| ||||
|
|
Novák és Pulai egymás ellen
Olimpiai bajnok kenusok különversenyea szolnoki ob-n -------------------------------------------------------------------------------- forrás: GG, Nemzeti Sport 2001.05.03 -------------------------------------------------------------------------------- Novák Ferenc megunta, hogy mindig Pulai Imre mögött ér célba. Sydneyi bajnok kenusaink a válást nem mondták ki, ám elmúlt években elválaszthatatlannak hitt párosuk "házassága" nyitottá válik - természetesen kizárólag addig, ameddig mindkettőjük érdeke ezt kívánja. Novák a jövő heti országos bajnokságon három távon is elindul C-2-ben, rendre más-más partnerrel, és egyik esetben sem Pulaival. Együttes felbukkanásukra májusban legfeljebb négyeshajóban számíthatunk, kettesben pedig - ahogy egy uralkodói párhoz illik - csak az első nagy alkalom, a júniusi válogató apropóján mutatkoznak a kenu királyai. Jelenleg teljes elánnal egymás életének megkeserítésére törekszenek: Novák például budai kocsmája nevét is átkereszteli, ha legyőzi méretes barátját.
"Jaj, szegény Pulai! - halhattuk az első nováki reakciót az esélylatolgatás kapcsán. - Jaj, bizony, hiszen vége kiváltságos helyzetének. Ugyebár eddig folyton azt hajtogatta, hogy az olimpán nekem csak ezüstérem járt volna, mert hátsó emberként mögötte haladtam át a célvonalon... Ezúttal ötszázon összecsapunk, s ideiglenes párommal azon leszünk, hogy megalázó különbséggel győzzünk. A szárazföldön már hetek óta oda az elsősége, de erről ez ideig nem nyilatkozott. Gyakran motorozunk afféle kiegészítő sportként, s én a Maxx Powertől a közelmúltban kapott Honda CVR-emmel tízből tízszer faképnél hagyom az ő BMW túramotorját." Novákék persze a milánói Eb-n és a poznani világbajnokságon együttesen közelítenék meg a - kenuval elérhető - csúcssebességet. C-2 500 méteren egységük védett: Angyal Zoltán szövetségi kapitány engedménye alapján elég egy válogatót nyerniük az indulási jog megszerzéséhez. Szívük szerint C-2 1000 méteren és C-4 500-on is rajthoz állnának, csakhogy az utóbbi, áhított szám startjának időpontja igen közel esik a pároséhoz, így ez ügyben is egyeztetniük kell a válogatott főnökével. Egyelőre persze egymással viaskodnak. Novák nem csak kupaürítést prolongál, sajátos fogadalmat is tesz Pulai trónfosztását remélve: "Ha legyőzöm ezt a nagydarab, felettébb magabiztos embert, Széna-téri kocsmámat Sumák-verő borozó névre keresztelem!" |
Novák Ferenc |
||
|