lesz. Az uszodában viszont már kislányként megtanultam, hogy valamit valamiért - kezdi Risztov Éva. - A mi családunkban ünnep, ha egy hétvégét együtt tölthetünk. A karácsony sem az ajándékok miatt volt szép, hanem mert mindnyájan otthon lehettünk. Együtt volt a család, és végre játszhattam a két vizslámmal is. Jó lenne, ha legalább az egyik velem lehetne Pesten, de annyira szeretik a szabadságot, hogy nem akarom büntetni őket.
Bán Sándor tanítványa a hódmezővásárhelyi rideg környezet ellenére a kilencvenes évek végén Európa egyik legjobb ifjúsági úszója lett. Három éve került a világhírű Spartacus-műhelybe, ahol Turi György irányításával a felnőtt élmezőny stabil tagja lett. Három világbajnoki és négy Európa-bajnoki ezüstérme jelzi, hogy a nemzetközi mezőny egyik legjobbja, de még nem ő a legjobb.
- Két éve még előfordult, hogy egy második helyezés után sírtam. Aztán rájöttem, hogy ebben az egész világon népszerű sportágban nagyon nehéz feljutni a csúcsra. Nem titok, a tavalyi barcelonai világbajnokságon már nagyon akartam az elsőséget, de a három ezüstéremmel sem lehettem elégedetlen. A dublini rövid pályás Európa-bajnokságon nyertem két aranyérmet, utána viszont az volt a baj, hogy nem hármat szereztem.
Persze a mércét nem a közvélemény, hanem Risztov Éva tette magasra, amikor 2002-ben három elsőséget szerzett a rövid pályás kontinensbajnokságon Riesában. Mivel az Eb csak az olimpiai felkészülés egyik állomása volt, ezért valóban nincs jelentősége az aranyérmek számának. Az viszont kicsit meglepő volt, hogy a nyolcszáz méteres döntő után Éva azzal magyarázta negyedik helyezését, hogy nem akart indulni ezen a távon, csak edzőjének, Turi Györgynek engedelmeskedett. Ebben a nem éppen demokratikus sportágban ugyanis Darnyi Tamás és Egerszegi Krisztina sem engedte meg magának, hogy megmondja Széchy Tamásnak vagy Kiss Lászlónak, hogy hány számban akar indulni egy-egy világversenyen.
- Az összehasonlítás azért nem szerencsés, mert én még nem vagyok akkora világklasszis mint Egerszegi vagy Darnyi. De azért dolgozom, hogy megközelítsem a sikereiket. Éppen ezért az Európa-bajnokság előtt sem lázadtam, mert négy versenyszámban kellett indulnom. Azóta Gyuri bácsival elemeztük a szereplésemet, megbeszéltük, hogy az olimpián két vagy három számra fogok összpontosítani.
Utólag derült ki, hogy a vártnál gyengébb rövid pályás Európa-bajnoki szereplésbe az is szerepet játszhatott, hogy Risztov Éva néhány pluszkilóval szerepelt Dublinban. Ez azért is meglepő, mert néhány héttel az indulás előtt egy fogadáson azt láthattuk, hogy önszántából lemondott a vonzó süteményekről. Az Európa-bajnoknő versenysúlya utoljára három éve volt téma. S hogy az új évben már ne legyen az, arra nyilvános fogadalmat tett, amely szerint január elején a tőle elvárt versenysúllyal folytatja a felkészülést.
- Gyuri bácsi ezúttal is nagyon megértő volt, a karácsonyi ünnepek miatt két hét haladékot adott. Így nem kellett koplalnom, mindenből ehettem, de csak módjával. A versenysúlyom titok, de annyit elárulhatok, hogy teljesítem az elvárást. Az viszont bánt, hogy két arany- és egy bronzérem után miért kell magyarázkodnom.
***
Névjegy.
Risztov Éva
Született: 1985. augusztus 30-án, Hódmezővásárhelyen.
Egyesülete: a Bp. Spartacus.
Edzője: Turi György.
Legjobb eredményei: 3x vb-2. (400 m gyors, 200 m pillangó, 400 m vegyes - 2003); 4x Eb-2. (400 m gyors, 800 m gyors, 200 m pillangó, 400 m vegyes - 2002); 5x rövid pályás Európa-bajnok (400 m gyors, 800 m gyors, 200 m pillangó - 2002, 200 m pillangó, 400 m vegyes - 2003), rövid pályás Eb-2. (400 m vegyes - 2002), rövid pályás Eb-3. (800 m gyors - 2003); 6x ifjúsági Európa-bajnok (400 m gyors, 800 m gyors, 200 m pillangó - 2000, 800 m gyors, 200 m pillangó, 200 m vegyes - 2001).
Egerszegi Krisztina
Kovács Ágnes
ÚSZÁS

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Risztov Éva