FONTOS


 

Mol 5. síkvízi kajak-kenu Európa-bajnokság, Szeged
Hétszemélyes kenus csapat


Július 18. és 21. között nem a víz az úr, hanem uralói, Európa legkiválóbb kajakosai és kenusai. Sorozatunkban a szegedi Mol 5. síkvízi Eb indulói közül az elmúlt évek nagy regattái alapján tényszerűen is a világ legjobbjának nevezendő magyar válogatott tagjait mutatjuk be - szakáganként és számonként. Ezúttal a kenu négyesben lapátolók közül a mindhárom távon induló Iván Gábort s az 500, illetve 1000 méteren startoló korelnököt, Belicza Bélát invitáltuk a Nemzeti Sport kikötőjébe.


Malomsoki Sándor, Vasali László, Zala György és Iván Gábor: így örült a kétszázas kvartett Poznanban, a tavalyi vb befutója után
Miután az olimpia évében kevesebb figyelem jutott kenu négyeseinknek, a 2000-es Eb-n nyert ezres arany- és ötszázas ezüstérem ellenére tavaly sokan még a sportágon belül is meglepetésként élték meg újabb Európa-bajnoki érmüket és világbajnoki győzelmeiket. A poznani világbajnokságon ugyanis mindhárom számban remekeltek kenus csapathajóink: 1000 és 200 méteren első, 500-on a második helyet szerezve. Az idén már mindenki őket ajnározná (reméljük, fogja is), csakhogy az első válogatón sajnálatos fordulat állt be. Pontosabban Zala György válla fordult ki versenyzés közben: több orvos is megvizsgálta, végül mind ugyanazt mondta - ebben a szezonban, ha lehet, már ne erőltesse a sérült testrészt.
Zala márpedig az előző évben mindhárom hajóban szerephez jutott, mi több, a kétszeres olimpiai bronzérmesre szinte csapatkapitányként tekintettek az ifjabb társak. Pótlása lehetetlen feladatnak tetszett, az univerzális kenus kiváltására így rögvest három megoldást kellett találni: minden távon más-más embert kerestek a helyére. Amikor rátaláltak egy jelöltre, újabb nehézségek elé néztek: a közös gyakorlás összehangolása is gondot okozott, arra pedig esélyük sem volt, hogy - az egyfutamos négyes válogatótól eltekintve - versenykörülmények közepette csiszolódjanak össze.

Végül 200-on a bemutatásra nem szoruló klasszis, Kolonics György, 500-on az elmúlt évben előretörő Malomsoki Sándor, 1000-en pedig a párosbéli Eb-indulásnak búcsút intő olimpiai bajnok, Novák Ferenc került a hajóba az alapemberek (Iván Gábor, Belicza Béla, Kozmann György és a sprintkenus Vasali László) mellé.
A felsoroltak közül a rutinos Belicza mellett a legfiatalabb, Iván Gábor lépett elő vezéregyéniséggé: egyedüliként ő startol mindhárom távon a C-4-es futamokon. "Zala Gyuri sérülését követően sokáig reméltük, hogy az idény közepére viszszatérhet közénk, ám ebből semmi sem lett. Végül sikerült olyan embereket találnunk, akikkel tarthatjuk magunkat eredeti terveinkhez - mondta Iván Gábor, a KSI kenusa. - Egyelőre csupán az edzésen mutatott teljesítményünk nyújt némi támpontot: az időeredményeink hasonlóan jók, mint voltak tavaly. A három kvartett között amúgy nem tudnék különbséget tenni, mindhárom kiegyensúlyozott, vagyis képes lehet akár a legnagyobb diadalra. Nem ígérem meg, hogy győzünk, de úgy vélem, közülünk dobogónál lejjebb senki sem adná."
Ivánra különleges küldetés vár: a 200-as 500-as és 1000-es indulás olyasféle terhet ró rá, mintha atlétaként egy sprintszámban és két középtávú viadalban kellene indulnia: "Én alapvetően a két hosszabb távra készülök, jóllehet elég gyors vagyok ahhoz, hogy a legrövidebb futamot se érezzem idegennek - magyarázta, majd elárulta, kezdetben még három számnál is többre vágyott: - A tavasz elején nagyon éreztem a ritmust, s feltett szándékom volt, hogy egyesben megszorítsam Kolót. Csakhogy a vizsgaidőszakom eleje és vége épp az első, illetve a második válogatóval esett egybe. Az egyesbéli siker elúszott, ám tíz vizsgát letettem, három számban kijutottam az Eb-re és a vébére, úgyhogy nem szabad telhetetlennek lennem" - összegzett a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán diplomamunkájára készülő Iván.
Tavaly Vura Márta pszichológus is segítette a csapat felkészülését, s ez most sem maradhat el: "Olykor túlzottan ragaszkodom a realitáshoz, ezért eleinte nem hittem ebben a módszerben, de miután a poznani vébén kritikus fáradás nélkül, mozdulatról mozdulatra úgy teljesítettük az ezres döntőt, ahogy azt Mártával a mentális tréningen átvettük, megváltozott a véleményem" - mondta a fiatal kenus, majd a korelnöknek, Belicza Bélának adta át a szót: "A hajóban pszichológusunk lesz a hatodik ember, az ötödik Zala Gyuri, aki sokszor kilátogatott az edzéseinkre, s a válogató előtt is tanácsokat adott. A közönségnek is fenntartunk egy helyet a kenuban, úgyhogy a miénk lesz az első hétszemélyes négyes ... "

