FONTOS


 

Immáron végleges a NOB-elnökségre pályázók névsora
Csak Schmitt volt aranyérmes

Juan Antonio Samaranch 1980-ban, Moszkvában lett a NOB elnöke és 2001 júniusában szintén az orosz fővárosban adja át helyét az utódjának. Az elnöki posztra hivatalosan öt pályázat érkezett, és a kandidálók névsorát tegnap egy órakor Lausanne-ban hirdették ki. Pályázatot nyújtott be Anita DeFrantz az Egyesült Államokból, Kim Un Jong a Koreai Köztársaságból, Richard W. Pound Kanadából, Jacques Rogge Belgiumból és a mi Schmitt Pálunk.


Arccal a sport felé!


- Nem fogok szégyent hozni a magyar olimpiai mozgalomra és azokra, akik bíznak bennem - mondta el telefonon Schmitt Pál, hazánk svájci nagykövete.
- Én voltam az első, aki benyújtotta a pályázatát, ugyanis úgy vélem, természetes folytatása az életpályámnak, hogy a megüresedett NOB-elnöki posztra kandidálok. Az olimpiai mozgalom három területén már elértem szinte mindent, amit lehetett, hiszen van olimpiai és világbajnoki címem is, elnöke vagyok a MOB-nak, és a NOB alelnökeként is tevékenykedtem. Azt már viszonylag kevesen tudják, hogy az Olimpikonok Világszövetségének elnöke vagyok és hét éve dolgozom nagyköveti poszton. És csak úgy megjegyzem, hogy Juan Antonio Samaranch is nagykövetként dolgozott, amikor megválasztották elnöknek. Négyen vagyunk olimpikonok az utódjelöltek között, de aranyéremmel egyedül én büszkélkedhetek.

Ha őt választanák meg, akkor az is bizonyítaná, hogy valóban komolyan gondolja az új jelszavát a NOB, vagyis azt, hogy arccal a sport felé, tette hozzá.
- Természetesen már az is büszkeséggel tölt el, hogy kandidálhattam, és azt bátran állíthatom, hogy a feleségem és három gyermekem feltétel nélküli támogatása nélkül nem jutottam volna idáig. Tudom, hogy nem engem emlegetnek a biztos befutónak, ugyanis a kanadai és a belga a közvélemény-kutatásban előrébb áll, mint én, de abban is biztos vagyok, hogy ha engem választanak, akkor megoldom a feladatot.

A július 16-i moszkvai választásig az öt jelölt egyszer találkozik egymással: május 14. és 17. között Lausanne-ban NOB vb-ülés lesz, amelyen Schmitt a szervezet protokollfőnökeként vesz részt. A választás előtt három nappal még egy fontos döntést hoz a NOB, akkor dől el, hogy melyik város (Isztambul, Oszaka, Párizs, Peking, Toronto) rendezheti a 2008-as nyári olimpiát.

Jármi Hilda, A Színes Sport 2001.03.13.

SCHMITT PÁL

KÉPEK

  

 
LINKEK

  Schmitt Pál