FONTOS


 

Csütörtökön adják át a Maty-éri beruházások első ütemét
Sportszálló a vízparton


Ahogy közeleg a júliusi síkvízi kajak-kenu Európa-bajnokság időpontja, úgy szaporodnak a vele kapcsolatos események.

A következő ilyen jellegű program csütörtökön lesz, amikor 12 órától átadják Magyarország első, nemzeti olimpiai vízi centrumát.

- Mindenféle negatív és hátráltató tényező, valamint mendemonda ellenére április 18-ára elkészül a Maty-éri pálya első felújítási üteme - nyilatkozta Csonka Gábor, a munkákat minisztériumi megbízás alapján lebonyolító Stadion Invest Rt. vezérigazgatója. - A nettó háromszázmilliós beruházás közel kétharmadát emésztette fel ez az építkezés. A magyar törvények meghatározzák, hogy milyen szempontoknak kell megfelelnie az olimpiai vízi centrumnak, és ezek szerint készültek el a bővítések.

A szakember elmondta, hogy felépült az a minőségi sportszálló, amelyben húsz kétágyas versenyzői és négy egyágyas edzői szoba áll a vendégek részére. Nemcsak ezek, hanem az étterem és szinte valamennyi helyiség légkondicionált, és ezekkel együtt, ha minősítenék, akkor a nyugodt, békés pihenést biztosító hotel a nemzetközi négyes fokozatot kaphatná. Szociális blokkal rendelkező tornateremmé alakították át az egykori hajótárolót, amelyben a szárazföldi, kiegészítő edzésekre kiváló lehetőség nyílik majd. A fázis harmadik változtatása az egészségügyi kiszolgálást érintette, mivel elkészült a miniklinikának is nevezhető központ. Az egykori VIP-épület alsó szintjén a doppingvizsgálatokra alkalmas szoba, a mérlegelő, valamint a sportorvosi ellátó kapott helyet.

- Az első ütemmel együtt kezdődött több olyan munka is, amely az Európa-bajnokságig fejeződik be, és még komfortosabbá teszi a Maty-éri pályát - tette hozzá Csonka. - Ilyen lesz például a sajtóhelyek, a raktárak, a VIP-helyiségek kialakítása, valamint a lelátó és a hajótároló bővítése. Az anyagiak a rendelkezésünkre állnak, hogy ezeket a feladatokat szintén időre, a megfelelő színvonalon hajtsuk végre.

Mádi József, Délmagyarország 2002.04.16.

Felújított szegedi vízisportcentrum

Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter, valamint Bartha László polgármester felavatta a Szeged melletti Matyéren a korszerűsített evezős és kajak-kenu pályát, amely az ország első olimpiai sportcentruma.

Az összesen 307 millió forintosra tervezett beruházásból már elkészült az orvosi centrum, a húszszobás szálloda, a 600 négyzetméteres tornaterem, a versenypálya, de a július 18. és 21. között esedékes szegedi kajak-kenu Európa-bajnokságáig még VIP-szoba, illetve több iroda kialakítására kerül sor, továbbá hétezer fősre bővítik a lelátót.

Deutsch az átadáson kiemelte, a tervezett nyolc-tíz ötkarikás központ közül sikerült elsőként egy olyat átadni, amely többek között az egyik legeredményesebb magyar sportágnak, a kajak-kenunak lehet az otthona.

Bartha László arra emlékeztette a jelenlévőket, hogy a szegediek az 1998-as kajak-kenu világbajnokságon már jelesre vizsgáztak sportágszeretetükből. Mint mondta, a minden igényt kielégítő sportcentrumban most már olyan körülmények várják a versenyzőket, amelyek miatt nem kell szégyenkezniük a házigazdáknak - adta hírül az MTI.

Népszabadság 2002.04.18.

Kőbán Rita Kajak-kenu Eb, Szeged 2002
KAJAK-KENU

LINKEK