"A bemelegítés végén leesett a vércukorszintem, ami nem volna nagy gond, néhány kockacukorral kezelhető - idézte fel a lidércnyomásos pillanatot Kósz. - Csakhogy amikor összekapaszkodtunk a csatakiáltáshoz, már elég durva látászavaraim voltak, forgott velem a világ, kénytelen voltam szólni Dénesnek, hogy ezt ma nem vállalom. Nem kívánom senkinek, amit akkor éreztem... Nyolcezer ember a lelátón, olasz meccs, és akkor egy ilyen döntést kell meghoznom... Ha Szecska nem védene ennyire jó formában, lehet, hogy nem szólok, de tudtam, lehet rá számítani."

Kósz elmondta, néhanapján előfordult vele ehhez hasonló eset, egyszer, a nyolcvanas évek végén egy tbiliszi mérkőzés kellős közepén sötétült el a kép.