Háromszoros túlkínálat
Storcz a számok és a hajók között is válogathat
--------------------------------------------------------------------------------
forrás: Nemzeti Sport 2000.05.05
--------------------------------------------------------------------------------
Vb-elsőkkel kapcsolatos találós kérdésnek sem utolsó: négyen vannak, három
közül válogathatnak, de csak egyet szemelhetnek ki, és azt együtt
használhatják. Bárhol konfliktust okozhat, ha hasonló helyzetben kell helyesen
dönteni -- világbajnok férfi kajak négyesünknél azonban mind a parton, mind a
vízben teljes az összhang. Szombattól három különböző, egyaránt
világszínvonalú négyüléses hajó áll majd a csónakházban, és várja, hogy a
Storcz, Kammerer, Vereckei, Horváth kvartett mihamarabb vízre bocsássa.
Kajakosaink lengyelországi villámlátogatásuk során rögtönzött tesztelésen, már
a múlt hét végén megismerkedhettek a legújabb vízszelő alkalmatossággal. Az
új hajó építője nehéz helyzetben van, mert a másik két kajakot már egy-egy
ideális nehezék, történetesen egy-egy vb-aranyérem terheli. Az amerikai Van
Dusen márkájú tavaly, az imént ismertetett összetételű férfi válogatott alatt
siklott elsőként a célba Milánóban, míg a másikról, a portugál Nelo cég
gyártmányáról csak később derült ki, hogy az erősebbik nemnek készült, így
Olaszországban ezzel még a Kovács, Szabó, Viski, Kőbán női négyes nyert
aranyat.
A válogatott dunavarsányi felkészülése után Varsóba utazott, majd immár a
szolnoki edzőtáborba visszatért Storcz Botond alább szakértői minőségében
szólal meg, lévén négyszeres világbajnok: "Szombaton Csepelen látjuk viszont
a Visztulán kipróbált lengyel hajót, jóllehet én kétkedve fogadom. A hajóépítő
több ezer dollárt költött a tesztelésére, állítólag nem hasztalanul, mert remek
eredményeket produkált. Csakhogy mesterséges vízcsatornában, laboratóriumi
körülmények között nem lehet hibátlanul feltérképezni egy hajót. Alattunk,
sajnos, már nem vizsgázott jól, kissé labilisnak éreztük."
Legjobbjainkat nem sürgeti az idő, hisz május végéig, a szegedi MOL-kupáig,
illetve legkésőbb az első, júniusi válogatóig kell kiválasztaniuk, melyik kajakkal
kísérlik meg újra maguk mögé utasítani riválisaikat. A jelenleg a világ
legjobbjaként jegyzett négyes összeállítását egyelőre nem fenyegeti veszély,
noha a párosban is érdekelt Storcz még a sydneyi egyes indulásról sem tett le:
"Még korai a különböző egységek között válogatni, saját munkám
ellenőrzéseképpen indulok el a jövő heti tájékoztató versenyen két távon is
egyesben. Négyesben még bizonytalan a rajthoz állásunk, a napokban
egyeztetünk a fiúkkal."
Storcztól sokan a csapategység erősítését várják, ám élversenyzőnk --
pályafutása alapján -- egyelőre beskatulyázhatatlan, hiszen vb-aranyai felét,
1997-ben szólóban lapátolta össze, ráadásul a két olimpiai távon.
|