FONTOS


 

Beszélgetés Egerszegi Kisztinával, akit Macinak és Kisbanyának is becéznek
Még nem néni, de már csókolommal köszöntik


Örök vita a lapokban: tegezheti-e az újságíró riportalanyát. A válasz többnyire: nem. Ám vannak kivételek, mint például a világklasszis úszó, Egerszegi Krisztina esetében. Még gyerekként ismerte és szerette meg egy ország, ám Krisztina mostanra komoly hölgy lett. A hölggyel, akivel jó ideje tegeződünk, ezúttal is maradtunk a bevált gyakorlatnál.

- Azért egyszer eljön az az idő, amikor a lépcsőházban "kezicsókolom nénivel" köszönnek majd a gyerekek, ugye?
- Az még messze van, bár az úszóovisok már mondták, hogy csókolom. De Krisztina néni még nem voltam.
- A többiek mot vacsoráznak, te pedig leültél velem beszélgetni. Nem vagy éhes, vagy ilyen későn már nem szeretsz enni?
- Most nem kívánok semmit, bár imádom a hasam. Főleg az édességekért vagyok oda.
- Ahogy elnézlek, nem okoz gondot, ha sokat eszel.
- Nem, bár az edzőm számon tartja a versenysúlyomat. Ha akad fölös kiló, ami néhányszor már megesett, akkor kezdődik a fogyókúra. Nálunk azért a túlsúlyost sem zárják ki, legföljebb utolsó lesz. Azért ilyesmi velem nem esett meg. Se elhízott, se utolsó nem voltam még.

Csak ha haragszik

- Azért sem kell rád szólni, hogy hangos vagy. Sőt még a végém nagy csönd lesz a kazettán, hiába ülök közel a magnóhoz. Szoktál egyáltalán kiabálni?
- Csak ha haragszom.
- Pedig nem úgy nézel ki, mint aki képes bárkire is haragudni.
- Azért Laci bá'-ra (Kiss László, Egerszegi edzője) tudok. Néha úgy meghajt edzésen, és olyanokat mond ...
- Talán mert látja, hogy nem fűlik a fogad a munkához.
- Lehet. Minden attól függ, milyen a kedvem. Ha rossz, akkor tényleg utálok úszni, kínszenvedés minden hossz. Olyankor aztán leginkább hazamennék.
- Már mondtad, hogy otthon érzed magad a legjobban. Ez azt jelenti, hogy csak ritkán mozdulsz ki hazulról?
- Azért nem vagyok otthon ülő típus. Bár diszkóba nem szívesen járok, de színházba, moziba annál inkább.
- És olyankor örülsz, ha felismernek?
- Néha kellemetlen, ha az arcomba bámulnak, ám nem is olyan rossz népszerűség.

Csillililli-köröm

- ha annyit úsznék, mint te, messze elkerülném a strandokat, a Balatont.
- Ezen már gondolkoztam, de mit tegyek, ha a nagy meleget csak a vízben lehet kibírni. A Balatonba nem úszni megyek be, csak lubickolni.
- Mindenesetre látszik rajtad, hogy szeretsz napozni. Szépen lebarnultál Ausztráliában.
- Miért, így nem nézek ki jól? Persze, azért nem bírok órákig aszalódni a napon.
- Könnyen megeshet, hogy az edzések időszakában nem is hagynák.
- Hát, aligha.
- És a körmöd? Kicsit feltűnő ez a kék szín.
- Nem tetszik? Az országos bajnokságra pingáltam ki. Egyébként nem kék, hanem csillililli, vagy mi a fene a neve.
- Mit szóltak hozzá a többiek?
- Ki miként reagált. De nem mindenkinek adok a véleményére.
- Kiére adsz?
- Például Darnyiéra. Nagyon szeretem Tamást. Nem, nem vagyok szerelmes bele, csak kedvelem.

Szurkolni jó

- Miközben vártam rád, Tamással is beszélgettem, többek között rólad is. Csak jót és szépet mondott.
- Ennek örülök, hiszen ő a példaképem.Csodálatos az akaratereje. Versenyeken jobban izgulok, amikor ő úszik, mint amikor én. Az olimpián például rekedtre ordítottam magam a négyszáz vegyes alatt.
- Láttalak az országos bajnokságon is, ahogy kereplővel szurkoltál. Most kinek szólt a bíztatás?
- Lényegtelen. Na jó, megmondom. Rózsa Norbinak drukkoltam. Bár végül is nemcsak neki, hanem Pucinak is.
- Ki az a Puci?
- Hát a Puci az a Tamás.
- Ezek szerint mindegyikőtöknek jutott becenév: Szabót Joe-ként ismerjük, te pedig már mindenkinek Egér vagy. Ha Krisztinának szólítanak, nem is figyelsz oda?
- Figyelek azért, de furcsa, ha így neveznek. Még akik nem Egérnek hívnak, azok sem mondják, hogy Kriszta. Otthon például Maci vagyok, Laci bá'-nál pedig Kisbanya vagy Boszi. Másoknak Egér. Megszoktam, nem zavar.
- Az sem zavar, hogy ellenfeleid azt kívánják, bárcsak zárnának ki hibás forduló vagy rossz rajt miatt, mert különben nem győzhetnek le?
- Tudom, szörnyű esélytelenül kőre állni, de nincs lehetetlen? ahogy én megvertem a keletnémet és amerikai úszókat, úgy engem is legyőzhet bárki.

Porsche-szerelem

- Harmadikos gimnazista vagy. Napi nyolc óra edzés mellett jut időd az iskolára?
- Nem sok. Naponta két órára jártam, ám november óta a közelébe sem voltam a Vörösmartínak. Most majd tanárokat fogadnak mellém, így talán sikerül pótolnom a lemaradásomat.
- Tudom, kevés sportoló beszél szívesen a tanulásról, mégis, áruld el, milyenek a jegyeid!
- Közepesek.
- Mi lesz, ha befejezed az úszást? Gyengécske bizonyítvánnyal nem kezdhetsz túl sok mindenhez.
- Ötévesen még állatorvos akartam lenni, később cukrász. Most éppen nem tudom, mi lesz velem. De ráérek, hiszen a barcelonai olimpiáig biztos, hogy nem hagyom abba.
- Nem úgy nézel ki, mint akit nagyon izgat a tanulás.
- Nem akarom azt mondani, hogy utálom az iskolát, mert még megtudják, és megbuktatnak.
- Nem érzed úgy, hogy amíg hasonló korú társaid élik az életüket, addig te kimaradssz sok-sok jóból?
- Kicsit rosssz, hogy kevés a szabad időm, de azért nem fogok sztrájkolni, hogy több legyen. Különben is, nekem sokat jelent, hogy örömöt szerezhetek másoknak az eredményeimmel.
- És mivel szerezhetnénk örömöt neked?
- Egy Porschével. Most ne nevess, tényleg így van. Jó, azért boldog lennék, ha vb-t vagy újabb olimpiai aranyat nyernék, de nagyon szeretnék egy ilyen csodaautót is.
- Hát, nagy feltűnést keltenél vele.
- Legföljebb elmaszkíroznám magam. De tényleg! És elmennék a Puci élménybeszámolójára autogramot kérni tőle.
- Nagyon elszaladt az idő, a többiek már befejezték a vacsorát. Csak még egy utolsó kérdés: mi lesz a világbajnokságon?
- Erről hadd ne beszéljek, majd ott kiderül.

Egerszegi Krisztina
ÚSZÁS

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Egerszegi Krisztina