FONTOS


 

Mol 5. síkvízi kajak-kenu Európa-bajnokság, Szeged - Előfutamok
Minden egységünk továbbjutott

Úgy indult a Mol 5. síkvízi kajak-kenu Európa-bajnokság, ahogyan Szegeden valamirevaló regatta szokott. Bődületesen nagy esőzéssel. Az égi áldás ezúttal a futamok kezdetét sem várta meg: szerda késő este a Dóm téri megnyitó ünnepségen - a Csisztu Zsuzsa mellett a konferanszié szerepét elvállaló - Vitray Tamás épp csak a "csókolomig" jutott, máris leszakadt az ég. Az esemény így természetes úton, az olimpiai bajnok Andreas Dittmer részvételével elstartolt C-1 ezer méteres előfutammal vette kezdetét - csütörtök reggel kilenckor, a változatlanság kedvéért zuhogó esőben.


Horváth Gábornak kilóg a nyelve - inkább a poén miatt, mint a fáradtságtól
(kép: MTI - Németh György)
Mi persze a második előfutam végeztével hittük el, hogy rendjén elkezdődött a világverseny, avagy pontosan úgy folytatódott a versengés, ahogyan a poznani világbajnokságon abbahagytuk - magyar győzelemmel. Kolonics György egy döntőnek beillő "bemelegítő" futam (amelyből Dittmer mellett Martin Doktor és Makszim Opaljev került a fináléba) után - időeredményét tekintve - egy gyengécske mezőnyben is képes volt felülmúlni az előtte egymást gyors tempóra késztető riválisokat.
A jelzőket egyelőre még tartalékoljuk, ám nehéz nem megdicsérni azt a Kovács Katalint, aki nemhogy ellenfeleit, a nádas túlfelén reklámtáblákkal sikló motoros hajót is megelőzte. Vagyis korántsem érdemtelenül jutott a fináléba, szintúgy az olasz Josefa Idem, aki a másik előfutamban hagyott faképnél csapot, papot, hajót ...
Storcz Botond bezzeg nem kapkodta el: férfi egyesben - miután látta, hogy fölösleges küszködnie - a biztos középdöntőt érő, negyedik helyen ért célba. Önbizalmunkat (no és a sajátjukat) kisvártatva Hüttner Csabáék erősítették: kenu párosban

elhettük el az újabb sikert. A hazai duó jutalma sem más, mint az azonnali döntőbe kerülés. Hogy a felszakadozó égbolt alatt mégse tűnjön felhőtlennek minden, arról Vereckeiék gondoskodtak. Menőnk és nem kevésbé acélos tudású társa, Veréb Krisztián hajószerelésben múlta alul a sokéves átlagot: lábtámaszukat úgy beékelték a kajak fenekére, hogy Kammerer Zoltán és Storcz vízi járgányával kellett nekivágniuk a távnak. Összesen kétezer métert tettek meg versenytempóban, tudniillik a rajt eléréséhez is csípkedniük kellett magukat. Ennek tükrében emberesen teljesítették a feladatot: negyedik helyükkel hazai vízen, idegen kajakkal siklottak a pénteki középdöntőbe.


A Storcz (balra) és Kammerer alkotta páros gond nélkül végzett az első helyen az 500 méteres előfutamban
Az Eb- és vb-címvédő Bóta Kinga, Szabó Szilvia női kettes nem engedett magának megingást (igaz, barkácsolással sem próbálkoztak): talán még manikürjük sem sérült, olyan könnyeden nyerték a maguk előfutamát. Szombaton az ezres döntőben újra látjuk őket.
Férfi négyesünk zárta csütörtök délelőtt az egy kilométeresek programját: Kammerer, Storcz, Kökény Roland és a sérüléséből csodás gyorsasággal felépülő Horváth Gábor megcselekedte, amit megkövetel a haza. A németeket befogták, majd megelőzték, ám a lelkes bolgárokkal - egyelőre - inkább előzékenyek voltak.
Az immár verőfényes délutánon elsőként színre lépő magyar hölgyek pedig lazák, kecsesek és gyorsak. Ötszáz méter megtétele után ki is derült, aki e három tulajdonsággal rendelkezik, annak ott a helye a döntőben. Röviden így lehetne összefoglalni, hogy a Kovács Katalin, Szabó Szilvia, Viski Erzsébet, Bóta Kinga alkotta szenzációs négyes miként biztosította helyét a vasárnapi fináléban.
Legközelebb akkor kaptuk fel a fejünket, amikor Kolonics Györgyöt szólították a startpozícióba. Balján Martin Doktor, az örök rivális, jobbján Jefimisz Klementyev, a szintén sok nagy vízi csatát megélt lett. Utóbbi végül hatodik lett, a csehek nagy Doktora meg második. Kolonics? Naná, hogy első. A végén még azt is megengedhette magának, hogy az utolsó métereken ne húzzon teljes erővel - döntőbeli szereplését az égvilágon senki sem veszélyeztette.

