FONTOS


 

Olimpiai számok a célkeresztben
--------------------------------------------------------------------------------
forrás: GG, Nemzeti Sport 2004.01.03
--------------------------------------------------------------------------------

– Ha az edzőm, Sztaics István a tavalyihoz képest dupla adagot határoz meg, én arra is ráteszek egy lapáttal – mondja Paksy Tímea, az MTK háromszoros világbajnok kajakosa, aki tavaly hiába került ki Fábiánné Rozsnyói Katalin csapatából, kijutott a világbajnokságra, s az idén az athéni olimpiát veszi célba. – Nemcsak én, a jelenlegi csapattársaim is így vannak ezzel, vagyis mindenre elszántak vagyunk.
– Munkál még önben a dac azért, mert tavaly elküldték?
– A két világbajnoki győzelemmel elszállt minden mérgem. Lenyugodtam, mert másoknak és magamnak is bebizonyítottam, hogy mire vagyok képes. Az idén is nyerni akarok a hazai válogatókon és a nemzetközi versenyeken, de az ellenségeskedéshez semmi kedvem. Azt szeretném, ha egyszerűen a leggyorsabb magyar egység állna rajthoz az olimpián. Hogyha ők győznek, mi tiszta szívből drukkolni fogunk nekik.
– Többes számban fogalmaz, eszerint egyesbéli szereplésen nem gondolkodik?
– Kovács Katalin verhetetlen, így a háromból marad még két olimpiai szám: ötszáz méteren a páros és a négyes.
– A vébé után még néhányan elköszöntek Fábiánné gárdájától. Ön kereste meg a többieket, hogy kövessék?
– Nem, ők hívták fel Sztaics Pistát, de én nagyon örültem annak, hogy hozzánk jönnek. Rasztótzky Eszter és Fazekas Krisztina személyében két világbajnok csatlakozott hozzánk, így egy jó négyes már nálunk is kialakítható.
– Miután Gainesville-ben két világbajnoki címét más-más párral nyerte, ráadásul egyik sikerét sem olimpiai számban aratta, kérdés, kivel próbál meg jobb lenni a zseniális Szabó Szilvia, Bóta Kinga duónál?
– Még nem tudom, és azt sem, hogy én végül megpróbálhatom-e. A csapaton belül ugyanis mindenki mindenkivel tesztel majd a meleg vízi edzőtáborozások során, és a házon belüli legjobb kísérelheti meg legyűrni a földkerekség első számú női párosát.
– Mi a véleménye arról, hogy Angyal Zoltán kapitány kedvezményt adott a világbajnoki címvédőknek, miszerint egy válogató megnyerése olimpiai részvételt ér?
– Ezzel nem értek egyet, ami az én szempontomból talán természetes is. Úgy gondolom, az adott esztendő legjobbjának mindkét válogatón és egy esetleges szétlövésen is meg kell mutatnia a tudását. Ezzel együtt nem duzzogunk: megpróbálunk kétszer nyerni.
– Az edzője, Sztaics István egyszersmind a barátja is: ennek az előnyeit vagy a hátrányait érzi meghatározónak?
– Amikor azon kapjuk magunkat, hogy kettőnk között vacsora közben is a kajakozás a téma, tudatosan másra tereljük a szót. Az edzések idején azonban bármennyire is szeretném, Pista nem figyel rám jobban, mint a többiekre. És hiába szeretném, ez így van rendjén: megtanultam, hogy egy csapatban sem járnak nekem előjogok.

Kőbán Rita
KAJAK-KENU

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Paksy Tímea
  női kajak négyes