FONTOS


 

Kerékjártó két percen belül akar úszni 200 méter vegyesen
Most is lenne negyedik

------------------------------------------------------------
forrás: SE, Nemzeti Sport 2003.07.17
------------------------------------------------------------

Három század. Enynyire volt a tavalyi, berlini Európa-bajnokságon 200 méter vegyesen a bronzéremtől. Pedig mindent megtett, már-már Czenét és Darnyit idézte az elődöntőben úszott időeredményével (2:00.38).


A tengerentúlon tanuló és úszó Kerékjártó Tamás mindenképpen a legjobb hat között akar végezni 200 méter vegyesen (Fotó: Meggyesi Bálint)
Az érem elmaradt, Kerékjártó Tamás azonban nem tett le arról, hogy idővel érmet nyerjen valamelyik nagymedencés világversenyen. Talán éppen Barcelonában, ám azzal ő is tisztában van, a vb-éremhez emberfeletti teljesítményre lenne szükség.
"Az Európa-bajnoki negyedik hellyel is elégedett voltam, bár egy kicsit bosszantott, hogy három századmásodpercen múlt az érem. A világbajnokság más, éppen ezért ha ott lennék negyedik, azt is aláírnám. Az érem az pokolian nehéz feladat…” – mondja Kerékjártó.
Elég ha azt vesszük, jelenleg négy olyan úszó is van a mezőnyben, aki kettő percen belül tud. A világcsúcstartó, amerikai Michael Phelps, a két olasz, Massimiliano Rosolino és Alessio Boggiatto, valamint a nagy öreg, a finn Jani Sievinen. Éppen ezért tartja, a papírforma szerint ahhoz, hogy valamelyiküket megcsípje, várhatóan kettő percen belüli időre lesz szüksége. Csak csendben jegyezzük meg, két percen belül Magyarországon eleddig csak Darnyi Tamás és Czene Attila tudott.

Kerékjártó amúgy meglehetősen változatos életet él. Amerikában, pontosabban Los Angelesben tanul. Ott Mark Schubert az edzője. A hazai klubja Székesfehérváron van, itt Dániel András segíti a felkészülését. A nyári ráhangolódást szokás szerint a Bp. Spartacus különítményével csinálja. Turi György irányításával. A formábahozást pedig Miskolcon, Fázold Henrik segítségével.
"Mindegyik edzőnek rengeteget köszönhetek, higgye el, ha valamelyikük nem segítene, a berlini negyedik helyezés sem születhetett volna meg, és most sem lenne esélyem arra, hogy a 200 méter vegyes döntőjével kapcsolatba szóba jöjjön a nevem. Fázold Henrik a nevelőedzőm, ám most is tartom vele a kapcsolatot, a világversenyek előtti utolsó napokban mindig vele készülök. Dániel András Székesfehérváron olyan lehetőségeket teremtett nekem a Delfin-Lászlóvillnél, amely nélkül nem tudnék nyugodtan az úszásra koncentálni. Mark Schubert Amerikában is nagy névnek számít, gondolom elég ha csak azt mondom, a hátúszó olimpiai bajnok, Lenny Krayzelburg is nála úszott, amikor az én egyetememre járt.” – folytatta a Karika becenévre hallgató versenyző.
Kerékjártó amúgy köszöni szépen a segítséget és igyekszik megfelelni az elvárásoknak. Pedig nem volt mindig ilyen jó helyzetben. Éveken át képtelen volt bekerülni a válogatottba. Aztán Los Angelesben, Schubert a kezeibe vette. Meg is lett az eredménye, elég ha csak a tavalyi esztendőt vesszük, amely a Berlini negyedik hely mellett egy rövid pályás Európa-bajnoki ezüstérmet is hozott, Riesában lett második szintén 200 méter vegyesen.
"Kétségtelen, gödörben voltam, valahogy soha sem jött ki a lépés a válogatottal kapcsolatban. Nem volt szerencsém, már kezdtem belenyugodni, soha az életben nem jutok ki felnőtt világversenyre. Berlin aztán visszaadta a hitemet, éreztem, megérte az a rengeteg munka, a sok nélkülözés.”
Kerékjártó tartja, a tavalyinál is jobb formában van, egyáltalán nem érzi magát fáradtnak, és a harci kedvével sincs gond, ami szerinte is biztos, a világcsúcstartó Phelps a 200 vegyes vb-favoritja. Ôt amúgy személyesen is ismeri. Mint kiderült, amikor Phelps egy interjú miatt több napot töltött Los Angelesben, Kerékjártóékkal tréningezett. Nos, szerinte Phelps láthatóan az úszásra született, a technikája és a vízfekése tökéletes, és hírlik, a munkakedvével sincs gond, nem csak a tehetségéből akar megélni.
Kerékjártó egyébként 200 méter gyorson is szerepet kap Barcelonában, ám az csak bemelegítés. A 200 méter vegyes a fontos. Meg az, hogy Darnyi és Czene után ő legyen a harmadik magyar, aki két percen belül úszta le a távot. Kétségtelen, elit társasába kerülne…

ÚSZÁS

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Kerékjártó Tamás