FONTOS


 

Kovács Ági a jövő héten már versenyez
Amerikai tanulmányterv

------------------------------------------------------------
forrás: (jármi) A színes Sport, 2001.04.01
------------------------------------------------------------

Kovács Ágnes olimpiai bajnok úszónő hazatért az Egyesült Államokból, ahol több, mint két hónapig csiszolgatta a technikáját. No nem az úszással volt gondja, sokkal inkább a fordulókkal és a rajttal. S ha már kint volt, akkor gyakorolta az angolt is.

Az egész család ott várta a Ferihegyi repülőtéren Ágit. Sőt, még Turi György a bajnoknő edzője is kijött legkedvesebb és eredményesebb tanítványa elé. A várócsarnok népe igencsak megnézte a napbarnítottan és jókedvűen érkező Kovács Ágit.


Hazai vizeken folytatja

- Nagyon jól éreztem magam - kezdte rövid élménybeszámolóját.
- Minden tetszett, mindennel elégedett voltam. A hétköznapjaim úszással és nyelvgyakorlással teltek, a hét végéken pedig kirándulással múlattam az időt. Eljutottam a Grand Canyonba, sőt, Los Angelesbe és Las Vegasba is. Gyönyörű volt. Rendkívüli élményekkel gazdagodtam, hiszen nagyon rendesek voltak az edzőtársaim és a kinti szakemberek.
- Mit tervez a közeljövőben?
- Ha jól sejtem, a jövő héten lesz egy verseny, amelyen rajthoz állok, de remélem, azért lesz néhány nap pihenő. Jól jönne egy kis tavaszi szünet, aztán elkezdem a komoly felkészülést.
- Mi lesz a tervbe vett egyetemi tanulmányokkal?
- Valószínűleg szeptembertől már az Államokban tanulok, de azt még nem döntöttem el, hogy melyik egyetemen. Az arizonai Phoenixbe is mehetnék, ahol most készültem. Egyelőre várok a döntéssel.

Egerszegi Krisztina
Kovács Ágnes
ÚSZÁS

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Kovács Ágnes