FONTOS


 

Vereckei, Veréb: új, de nem kezdő páros az Eb-aranyért
Tehetetlenség és tettvágy


Ákos Veréb Krisztián nem vándormadáralkat: ő rendre maradt, s inkább előle - de korántsem miatta - szálltak ki társai a pároshajókból. Négy év alatt öt partnerrel kajakozott együtt az ezres távon, ám elmondható: Bártfai Krisztiánnal alkotott duójuk minden korábbinál erősebbnek tetszett. A magyar válogatottban sokáig "lyukas" K-2 1000 méteres számban olimpiai bronz, továbbá Eb- és vb-érmek jelezték: jó vízi úton haladnak. Bártfai aztán távozott, pontosabban téli egyéni felkészülését és ausztráliai útját követően Sári Nándor nem engedte viszsza csapatába. "Az egész ügy talán számomra volt a legkellemetlenebb: végre volt egy jó párosunk, ám rajtam kívül álló okok miatt magamra maradtam - magyarázza Veréb Krisztián. - Bártfait, aki körül forrt a levegő, természetesen megpróbáltam jobb belátásra bírni, mégsem jutottunk közös nevezőre. Elkedvetlenedtem, de az edzőm megnyugtatott: az idén immár ő is úgy gondolja, összeülhet az évek óta tervezett Vereckei, Veréb páros."


Veréb Krisztián négy év alatt öt partnerrel kajakozott együtt az ezres távon: a legújabb választott pedig Vereckei

A Honvéd-Westel színeit képviselő új egység ez ideig két regattából kettőt nyert: első lett a mecheleni Világkupán és az első hazai válogatón. "E hét végén következik a második válogató, úgyhogy egyelőre semmit sem szeretnék elkiabálni - mondja a szakmai értékelésre kért Veréb. - Az azért sokat sejtet, hogy szinte első közös pályaevezésünkkor azonnal Világkupát nyertünk. Vereckei Ákos talán a legjobb magyar kajakos, aligha jártam hát rosszul vele, s valószínűleg ő is profitálhat az én tapasztalatomból, hisz az elmúlt fél évtizedben komoly rutinra tettem szert ebben a számban."
Veréb a második Eb- és vb-válogatóként kiírt szegedi Vivendi-kupán egy másik olimpiai bajnokkal, Horváth Gáborral ötszáz párosban is elindul az ötkarikás címvédő, Kammerer Zoltán, Storcz Botond duó ellenében. Csatájuk különlegessége, hogy a vesztes sem lehet reményvesztett, hisz az alulmaradóknak Sári mester a szintúgy a Mol 5. síkvizi kajak-kenu Eb-n való részvételért küzdő ötszázas négyesben szorít helyet.

Kenusok C3-ban
A kajak-kenuban ez ideg csak a C-1, C-2 és C-4 jelölésnek volt szerepe, ám mostantól a C3 is jelen lesz a sportágban. Kenu hármasok versenyéről szó nincs: az utóbbi elnevezést viselő autóját szerdán bemutató Citroën állt az MKKSZ mellé. A kétéves megállapodás értelmében a francia autógyártó honi vezérképviselete két nyolcszemélyes Jumper kisbuszt ad a kajakosoknak, s a július 18. és 21. között sorra kerülő Eb legszimpatikusabb magyar versenyzőjének egy C3-ast biztosít az athéni olimpiáig.

GG, Nemzeti Sport 2002.06.12.

Kőbán Rita Kajak-kenu Eb, Szeged 2002
KAJAK-KENU

LINKEK