Beliczának pusztán egy évszám (1998) említése kell ahhoz, hogy visszaemlékezzen pályafutása legcsodásabb élményére: "Ha többieknek annyit mondok: ide figyeljetek, négy éve az úgy volt ... , akkor ők betéve tudják a sztorijaimat. Pedig nem győzöm hangsúlyozni, milyen különleges élmény hazai közönség előtt versenyezni. Nekem Szegeden megadatott, hogy a születésnapomon nyerhettem - épp az ezres négyessel - a magyar csapat első aranyát. Felhívtam a fiúk figyelmét arra, lehet, hogy a rajtnál a barátok kiabálnak majd be a partról, s a morajlástól nem halljuk a pisztoly dördülését sem, mégis mindent ki kell kapcsolnunk az első pillanattól kezdve, hogy örömet szerezhessünk az értünk szorítóknak" - zárta mondandóját a 33 éves kenus, aki Athénig még biztosan folytatja, hisz úgy véli, mostanság napról napra hozzáfiatalodik a kiemelkedő tudású edzői csapat (Sziklenka László, Oláh Tamás, Vízi Gábor, Szabó Attila és Ludasi Róbert) irányította ifjú gárdához.

Névjegyek

IVÁN GÁBOR
Születési idő, hely: 1979. január 24., Budapest
Egyesülete: KSI
Nevelőedzője: Oláh Tamás
Edzője: Oláh Tamás
Kiemelkedő eredményei: 2x vb-1. (2001: C-4 200, C-4 1000), vb-2. (2001: C-4 500), Eb-1. (2000: C-4 1000), Eb-2. (2001: C-4 1000), Eb-3. (2000: C-4 500)
Szegedi számai: C-4 200, C-4 500, C-4 1000

BELICZA BÉLA
Születési idő, hely: 1969. szeptember 5., Budapest
Egyesülete: Csepel
Nevelőedzője: Hrazdil Vilmos
Edzője: Ludasi Róbert
Kiemelkedő eredményei: 3x vb-1. (1997: C-1 200, 1998, 2001: C-4 1000), 4xvb-2. (1997: C-1 500, C-4 200, C-4 1000, 2001: C-4 500), 2x vb-3. (1997: C-1 1000, 1999: C-4 1000), Eb-1. (1997: C-4 500), Eb-2. (2001: C-4 1000)
Szegedi számai: C-4 500, C-4 1000

NOVÁK FERENC
Születési idő, hely: 1969. július 13., Budapest
Egyesülete: Honvéd-Westel
Nevelőedzője: Tatai Tibor
Edzője: Szabó Attila
Kiemelkedő eredményei: olimpiai-1. (2000: C-2 500), 2x vb-1. (1993, 1994: C-4 500), 3x vb-2. (1994: C-2 1000, 1995: C-4 1000, 1999: C-2 500)
Szegedi száma: C-4 1000

KOZMANN GYÖRGY
Születési idő, hely: 1978. március 23., Szekszárd
Egyesülete: Paksi Atomerőmű SE
Nevelőedzője: Sziklenka László
Edzője: Sziklenka László
Kiemelkedő eredményei: vb-1. (2001: C-4 1000), vb-2. (2001: C-4 500), vb-3. (1999: C-4 1000), Eb-1. (2000: C-4 1000), Eb-2. (2001: C-4 1000), Eb-3. (2001: C-2 1000)
Szegedi számai: C-4 500, C-4 1000

VASALI LÁSZLÓ
Születési idő, hely: 1974. július 16., Vác
Egyesülete: KSI
Nevelőedzője: Kovács Tamás
Edzője: Oláh Tamás
Kiemelkedő eredménye: vb-1. (2001: C-4 200)
Szegedi száma: C-4 200

Kolonics György és Malomsoki Sándor név-jegyét a kenu egyeseknél közöltük.

GG, Nemzeti Sport 2002.07.15.

Kőbán Rita Kajak-kenu Eb, Szeged 2002
KAJAK-KENU

LINKEK