FONTOS


 

Fürdök Gábor a vb ezres döntőjét érte meg nagyobb kudarcként
Lekvárból a hullámokra


Két nyolcadik hellyel zárta a sevillai kajak-kenu vb-t a Fürdök, Hüttner kenupáros. A Démász-Szegedi VE sportolói közül Fürdök Gáborral boncolgattuk a spanyolországi eseményeket.

- A szegedi Eb tapasztalatai alapján - a vb-ig rendelkezésre álló hat hétben - miben próbált meg változtatni a duó?

- Picit mindenben fejlődnünk kellett, de főleg a rajton és a táv első felén volt még bőven csiszolnivaló. Az edzésidőink folyamatosan javultak, bizakodásra adtak okot. Ám a Duna áradása alatt érdekes módon a folyó soroksári ágának mélysége, amelyet mindkét végén zsilipekkel szabályoznak, fél métert csökkent. Ráadásul a formába hozás idején, a negyedik és az ötödik héten történt mindez. Sokkal lassabban tettük meg ezután a távokat, olyan volt, mintha lekvárban eveztünk volna a tréningeken. Ám ennek ellenére is jobb produkciót vártunk magunktól.

- A világbajnokság ezerméteres döntőjére hogyan emlékszik vissza?

- Ez az erősebbik számunk, ezért reménykedtem egy figyelemre méltó eredményben. A sűrű futamok, az A és a B döntők miatt a motorcsónakok elég gyakran közlekedtek a pályán, ezért borzasztó hullámos volt a víz a táv első negyedében, főleg a nyolcas és a kilences pályán. Mint már mondtam, éppen ez a szakasz a gyengénk. Le is maradtunk, a folytatásban hiába mentünk jól, nem igazán hajtottuk ki magunkat, és ez csak a nyolcadik helyre volt elég. Óriási csalódás, és nagyon sajnáljuk, hogy így sikerült. Megjegyzem, a sevillai időnk közel egy másodperccel jobb volt, mint a szegedi.

- Ott volt azonban még az ötszázas finálé, amelyben lehetett javítani. Mégsem sikerült, miért?

- A vb négy napjának minden fáradtsága, kudarca bennünk volt. Egy rossz ezer után térdeltünk újra a hajóba, amikor előtte már ötször, nyolcvan-kilencven százalékban, kihajtottuk magunkat. Megnyomtuk a futamot, de ennyire volt elég a teljesítményünk. Emiatt a nyolcadik hely miatt nem bánkódom, sokkal inkább bosszant az ezren elért helyezés.

- Az idei két világverseny sem úgy sikerült, ahogy eltervezték. Mi lesz a páros sorsa?

- Erről még korai beszélni, mert nagyon kevés idő telt el a világbajnokság tökéletes elemzésére. Egyelőre az edzőnk, Ludasi Róbert sem reagált még a hazaérkezés óta. Változtatni biztos kell, de hogy mit és milyen formában, az még nem ismert számunkra. Egymás között már szóba került sok minden, konkrétum nélkül. Nem tudni, mit hoz a jövő a kettőssel kapcsolatban. Tény, hogy a férfimezőny rettentően kiegyenlítődött, hatalmasat fejlődött a két szakág, megnövekedett a konkurencia. A magyar nők rettenetesen jók, ráadásul náluk az ellenfelek sem léptek annyit előre, mint a férfiaknál. Már nem csak négy-öt, hanem minimum nyolc ország szerzett érmet. Az tuti, hogy ezt a produkciót, amit Sevillában nyújtottunk, nem lehet megmagyarázni. Inkább tudomásul veszem, és már az előrelépésen gondolkodom. Az elkövetkező napokat, pontosabban az előttünk lévő öt-hat hetet elsősorban a feleségemmel töltöm, hamarosan megszületik ugyanis az első gyermekünk. Az edzőtáborok és az események miatt hónapokat voltam távol tőlük, de a következő napokban igyekszem sok mindent pótolni.

Mádi József, Délmagyarország 2002.09.04.

Kőbán Rita Kajak-kenu Eb, Szeged 2002
KAJAK-KENU

LINKEK