FONTOS


 

Éremeső a kajak-kenu EB-n

Egy csodálatos hangulatú versenyen az eddigi legjobb eredményét érte el a magyar válogatott a Szeged melletti Maty-éren megrendezett Mol 5. síkvízi kajak-kenu Európa-bajnokságon. Versenyzőink tíz arany-, hét ezüst- és két bronzérmet nyertek.

Baráth Etele, a Magyar Kajak-kenu Szövetség elnöke még pénteken késő este a szervezőbizottság fogadásán, amelyre a csapatok, a nemzetközi és az európai szövetség vezetői voltak hivatalosak, egy ellentmondásra hívta fel a vendégek figyelmét. Azt mondta, nagyon szeretnék, ha minden külföldi jól érezné magát Szegeden, ugyanakkor annak is örülne, ha a magyar kajakosok és kenusok jó eredményeikkel megkeserítenék egy kicsit vendégeink életét. Nos, a magyar versenyzők megfogadták elnökük tanácsát, bőven okoztak kellemetlen perceket ellenfeleiknek, s ezzel párhuzamosan szereztek örömet annak a több tízezer nézőnek, aki kilátogatott a Maty-éri evezőscentrumba.
A korábbiakban megszokhattuk, hogy versenyzőink még az egyébként nagyon sikeres világ- és Európa-bajnokságokon sem az 1000 méteres számokban remekeltek. Tavaly például, amikor a milánói Európa-bajnokságon nyolc aranyérmet nyertünk, a szombati napon egyszer sem játszották el a magyar himnuszt. Szegeden bezzegÉ


Váratlan siker

A korábbi Európa-bajnokságokon összesen 48 aranyérmet nyertek a magyar versenyzők. Biztosak lehettünk tehát abban, hogy Szegeden megszületik a jubileumi, ötvenedik első hely is, legfeljebb az volt kérdéses, ki szerzi meg. A legtöbben a női kajak kettesre szavaztak, de tévedtek, a jubileum ugyanis ennél hamarabb következett be. Ebben a női kajak négyes a "ludas". A szombati első számban ugyanis Paksy Tímea, Móni Katalin, Viski Erzsébet és Keresztesi Alexandra állhatott a dobogó legfelső fokára - méghozzá teljesen váratlanul. Erről az egységről tudni kell, hogy edzője, Fábiánné Rozsnyói Katalin másfél hete ültette így össze, a négy lányból ketten felnőtt világversenyen még sohasem indultak. Közülük egyedül a 22 éves Viski számít tapasztaltnak. Kitűnő rajt után fokozatosan húztak el ellenfeleiktől, s több mint két másodperces előnnyel érkeztek célba. Az eredményhirdetés után azt mondták, előzetesen az éremszerzésért imádkoztak, egyedül a tavalyi ifjúsági világbajnok Paksy remélte, hogy talán nyerni is tudnak.


Az ötvenedik

A sportág történetének ötvenedik aranyérmét végül Kovács Katalin nyerte meg. Az ő nagy ellenfelének az egykori német, most már hosszú ideje olasz színekben induló Josefa Idem ígérkezett. Legalábbis addig, míg el nem indították a mezőnyt. Ott ugyanis Kovács kilőtt a többiek közül, hamar kéthajónyi előnyt szerzett, s ettől kezdve rajta kívül már senkinek sem volt esélye a győzelemre, az utolsó százon már kiengedve, két és fél másodperccel ért előbb célba Idemnél. "Végig nagyon élveztem a versenyt, egyetlen pillanat sem volt, amikor szenvedtem volna" - mesélte Kovács a verseny után.


