FONTOS


 

Négy magyar Eb-cím Szegeden
A magyar lányok háromból hármat nyertek

Négy arany- és egy ezüstérmet szereztek tegnap a magyar versenyzők a szegedi kajak-kenu Európa-bajnokság ezerméteres döntőiben.

Ma a 200-as és 500-as finálékban várjuk a hasonlóan kiváló folytatást, hiszen - ki ne emlékezne rá? - Angyal Zoltán szövetségi kapitány előzetesen 5-7 bajnoki cím megszerzését tartotta lehetségesnek.

A kajak egyesben aranyérmet szerző Kovács Katalin, a Szabó Szilvia, Bóta Kinga kajakpáros, a Novák Ferenc, Kozmann György, Belicza Béla, Iván Gábor kenu négyes, valamint a Paksy Tímea, Móri Katalin, Keresztesi Alexandra, Viski Erzsébet kajak négyes győzelme után hangzott el a magyar himnusz.


Kovács Kati utcahosszal nyert

Ha lehet választani, nekünk Kovács Kati diadala tetszett a legjobban, az elején úgy otthagyta a többieket, mintha nem is ugyanabban a döntőben kellett volna rajtolniuk.

A Kammerer Zoltán, Storcz Botond, Kökény Roland, Horváth Gábor alkotta kajak négyes ezüstérmes lett, míg Storcz egyesben - akárcsak a többszörös olimpiai és világbajnok Kolonics - a hetedik helyen végzett.

- Fantasztikus, amit a lányok produkáltak, egyszerűen odaálltak és megnyerték a finálét - nyilatkozta Angyal Zoltán. - Kolonics és Storcz mindent megtett, teljesen kievezték magukat, de ezúttal ennyire voltak képesek.


Kenukvartettünk a célban

Riskó Márton, A színes Sport 2002.07.21.

Kőbán Rita Kajak-kenu Eb, Szeged 2002
KAJAK-KENU

LINKEK