FONTOS


 

Felfüggesztett eltiltást kaptak a Pulaiék

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség Fegyelmi Bizottsága tegnapi ülésén, az érintettek távollétében, a versenyzéstől három hónapra eltiltotta, és fejenként 150 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta Pulai Imre és Novák Ferenc kenuversenyzőket. Az első fokú, nem jogerős határozat a versenyzési tilalmat egy évre felfüggesztette, így csak akkor lép hatályba, ha ezen idő alatt a sportolók újabb vétséget követnek el.


Novák, Pulai, s alattuk a "bűnös" hajó
Az olimpiai bajnok kenupáros ellen azért indult fegyelmi eljárás, mert a májusi országos bajnokságon a szövetség egyik főszponzorával konkurens cég emblémáját helyezték el hajójukon.

Angyal Zoltán szövetségi kapitány már az ob ideje alatt jelezte a versenyzők felé, hogy távolítsák el az emblémákat az MKKSZ tulajdonát képező hajókról, ők azonban ezt nem tették meg. A kapitány a versenyt követően felhívta a kenupáros edzőjének figyelmét arra, hogy Pulai és Novák magatartása sérti a szövetség érdekeit, és kérte, hogy a júniusi Eb, vb válogatón már ne jelenjen meg a hajókon a cégmatrica. A versenyzők ennek sem voltak hajlandóak eleget tenni, bár korábban arra hivatkoztak, hogy az országos bajnokságon azért használták az emblémákat, mert ott az egyesületet és nem a válogatottat képviselték.

Az ügy pikantériája, hogy a kenupáros egyesületének a nyilatkozata szerint nem is létezik szerződés Pulaiék és a főszponzorral konkurens cég között.

A Fegyelmi Bizottság két másik versenyzőt, Buzál Miklóst és Ispán Lászlót is büntetéssel sújtott. Az említett versenyen, az országos bajnokságon ugyanis az olimpiai bajnok páros nem egy hajóban indult: Novák Buzállal, Pulai pedig Ispánnal állt rajthoz. Buzál és Ispán azonban csak írásbeli megrovást kapott, a bizottság szerint ugyanis a közismertebb Pulai Imre és Novák Ferenc magatartása - a reklámszabályzat céljainak megsértése - nagyobb mértékben veszélyezteti a kajak-kenu sport érdekeit. A határozat ellen az érintett versenyzők 15 napon belül fellebbezhetnek.

MKKSZ 2001.06.29.

Kőbán Rita
KAJAK-KENU

KÉPEK

  
  Híd-ünnep 2001.06.23

 
LINKEK