Négyaranyas napzárta

Ha nem is jubilált, azért a várt aranyérmet begyűjtötte a Bóta Kinga, Szabó Szilvia kettős. Szabó Szilvia, aki ezen a távon most először szerepelt világversenyen, elmondta, eleinte nagyon rosszul érezte magát a rajtnál, nem látott el a célig, ő ugyanis korábban 500 és 200 méteren érte el sikereit. Szerencsére, no meg Fábiánné Rozsnyói Katalin közismerten kemény - sokak szerint kegyetlen - edzéseinek köszönhetően semmi gond nem volt a verseny alatt, végig bírták erővel, s az elején megszerzett előnyüket meg is tartották.
A nap utolsó magyar aranyát, szám szerint a negyediket, a kenu négyes szerezte. Zala György sérülése miatt a tavalyi világbajnok négyes vezérevezőse a kettesben olimpiai aranyérmes Novák Ferenc lett, s mögötte Iván Gábor, Belicza Béla és Kozmann György térdelt. Akkora fölénnyel győztek, hogy az utolsó néhány méteren Novák már nem törődött a lapátolással, karját magasba emelve ünnepelt, majd a célban odahúzta magához az oroszok hajóját, s jobb lábával átlépett, s úgy integetett a közönségnek. Novák elmondta, utoljára 1987-ben térdelt elöl, s diktálta az iramot, éppen ezért külön öröm számára, hogy ebben a szerepben is sikerült jó teljesítményt nyújtania.


Elmaradt a száz százalék

Az első napi százszázalékos női siker után többen már szombaton azt kérdezgették női csapatunk tagjaitól, elképzelhetőnek tartják-e, hogy a kilenc számból mind a kilencet a magyarok nyerik. Bóta Kinga ezt ugyan nem merte kimondani, de azt kijelentette, szerinte minden egységünknek van esélye a győzelemre. A három 500 méteres olimpiai számból a négyes nagy fölénnyel nyert, aztán Kovács Kati - akárcsak egy nappal korábban 1000 méteren - imponálóan utasította maga mögé az ellenfeleket. Ötből öt, ám a hatodik nem sikerült. A Bóta, Szabó kettőstől a táv középső szakaszában nagyon elhúztak a lengyelek, s a nagy hajrá sem segített a magyarokon, második helyen végeztek. Szabó később elmondta, bár győzelmet vártak maguktól, nem megrázkódtató számukra a második hely. Edzőjüktől, Kati nénitől a befutó után már megkapták a fejmosást, mint az edző mondta, tudja, mi a hiba, a világbajnokságig megpróbálják kijavítani. Szabó Szilvia még hozzátette, számára óriási élmény volt, hogy a hatalmas közönség ugyanúgy ünnepelte őket a futam után és az eredményhirdetéskor, mintha Európa-bajnokok lettek volna. A százszázalékos női teljesítmény tehát elmaradt, de ez amúgy is az álomkategóriába tartozott.


Vereckei csodálatos

Vereckei Ákos 1998-ban, éppen itt, a szegedi világbajnokságon nyerte első aranyérmet az 500 méteres számban. 1999-től kezdődően, a számára balszerencsés sydneyi olimpia kivételével, egyetlen világversenyen sem talált legyőzőre ebben a számban. ? általában lassabban indul, aztán az utolsó 250 méteren sorra előzi meg ellenfeleit. Most nem maradt le annyira az elején, s az utóbbi évek legszínvonalasabb versenyén minimális különbséggel előzte meg a bolgár Merkovot. A verseny szorosságára jellemző, hogy Merkov mindössze 56 ezreddel maradt el Vereckeitől, a negyedik helyezett egy, a hatodik másfél másodpercre volt a győztestől. Vereckei az eredményhirdetés után arról beszélt, hogy a cél előtt mintegy nyolcvan méterrel egy kicsit megbillent a hajója, de szerencsére hamar visszanyerte egyensúlyát, s győzni tudott. Hozzátette: nagyon megerősödött e mezőny, egyszer ugyan már volt egy ehhez hasonló győzelme az izraeli Kolganovval szemben, de ilyen szoros élmezőnyben még sohasem versenyzett. Angyal Zoltán szövetségi kapitány egyszerűen csodálatosnak, s minden tiszteletet megérdemlőnek nevezte Vereckei sorozatát.


