FONTOS


 

Risztov Éva Vásárhelyen és Mártélyon piheni ki fáradalmait
Ezüstlány - aranyálmokkal

------------------------------------------------------------
forrás: Imre Péter, Délmagyarország 2002.08.07
------------------------------------------------------------

A vásárhelyi születésű Risztov Éva lett a berlini Eb-n szerepelt magyar úszócsapat legeredményesebb tagja. A Bp. Spartacus kiválósága (sorrendben) 400 m vegyesen, 800 m gyorson, 200 m pillangón és 400 m gyorson lett második. Az ezüstlány 2003-ra már aranyálmokat dédelget.

- A négy ezüstérme ellenére kifejezetten szomorúnak tűnt az eredményhirdetéseknél. Ennyire bántotta, hogy nem sikerült nyernie? - kérdeztük a mindössze 16 esztendős kiválóságtól.

- Még friss volt az élmény, az, hogy megint kikaptam. Azokban a pillanatokban nem éreztem boldognak magam, ma már nagyon örülök mind a négy ezüstnek. Néha azért eszembe jut: legalább egyszer eljátszhatták volna a Himnuszt.

- Haladjunk visszafelé a krónikában! A 400 méteres gyorsúszásban állt legközelebb a győzelemhez, pedig az előzetes esélylatolgatások során erre kevés szakember tippelt. Mi hiányzott a sikerhez?

- Ha egy tempóval hamarabb reagálok Klocskova indítására és kezdek el hajrázni, lehet, hogy az egyik érmem arany. De a jobb rajtot is említhetném, hiszen csak tizennégy századdal kaptam ki, vagy ha egy kicsit „hosszabb" az uszoda...

- A 200 m pillangó döntőjében ismét a négyes startkőre állhatott fel. Lehet, hogy buta a felvetés, de benne volt a pakliban, hogy jön egy lengyel lány és világrekordot úszik?

- Ilyenre természetesen nem lehet számítani. Jedrejczak fantasztikus teljesítményt nyújtott, és hiába értem el ismét országos csúcsot, az „csak" ezüstöt jelentett. De nem sokáig morfondírozhattam, eredményhirdetés, sajtószoba és már csobbanhattam is a vízbe 400 gyorson.

- Apropó! Már az utolsó versenynapon lehetett hallani olyan hangokat, hogy a kevesebb több lett volna. Vagyis, ha kevesebb számban áll rajthoz az Eb-n, talán az áhított arany sem marad el. Mit szól ehhez?

- Nem szeretem az ilyen okoskodásokat! - és a hangján azonnal érezhető volt az indulat. - Ha valaki írásba adja nekem vasárnap reggel, hogy a lengyel lány világcsúcsot úszik 200 pillangón és nincs esélyem a sikerre, akkor csak 400 gyorson indulok. De elvileg az gyengébb számom, tehát reálisan annak a kedvéért nem adtam volna fel a 200 pillét. Ráadásul a négyszáz egy idegfeszítő, fárasztó döntő után következett, mégis csupán pár centi hiányzott a győzelemhez. Képtelenség előre megmondani, hogy mi az optimális megoldás, utólag pedig felesleges meditálni.

- Mint ahogy arra sem fogadott volna senki, hogy kilenc esztendő után Jana Henke 800 gyorson ismét Eb-t nyer.

- Nem szokványos dolog, az biztos... Az ő és Klocskova javára is a nagyobb rutin, a tapasztalat döntött. De nem mondtam le az aranyról! Jövőre egy évvel idősebb és okosabb leszek. Imádok nyerni és mindent megteszek azért, hogy a 2003-as világbajnokságon még jobb, a legjobb legyek. Egyébként az Eb szuper volt, annak is nagyon örültem, hogy édesanyám és édesapám a helyszínen szurkolt, szorított értem. No, meg néha bevásároltak helyettem... Berlinben csupán a versenyek után találkoztunk pár percre és beszélgettünk egy kicsit, nem egy helyen laktunk. Nagyon jó újra itthon, együtt van az egész család és szeptemberig pihenhetek - akkor kezdődik újra a kemény munka, a felkészülés.

- Nyaralás, esetleg vízközelben?

- Nem megyek sehova, Vásárhelyen és Mártélyon lazítok, és ki kell ábrándítanom: nem utálom a vizet, a strandra is elmegyek.

- Nem kerülhetjük meg: mit szól Kovács Ágnes szerepléséhez?

- Nem az én tisztem Ágit értékelni, ezt megteszik az edzők és a szövetségi kapitány. Nem akarok erről semmit sem mondani.

- Nem is vártam mást, így korrekt. Viszont 400 m vegyesen megjavította gyermekkori példaképe, Egerszegi Krisztina országos rekordját. Mire gondolt akkor?

- Érzelmileg sokat jelentett ez a csúcs, de sokat elárul, hogy Krisztina akkor azzal az idővel olimpiát nyert Barcelonában, nekem viszont az Eb-aranyhoz is kevésnek bizonyult. Jó lenne eredményekben is az ő nyomdokain haladni...
Egerszegi Krisztina
Kovács Ágnes
ÚSZÁS

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Risztov Éva