FONTOS


 

Kiss László harminc olimpiai ponttal kiegyezne
A vérből vett doppingellenőrzést sürgeti


Orlandóból, az úszóválogatott háromhetes edzőtáborozásából jövet, kedden délelőtt a Régi Sipos Halászkertbe volt hivatalos Kiss László, az úszóválogatott szövetségi kapitánya. A Magyar Olimpiai Bizottság szervezésében megtartott összejövetelen természetesen a sydneyi ötkarikás játékokról esett szó. Kiss László elmondta: várhatóan 15--16 versenyzőből áll majd az úszócsapat, amelytől 28--30 olimpiai pontot remél. Azt sem tagadta, Kovács Ágnest (200 m mell) és Czene Attilát (200 m vegyes) tartja éremesélyesnek. A reális helyzetértékelésből az is kitűnt, a főedző Zubor Attilát (100 m gyors), Risztov Évát (200 m pillangó), Batházi Istvánt (400 m vegyes) és a férfi mellúszók egyikét (Rózsa, Güttler) várja fináléba, de szerinte döntős lehet a 4x100 m-es férfi és női vegyes váltó, valamint a férfi 4x200 m-es gyorsváltó is. "Sőt, biztató Szabados és Gáspár produkciója is. Mondhatni, derült az ég" -- tette hozzá a kapitány. Ruza József, az úszószövetség főtitkára elmondta: a szervezetnek -- a MOB, az ISM, a környezetvédelmi minisztérium és az Arena jóvoltából -- nincsenek anyagi gondjai, a felkészülés zavartalan.

Kiss a doppingellenőrzésekre is kitért. Szerinte jelenleg az EPO a legdivatosabb doppingszer, amelynek kiszűréséhez mindenképpen vérből vett minták kellenek: "Az EPO a munkát váltja ki, sajnos sok úszó él vele. A legjobb az lenne, ha Sydneyben már a versenyzők véréből vennének mintákat. Sajnos sok ellenzője van a megoldásnak, az emberi jogokat emlegetik, miközben ha az ember elmegy a kórházba, az első, hogy vérvételre küldik" -- vázolta a helyzetet a kapitány.

Kiss arra is kitért, mivel a helsinki Európa-bajnokság (június 28.--július 9.) túlságosan közel van a szeptemberi sydneyi olimpiához, gyanítható, hogy sok úszó kihagyja az Eb-t. Mint megtudtuk, magyar részről eddig három élversenyző indulása biztos, Kovács Ágnes, Batházi István és Gáspár Zsolt ott lesz a rajtnál. Az Olaszországban légióskodó Zubor Attila és Horváth Péter részvétele kérdéses, és Kiss nem tudja, hogy az ismét Széchy Tamásnál úszó Rózsa Norbert ott akar-e lenni a csapatban. Ami biztos: Czene Attila és Güttler Károly biztosan nem indul. Arról, hogy Rózsa ismét Széchynél úszik, Kiss nem akart bővebben beszélni: "Most érkeztem haza, még tájékozódnom kell" -- indokolt a kapitány.

(sal)

Ha megy, akkor januárban utazik
A Georgia egyetem ragaszkodik Kovács Ágihoz


Kapósak a magyar úszók, a válogatott tengerentúli, orlandói edzőtáborozása során tizenkét (!) egyetem képviselője forgolódott a versenyzők körül. Szinte mindenkit "megkínáltak" egy-egy ösztöndíj-lehetőséggel. Természetesen Kovács Ágnes volt a sláger.

-- A legkomolyabban az atlantai University of Georgia és a miami egyetem érdeklődött, nem titok, mindkét intézmény képviselőjével elbeszélgettem, de érdeklődtek Texasból, Kaliforniából és Arizonából is.

-- Melyik ajánlat a legkedvezőbb?

-- Nagyon jólesett, hogy a Georgia egyetem részéről Jack Bauerle, az úszók főedzője, csak miattam jött el Orlandóba. Bauerle, a száz méteres női mellúszás világbajnokának, Kristy Kowalnak az edzője. Amikor legutóbb Amerikában nyaraltam, már jártam az egyetem úszóbázisán, Kristyt pedig a barátnőmnek tekintem. Egyébként ő is felhívott telefonon. Egyszóval, az atlantai körülményekkel tisztában vagyok, de még nem döntöttem el, hol folytatom.

-- És azt már eldöntötte, hogy mikor költözik?

-- Ha megyek, akkor januárban utazom. Biztos vagyok abban, hogy egyre több magyar úszó tanul majd Amerikában -- Batházi Pisti például azért nem jött velünk haza, mert a Columbia Egyetem lehetőségeit tanulmányozza --, nekem is lenne kedvem, de még az sem biztos, hogy kint tanulok tovább.

-- Mitől függ?

-- Az olimpiai szereplésem sok kérdést eldönthet.

(sal), Nemzeti Sport 2000.04.26.



SYDNEY.2000

CIKKEK
KÉPEK

  

 
LINKEK

  SYDNEY 2000