FONTOS


 

Az olimpiai bajnokot legyőző szegedi lány sírt a döntő után
Janics az édesapjára gondolt l

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: Mádi József, Délmagyarország 2004.05.04.
--------------------------------------------------------------------------------

Másfél napos pihenő után ma már folytatja a felkészülést az Eb-re, illetve a második válogatóra az olimpiai bajnok Kovács Katalint ötszáz egyesben legyőző szegedi Janics Natasa.

A válogató váratlan meglepetése. Ennek titulálható, amit a Démász-Szegedi VE női kajakosa, Janics Natasa véghez vitt. Ötszáz méteren ugyanis legyőzte azt a Kovács Katalint, akit az elmúlt három idényben ezen a távon senki sem tudott felülmúlni.

Kovács bekezdett

– Együtt készültünk az edzőtáborokban, jól ismerjük egymást. Kicsit meglepődtem, amikor a szolnoki finálé elején bekezdett. Nem szokott ő így elindulni, de szerencsére utolértem. Általában éppen fordítva történik minden. Féltávnál éreztem, hogy meglehet a siker, hiszen még jól bírtam a csatát, könnyedén mentem. Először nem nézelődtem a saját futamomban, és sokat jelentett, hogy a nemrég elhunyt édesapámra gondoltam. Óriási erőt adott a végső győzelemhez – emlékezett vissza elcsukló hangon, de boldogan Janics.

A sírás a futam után nem kerülte el, ám ezek az öröm könnyei voltak. Zokogva borult az elsők között gratuláló exelnök, Vass György és a klub igazgatója, Petrovics Kálmán nyakába.

Edzőjétől, Fábiánné Rozsnyói Katalintól másfél nap pihenőt kapott Natasa, így az ünneplésre kevés idő juthat, hiszen kedden délután már jelentkeznie kell tréningre. A következő feladata pedig a poznani Európa-bajnokság.

Csak az elsőség!

– Mindig, így az Eb-n is győzni akarok. Ám sokkal fontosabb, hogy a második válogatót is megnyerjem, mert ha Kovács előttem végez, akkor a védettsége okán hiába vertem meg egyszer, ő utazhat az olimpiára. Még tudok fejlődni, és ha kihozom magamból a maximumot, akkor elégedett leszek. Ha nem nyerek, akkor biztos ráhagyom az idei évre, hiszen nem sok értelme lett volna a továbbiaknak. Számomra kedvező, hogy Szegeden lesz a mindent eldöntő csata, mert szeretek a Maty-éren versenyezni. Ideális, nemzetközi mércével mérve is kiváló körülmények vannak. Nem úgy, mint Szolnokon, ahol kétszáz méteren elég komolyan átvertek a rajtnál. Mintha az ellenfelek a pisztolydörrenés előtt indultak volna, ám a startot nem lőtték vissza – utalt még egy kellemetlen közjátékra Janics.

Döntés május végén


Sokan aggódnak a sportág szegedi hívei közül, mert a Nemzetközi Olimpiai Bizottság még nem jelezte, az esetleges kvalifikáció esetén Janics Natasa indulhat-e az olimpián. A NOB május 28-án tartja az athéni nevezési határidő előtti utolsó összejövetelét, és ezen tárgyalja a végrehajtó bizottság az aktuális ügyeket, többek közt a szegedi kajakos esetét is. Petrovics Kálmán elmondta, ő nem aggódik, hiszen a kérelemmel kapcsolatban semmilyen pótanyagot nem kért a NOB, ráadásul három idény, sőt három naptári év is eltelt már azóta, hogy Janics még jugoszláv színekben a Maty-éri viadalon (2001. május 24.) rajthoz állt.
Kőbán Rita
KAJAK-KENU

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Janics Natasa
  női kajak négyes