FONTOS


 

Bártfai Ausztráliában készül, ám a jövőt Verébbel képzeli el
Távolról is megbonthatatlan egység

Bártfai Krisztián megírta válaszlevelét. Az Ausztráliában készülő olimpiai bronzérmes, világbajnoki második helyezett kajakos a kor követelményeinek megfelelően e-mailben reagált kérdéseinkre, s arra a hírre, hogy - tartós távolléte miatt - korábbi állandó párospartnere, Veréb Krisztián elé az új idényben Vereckei Ákost, a kiváló egyes versenyzőt ültetnék. Éppenséggel Bártfai helyére.

- Miért tért vissza átmenetileg legnagyobb kajakos sikere helyszínére, Ausztráliába?

- A barátnőmmel szerettem volna nyaralni egy kicsit, és kapóra jött, hogy az itteni ismerőseim meghívtak. Úgyhogy január folyamán előnyösebb helyzetben leszek, mint válogatottbeli társaim: melegebb éghajlaton készülök.

- Arról értesültünk, hogy edzősködik is: mi az igazság, kiket edz, és kivel gyakorol manapság?

- Az első három hetet a Gold Coaston, Brisbane-től 70 kilométerre töltöm egy régi ismerősömnél, aki kajakedző, és juniorokkal foglalkozik. Nem csatlakoztam az ausztrál válogatotthoz, hisz a felnőttek jelenleg Sydneyben vannak edzőtáborban. Egyedül a tavalyi női Világkupa-győztes, a korábban magyarországi letelepedésen is gondolkodó Katrin Kieseler van itt, akivel az első néhány edzésen együtt eveztem. Szabadságom végén egy hétig Pethő Péter meghívásának eleget téve Adelaide-ben leszek, ahol vendéglátóm ifi korosztályú tanítványaival együtt készülök, hogy a srácok megismerhessék a magyar mentalitást, és úgymond egy "menővel" lapátolhassanak együtt, ami talán tényleg motiválja majd őket.

- Ön miként feszül neki az idei évnek: jövőbeli hivatása, a repülőgép-vezetés elsajátítására koncentrál vagy a világszínvonalú kajakozásra?

- Hiába utaztam el, itt is arra törekszem, hogy ne szakadjon meg a felkészülésem. Minden reggel korán evezni megyek - napközben amúgy sem tudnék, mert szétégnék a negyvenfokos napon -, aztán a barátnőmmel töltöm a délutánt, este pedig folytatom az otthon megkezdett alapozást, vagyis futok és erősítek.

- Igaz, hogy Sári Nándor helyett új magyarországi edzőt választott magának az év elején?

- Valójában már a tavalyi évben is csatlakoztam MTK-s klubedzőm, Tóth László csoportjához. Laci régi csapattársam Vácról, s az ő lelkes junior és ifi versenyzői körében gyakoroltam, akik a téli felkészülés során is nagyon kemény edzőpartnereknek bizonyultak.

- Tartja a kapcsolatot sikereiben osztozó társával, Veréb Krisztiánnal, s ha igen, vajon továbbra is közösek-e kajakosterveik?

- Én továbbra is azt mondom, hogy ha egy egység jó, azt nem szabad megbontani. Évekig, mi több, majdhogynem évtizedekig nem volt a magyar válogatottnak stabil ezres párosa, most ellenben van, de úgy t?nik, ez sem elég kiváló ahhoz, hogy békén hagyják. Krisztiánnal természetesen tartom a kapcsolatot, csakhogy sajnos nem ő dönt egyedül a párosról.

- Értesült arról, hogy a versenyzőivel szemben tartozásokat felhalmozott MTK kajak-kenu-szakosztálya több mint tízmillió forintot kapott eredményességi juttatásként az ISM-től - főként Kovács Katalinnak, Fábiánné női csapatának, valamint önnek köszönhetően?

- Örülök a hírnek, mert végre úgy tűnik, rendeződnek az anyagi gondok a kék-fehéreknél. Ha ismét megfelelő lesz a pénzügyi helyzet, az újabb, a folytatás mellett szóló érv. Persze a repülés is mind jobban foglalkoztat: Ausztráliában is megpróbálok órákat venni, és ha nagyon jól megy, hazafelé menet elkérem a pilótától a botkormányt.

Bártfai a mondat végére az internetezők körében jól ismert kettőspontból, kötőjelből és végzárójelből álló karaktereket illesztette - :-) -, úgyhogy a vígkedélyű kajakos ez utóbbi kijelentését nem feltétlenül kell komolyan venni. A többit ellenben...

GG, Nemzeti Sport 2002.01.13.

Kőbán Rita Kajak-kenu Eb, Szeged 2002
KAJAK-KENU

LINKEK