FONTOS


 

Még nem hisznek Fischer visszavonulásában
Viski: négyes, ötös

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: GG, Nemzeti Sport 2001.03.06
--------------------------------------------------------------------------------

Fábiánné Rozsnyói Katalin alighanem megint kitalált valamit. Újpesti és tiszaújvárosi hölgyekből álló csapata rendhagyó felkészülést folytat: az idén még a legjobbak sem utaznak melegvízi edzőtáborba, sőt a szobahőmérséklet? víztől is ódzkodnak. Jóllehet tavaly ilyenkor Ausztráliába utaztak, és előtte tanmedencében izzadtak... Összesen tizennyolc kajakos készül most a női válogatottat edző Fábiánné újkelet? - mégis borítékolhatóan eredményt hozó - utasításai alapján.

Hölgyek esetében talán nem illendő a korról szólni, ám említést érdemel, hogy a csapat fiatalodott. Miközben a csoport korelnökeként 28 évesen visszatért a korábbi renegát, Dékány Kinga, immár mind több ifista készül az UTE óbudai vízitelepén (az pedig közismert, hogy a levezetésre készülő Kőbán Rita a BSE-hez távozott). Az élversenyzők legfiatalabbja a 21 esztendős Viski Erzsébet, a tiszaújvárosiak háromszoros világbajnoka, aki alighanem egyedüliként hiányolja a tanmedence gyötrelmeit.

"Igaz, hogy kevesebbet vagyunk a négy fal között, ám ez azt jelenti: többet futunk, és ez nekem aligha kedvez - magyarázta Viski. - A jövő hétfőn utazunk a dunavarsányi edzőtáborba, és ha az idő engedi, vízre szállunk, így csökkenhet a szárzazföldi tréningek száma."

Viski egyelőre nem tudja, mely számokban indul majd, ám nyilvánvaló, eddigi sikerszámaiban aligha akarja másnak átadni a lapátot (vb-aranyait négyesben szerezte, akárcsak sydneyi ezüstérmét). "Számomra talán a legfontosabb, hogy a négyes tagja legyek, mert nem akarom kihagyni az életemből azt a pillanatot, amikor majd újra a németek előtt csapunk célba - visszavágva nekik az ausztráliai vereségért!"

Lélekben lányaink ismét Birgit Fischer legyőzésére készülnek - tudnillik mindmáig nem hiszik, hogy a német világklasszis valóban visszavonult. "A júliusi, milánói Európa-bajnokságon még a nevezéskor sem lehetünk biztosak abban, hogy Fischer végleg letette a lapátot, csak akkor, ha a rajtállásnál nem ül a mellettünk himbálódzó hajóban..." - fejtegette Viski, aki egy másik, Fischerénél sokkal fiatalabb korosztály aktivitásával jóval szívesebben foglalkozna: a közelmúltban ugyanis beadta jelentkezését az ELTE óvodapedagógusi szakára.

Elszántságát jelzi, hogy már a felvételi előtt is hangsúlyozza - a kajakozással ellentétben -, az élet ezen területén a négyest csak minimálprogramnak tekinti.

Kőbán Rita
KAJAK-KENU

KÉPEK

  

 
LINKEK

  Viski Erzsébet