Fantasztikus szereplés

A kenusok a négyes ötszázon még ismételtek - itt Novák helyett Malomsoki volt a vezérevezős -, majd jöttek az újabb aranyak kétszázon. Nyert a Buzál, Végh, majd a Fehérvári, Hegedűs kettős.
És persze voltak ezüst- és bronzérmek, értékes helyezések.
Mindez pedig összességében azt jelentette, hogy a magyarok az eddigi legjobb szerepléssel fejezték be a szegedi Európa-bajnokságot. Kilenc aranynál többet még sohasem szereztek versenyzőink világ- vagy Európa-bajnokságon - most tízet. Megdőlt az éremrekord is, az 1997-es, plovdivi tizennyolc után tegnaptól tizenkilenc a csúcs. Ilyen szereplésre Angyal Zoltán sem számított.
A Citroen Hungária Kft. a magyar csapat legszimpatikusabb versenyzőjének egy C3-as autót ajánlott fel. Ezt az eredeti kiírás szerint nem nyerhette el olyan versenyző, akinek más autóscéggel szerződése van. Közönségszavazás után a kocsit Kammerer Zoltán vehette át, s használhatja legalább az athéni olimpiáig. A legeredményesebb versenyzőknek - Kovács Katalinnak és az orosz Makszim Opaljevnak - a Mol különdíját adták át.

  • 1000 méter, férfiak, K1: 1. Brabants (brit), ...7. Storcz Botond; K2: 1. Oskarsson, Nilsson (svéd), ...4. Vereckei Ákos, Veréb Krisztián; K4: 1. Szlovákia, 2. Magyarország (Kammerer Zoltán, Storcz, Kökény Roland, Horváth Gábor; C1: 1. Dittmer (német), ...7. Kolonics György; C2: 1. Simiocencu, Popescu (román), ...4. Hüttner Csaba, Fürdök Gábor; C4: 1. Novák Ferenc, Iván Gábor, Belicza Béla, Kozmann György. Nők, K1: 1. Kovács Katalin; K2: 1. Szabó Szilvia, Bóta Kinga; K4: 1. Paksy Tímea, Móni Katalin, Viski Erzsébet, Keresztesi Alexandra.
  • 500 méter, férfiak: K1: 1. Vereckei Ákos; K2: 1. Rauhe, Wieskötter (német), 2. Kammerer, Storcz; K4: 1. Szlovákia, 2. Gyökös Lajos, Kökény, Borhi Zsombor, Hegedűs Róbert; C1: 1. Opaljev (orosz), ...4. Kolonics; C2: 1. Ulegin, Kosztoglod (orosz), ...6. Hüttner, Fürdök; C4: 1. Malomsoki Sándor, Iván, Belicza, Kozmann. Nők, K1: 1. Kovács; K2: 1. Pastuszka, Skowron (lengyel), 2. Bóta, Szabó; K4: 1. Kovács, Szabó, Viski, Bóta.
  • 200 méter, férfiak, K1: 1. Rauhe (német), 2. Fehérvári Vince; K2: 1. Fehérvári, Hegedűs; K4: 1. Szlovákia, ...3. Fehérvári, Beé István, Horváth, Hegedűs; C1: 1. Opaljev (orosz), É3. Malomsoki; C2: 1. Buzál Miklós, Végh Attila; C4: 1. Oroszország, 2. Malomsoki, Vasali László, Kolonics, Iván. Nők, K1: 1. Portela Rivas (spanyol), ...4. Janics Natasa; K2: 1. Manchon Portillo (spanyol), ...4. Dékány Kinga, Janics; K4: 1. Spanyolország, 2. Paksy, Szabó, Bóta, Janics.

    Faludi Gábor, Magyar Hírlap 2002.07.22.

  • Kőbán Rita Kajak-kenu Eb, Szeged 2002
    KAJAK-KENU

    LINKEK