FONTOS


 

Vízcsere a Maty-éren, rangadó Sevillában
Szeged 40 milliója az Eb-rendezésre

Gőzerővel folynak a Szegeden július 18-21. tartó 5. síkvízi kajak-kenu Európa-bajnokság előkészületei. Az esemény sikeres lebonyolítása érdekében kedden az alföldi városban együttm?ködési megállapodást írt alá Bartha László, Szeged polgármestere, valamint Füleky András, a Magyar Kajak-kenu-szövetség főtitkára. A megállapodás értelmében a helyi önkormányzat hozzávetőlegesen negyvenmillió forintnyi érték? munka elvégzésére vállalt kötelezettséget. A vállalás főbb tételei között egyebek mellett a Maty-éri Széchenyi István evezős- és kajak-kenu-pálya teljes vízcseréje s a megnyitóünnepség költsége, a közüzemi díjak, továbbá a rendezéssel kapcsolatos egyéb kiadások szerepelnek.

Májusban nemzetközi evezős verseny nyitja a szegedi szezont, a kajakosok júniusban, a második Eb- és vb-válogatón versenyeznek először a dél-alföldi regattaközpontban. A Sevillában edzőtáborozó férfi kajakosok egyelőre az ugyancsak ott készülő spanyol, angol, svéd, dán és finn lapátforgatókkal mérik össze tudásukat. A hét végén egy igazi rangadón is részt vehetnek: Vereckeiék azt tervezik, hogy közösen kilátogatnak a két patinás helyi futballklub, a Real Betis és az FC Sevilla bajnoki csúcstalálkozójára.

GG, Nemzeti Sport 2002.03.21.

Kerekes Péter, a szervezőbizottságba delegált szegedi koordinációs helyettes a város által nyújtott támogatás felhasználásáról beszélt. - A Maty-éren mindenképpen szükséges a vízcsere, a 40 millió fennmaradó részéből pedig a megnyitót finanszírozzuk. Szeretnénk a vb-hez hasonlóan - a színház közreműködésével - egy színvonalas estét produkálni a sportolóknak és a szurkolóknak a versenyek kezdete előtt.

Nem maradnak esemény nélkül az Eb alatt és az azt megelőző napokon sem az emberek, hiszen az európai népek fesztiválja közel tíz napon át jelent majd kikapcsolódást mindenkinek - nyilatkozta Kerekes.

A sajtótájékoztatón megtudhattuk, hogy várhatóan 36 ország küldi el a legjobbjait az Európa-bajnokságra; a lengyelek és a szlovének már le is adták a nevezésüket.

Mádi József, Délmagyarország 2002.03.20.

Kőbán Rita Kajak-kenu Eb, Szeged 2002
KAJAK-KENU

LINKEK