FONTOS


 

Megszületett az olimpiai bajnok kislánya
Storcz Dorka üzenete

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: (tamás) A Színes Sport, 2001.10.21
--------------------------------------------------------------------------------

Storcz Botond az utóbbi hetekben két dologra készült külön figyelemmel. Egyrészt elhatározta, hogy elindul a Bécs-Budapest Szupermaratonin. Annak is az utolsó, befutó szakaszán, ami egy félmaratoni távval ér fel. A kétszeres olimpiai bajnok kajakos felkészülés gyanánt a szokásosnál többet futott, rendszeresen Üröm környékén edzett. Azért ott, mert Ürömön vett telket, hamarosan ott kezd el építkezni. Hogy minél kiismerhetőbb legyen számára a terep, kijelölt magának egy 17 kilométeres pályát, ezt teljesítette rendszeresen. A távot az Üröm-kör a Storcz-ranch érintésével névvel látta el.


Atyai lapátolás

És nagyon készült kislánya megszületésére is. Menyasszonyával, a kajakos világbajnok Mednyánszki Szilviával november ötödikére várták Dorka megérkezését, de a kislány nem várt addig. Pénteken úgy döntött, hogy itt az ideje megismerni a nagyvilágot, kora délután már szülei köszönthették. Az édesapa és az édesanya boldogsága határtalan, Storcz Botond azóta sms-üzeneteiben nem a saját, hanem kislánya nevében üzenget: "Apa nem ér rá, mert megszülettem. Dorka" szólt az egyik üzenet egy barátnak, ami sejteti, hogy itt nem akármilyen apa-lánya kapcsolatról lesz majd szó.

Storcz apa lett Megszületett az olimpiai bajnok kislánya
Storcz Dorka üzenete

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: (tamás) A Színes Sport, 2001.10.20
--------------------------------------------------------------------------------

Tegnap kora délután megszületett Storcz Dorka, a kétszeres olimpiai bajnok kajakos Storcz Botond, és a világbajnok kajakos Mednyánszki Szilvia első gyermeke. Dorka és édesanyja jól érzik magukat. A kislány 51 centivel és 2,93 kilogrammal született, természetesen még pár napig a kórházba kell maradnia. Storcz Botond rendkívül büszke kislányára, egyelőre mindent háttérbe szorít Dorka.
Kőbán Rita
KAJAK-KENU

KÉPEK

  

 
LINKEK

  Storcz Botond