Kovács Ági szombaton ünnepli szülinapját
------------------------------------------------------------
forrás: Ch. Gáll András, SZTÁRSport 2002.07.11
------------------------------------------------------------
Szombaton ünnepli huszonegyedik születésnapját
a magyar úszósport jelenlegi legeredményesebb, aktív
versenyzője, Kovács Ágnes. Az olimpiai, világ- és
Európa-bajnok úszónő az [origo] érdeklődésére mesélt a hónap
végi Európa-bajnoki esélyekről és vetélytársairól is.
Történetesen egyidőben edz a Hajós
Alfréd-uszodában a berlini Eb-re készülő úszóválogatott és a
férfivízilabda nemzeti együttes. Először Kovács Ági végez a
penzumával, és tengerészkék, kékrészes úszódresszében
kimászik - mit kimászik: kilibben - az áttetsző habokból.
Egy pillanatra megállni látszik az idő a Margitszigeten. Kásás,
Biros, Molnár, Vindisch, Madaras, Szécsi és a többi pólós
szupersztár fejét mintha láthatatlan zsinór húzná abban a tempóban,
ahogy Ági vonul a parton. Kemény Dénes hangja hidegen süvít a
negyven fokos kánikulában, de egy végtelen másodpercig megszűnik a
külvilág a tágra nyílt szemekkel bámuló - tényleges és leendő -
olimpiai bajnokok számára.
Ha bárki előtt is kétséges lett volna, most meggyőződhet róla:
úszósportunk büszkesége nem kislány többé, hanem szépsége tudatában
lévő nő. Hogy vajon Amerika, a phoenixi Arizona State Universityn
eltöltött egy év, az önálló élet adta azokat az impulzusokat, melyek
hatására Ágikából Ágnes lett, nem tudni. Miként azt sem, hogy a
július 25. és augusztus 4. között Berlinben esedékes 26. úszó
Európa-bajnokságon hogyan fog szerepelni. Félidőben vagyunk két
olimpia között, ilyenkor mindenki leereszt egy kicsit, talán Ági is.
De hogy szemmel láthatóan élvezi az életet, az rá van írva.
- Érzékelted a komplett pólóválogatott bámuló tekintetét?
- Persze, de ennek nincs igazán jelentősége. Évek óta
egyidőben van az aktuális világversenyünk, egyszerre edzünk, mindig
akad egy-két kedves szavunk egymáshoz. Sportbarátság alakult ki
közöttünk, mindegyikükkel jó viszonyban vagyok, szurkolunk
egymásnak, ha éppen egy helyszínen versenyzünk, mint például az
olimpián vagy a világbajnokságon.
- Szombaton lesz a huszonegyedik születésnapod, mit kívánsz a
nagy napra?
- Egy hatalmas tortát! És persze egy sikeres
Európa-bajnokságot.
- Túl vagy az első Egyesült Államokbeli éveden. Milyen volt?
Nem bántad meg, hogy elfogadtad az ösztöndíjat?
- Még hogy
megbántam?! Utólag azt kell mondanom, életem egyik legjobb döntése
volt, hogy kimentem. Rengeteget gyarapodtam ez alatt az egy év
alatt. Tudásban, tapasztalatban, mindenben. Tulajdonképpen
felnőttem, és ezt Amerikának köszönhetem.
- Jó az a benyomásom, mintha az úszás már nem foglalna
el olyan központi helyet az életedben, mint korábban?
- Ezt
ilyen kategorikusan nem jelenthetjük ki. Sydney után azt mondtam,
hogy az olimpiáig Magyarországért úsztam, utána a magam kedvére
szeretnék. Teljesebb lett az életem, más is érdekel. Például a
tanulás.
 Ági gőzerővel készül a berlini Eb-re |
- Az úszás már nem a legfontosabb dolog az életedben?
- Nagyon fontos most is, de a tanulás legalább olyan
fontos. Most is reggel ötkor kelek, hajnalban edzés, aztán egyetem,
este megint edzés.
- Amikor Turi Györgyöt, az edződet kérdeztem, észrevette-e
rajtad, hogy kevesebbet edzettél volna kint, mint idehaza
(intenzitásban vagy mennyiségben), akkor roppant tapintatosan csak
annyit mondott: határozottan javult a fordulód, és az újfajta,
"nekifutásos" rajtod is valamivel jobb, mint a régi volt.
-
Az alapvetően rövidpályás edzésmunka következtében valóban sokat
javult a fordulóm. Amúgy pedig hidd el, hogy kint is
lelkiismeretesen edzünk. Ami idehaza keményebb, az az erőfejlesztő
és a tornatermi munka.
- Nem volt honvágyad?
- Volt, de amikor nagyon
egyedül éreztem magam, akkor januárban kijött az édesanyám két
hétre. Együtt meglátogattuk a Grand Canyont, leugrottunk a mexikói
tengerpartra, a legközelebbi strand, Rocky Point három órányi
autóútra van.
- Amúgy egyedül laksz?
- Nem, egy argentin
úszólánnyal, aki Florenciának hívnak, közösen bérelünk egy
lakást Tempében, ami Phoenix egyik szép városrésze, itt van az
egyetemünk. Élnek itt magyarok, egyikükkel jó barátságban vagyok,
Cseresnyés Rékának hívják. Teniszező volt, ő is a mi egyetemünkre
járt a kilencvenes évek közepén, de aztán beleszeretett egy amerikai
srácba, férjhez ment hozzá, és kint ragadt.
- Meglehet, rád is ez a jövő vár?
- Még ez sem
kizárható.
- Addig azonban van egy-két verseny. Például a hónap végén
Berlinben egy Európa-bajnokság. Mit vársz magadtól?
-
Sohasem szoktam jósolni, miért most tennék kivételt? Lehet
időeredményben és lehet helyezésben gondolkodni. Én három egyéni
számban - 50, 100, 200 m mell - és a vegyesváltóban
indulok. Ha bármelyik kritérium szerint jól úszok - akár az
idő, akár a helyezés jó lesz -, akkor nem leszek szomorú.
- Egy bizonyos Emma Igelström nevű svéd hölgy a minap 1:07.27
perccel Európa-csúcsot úszott 100 mellen. Úgy értesültem, nem
töltött el kitörő örömmel ez az eredmény.
- Ez nem öröm
kérdése. Igelström velem egyidős, az 1995-ös ifjúsági
Európa-bajnokságon, ahol 100 mellen nyertem 14 évesen, éppen
mögöttem végzett. És azóta semmi, 100-on például 1:09.8 volt a
legjobbja. Erre most hipp-hopp javít két és fél másodpercet,
huszonegy évesen. Erre mit mondjak?
- Például azt, hogy új arcok mindig bukkannak fel az
úszósportban. Már amennyiben ez a hét éven át "alvó" tehetség új
arcnak tekinthető.
- Van egy Mirna Jukics nevű osztrák
állampolgárságú, szerb származású lány, akinek történetesen orosz az
edzője. Ő még tinédzser, de rövid pályán már olyan időket úszott 200
mellen, amilyenekt és meg sem tudtam közelíteni. Rá is oda kell
figyelni.
- De azt azért ugye tudod, hogy itthon mindenki aranyérmet
vár tőled? Érzékeled ezt a feléd áradó bizalmat?
- Hogyne,
és ez amennyire nagy terhet jelent, annyira szívet melengető érzés.
Főleg, amikor az utcán vadidegenek megszólítanak. Olyankor eszembe
jut, hogy bármennyire is remekül érzem magam Arizonában, azért mégis
nagyon jó magyarnak lenni.