Hogy mi történt a kajak egyesek versengésében? Csak a szokásos. Vereckei Ákos egy időben rajtolt el a többiekkel, féltávnál még együtt lapátolt velük, aztán a végén robbantott, és nyert. Legalábbis kívülről ilyen egyszerűnek tűnt. Alighanem belülről is ...
Hiszik vagy sem (azért higgyék el ... ), Kovács Katalin még Vereckeinél is nagyobb úr (bocsánat, úrnő) volt a gróf Széchenyi István nevét viselő pályán. Afféle rajt-cél győzelmet aratott, természetesen ebben a számban is kihagyhatja a középdöntőt.
Szeged két büszkesége, Hüttner Csaba és Fürdök Gábor következett a sorban. Nem is mentek rosszul, kár, hogy az orosz, illetve a szlovák kenu még náluk is sebesebben száguldott. Mielőtt megijednének: a harmadikként befutó magyar duó is finálébeli résztvevőnek mondhatja magát.
Fentiek után furcsa, de igaz: a Kammerer, Storcz páros hiába teljesítette elsőként a fél kilométeres távot, a szabályok értelmében a középfutamban is bizonyítania kell. Öröm az ürömben: eggyel többször láthatjuk őket.
Szabónak és Bótának még az egyszeregynél is könnyebb feladatnak bizonyult saját előfutamuk megnyerése: a hazai párost nyolc kettős kísérelte meg lekörözni - esélyük legfeljebb akkor lett volna erre, ha kérnek és kapnak húsz méter előnyt ...
Másfél-két méteres fórt a Malomsoki Sándor, Kozmann György, Belicza Béla, Iván Gábor alkotta kenus kvartett is adhatott volna ellenlábasainak, de mivel ez szigorúan tilos ebben a sportágban, a bolgár, a román, az ukrán, valamint a litván hajóban ülőknek meg kellett elégedniük azzal, amire a hölgyek titkon vágynak, vagyis hogy a magyar fiúk deltás hátát bámulhatták.
És végül, de nem utolsósorban: a Hegedűs Róbert, Borhi Zsombor, Gyökös Lajos, Kökény Roland nevével fémjelzett férfi kajak négyesünk másodikként zárt, imígyen a középdöntőben folytathatja. Kétségünk se legyen afelől, hogy aztán pedig a fináléban.
Egy tömör összegzés a végére: hála istennek, futamából mindenki továbbjutott (mármint a magyarok közül). Igaz, mifelénk ez a minimum.
Hogy mi a maximum, azt a hét végén meglátjuk ...

A pénteki program
9.00-11.20: 1000 m-es középfutamok- 15.00-17.30: 500 m-es középfutamok

Mol 5. síkvízi kajak-kenu Eb, Szeged

Előfutamok
1000 m
Férfiak. K-1: Storcz Botond (3:49.22) 4. helyével a középdöntő résztvevője. K-2: Vereckei Ákos és Veréb Krisztián (3:19.20) 4. helye középdöntőt ért. K-4: Kammerer Zoltán, Storcz Botond, Kökény Roland és Horváth Gábor (2:53.01) a 2. helyen végzett, s a középdöntőbe jutott. C-1: Kolonics György (4:14.18) 1. helyen került a döntőbe. C-2: Hüttner Csaba és Fürdök Gábor (3:47.02) 1. helye a fináléra jogosított.
Nők. K-1: Kovács Katalin (4:04.88) 1. helyével finalista. K-2: Szabó Szilvia és Bóta Kinga (3:41.73) az 1. helyen döntőbe jutott.
(C-4-ben és női K-4-ben nem rendeztek előfutamot)
500 m
Férfiak. K-1: Vereckei Ákos (1:36.77) 1. helye rögvest finálét ér. K-2: Kammerer Zoltán és Storcz Botond (1:29.60) 1. helye ellenére a középdöntőben folytatja. K-4: Hegedűs Róbert, Borhi Zsombor, Gyökös Lajos, Kökény Roland (1:21.01) 2. helyével középdöntős. C-1: Kolonics György (1:49.34) 1. helyen jutott a fináléba. C-2: Hüttner Csaba és Fürdök Gábor (1:43.28) a 3. hely ellenére a döntő résztvevője. C-4: Malomsoki Sándor, Kozmann György, Belicza Béla és Iván Gábor (1:32.00) az 1. helyen harcolta ki a finálébéli tagságot.
Nők. K-1: Kovács Katalin (1:49.76) 1. helyével a döntőben folytathatja. K-2: Szabó Szilvia és Bóta Kinga (1:42.38) az 1. helyen jutotott döntőbe. K-4: Kovács Katalin, Szabó Szilvia, Viski Erzsébet és Bóta Kinga (1:31.43) 1. helye a fináléra jogosít.

GG, Pietsch Tibor, Nemzeti Sport 2002.07.19.

Kőbán Rita Kajak-kenu Eb, Szeged 2002
KAJAK-KENU

LINKEK