Már ha megcselekedték.

"Minket csak az első hely érdekel!" -- tromfolt le Vincze Balázs, amikor felvetettem neki, hogy esetleg a spanyolok elleni elődöntőn is ugyanazok a jelek mutatkozhatnak rajtuk, mint az olaszok elleni nyitányon (fásultság, te jó ég, már megint játszani kell!). Utólag úgy fest, az a leégéssel fenyegető vereség annyira megrémisztette a mieinket, hogy ijedtükben és eltökéltségükben hirtelen nekiálltak a lehető legmagasabb szinten vízilabdázni. El is tángálták a jugoszlávokat és a görögöket egyaránt. Ezek után viszont akár hátra is dőlhetnének, elvégre nekik -- szemben a hispánokkal -- már nem annyira fontos a folytatás. "Nem dőlünk hátra -- ígérte az irányító. -- Ez a csapat még nem nyert Világkupát, nem szeretnénk, ha hiányozna a kollekciójából."

A kapitány Kemény Dénes óvatosabban fogalmazott: ,,Kell találni valami különleges motivációt, mert jelenlegi helyzetünkben Dánielre hasonlítunk az oroszlánok barlangjában." Való igaz, a másik három gárdának létkérdés az érem, hiszen kizárólag a dobogóra lépve lehetnek biztosak abban, hogy jövőre is visszatérhetnek Sydneybe. Ha mi megcsípjük az első három hely valamelyikét, úgy a spanyol, orosz, olasz trióból egy jövőre Hannoverben lesz kénytelen olimpiai selejtezőt vívni, mégpedig "aki bújt, aki nem" alapon. Pluszkiadás, pluszfeszültség, pluszlehetőség a sérülésekre -- szóval, húsvétkor inkább locsolkodni megy az ember, mintsem a körmét rágja le az újabb kvalifikációs tornán.

"Ha az előző két mérkőzéshez hasonlóan a csapat továbbra is fegyelmezetten játszik, ismét lesz benne tűz, továbbá három-négy jó egyéni teljesítmény, akkor nem lehet gondunk" -- vázolta Kemény reményeit.

Elsőként a spanyolok ellen illene összeállnia a képnek, idén eddig hatszor játszottunk velük, az összesítettben 4--2-re vezetünk. Igaz, csupán kétszer fordult elő, hogy a hispánok a komplett armadával vonultak fel, pontosabban az egyik kulcsposzton egyszer sem szerepeltették legjobbjukat. Szombaton kiderül, beválik-e Joan Jané kapitány húzása, hogy eleddig dugdosta előlünk zseniális kapusát, Jesus Rollánt. A perth-i vb-döntő óta tudjuk, a kis ripacs milyen csodákra képes, amellett, hogy rikácsolásával végletekig felidegesíti az ellenfelet. Azóta ez az első alkalom, hogy visszaadhatjuk neki a kölcsönt -- ehhez többek között az is kell, hogy az első lövésünk gól legyen. Akkor el lehet bizonytalanítani -- ha viszont teste találkozik a labdával (mint Perth-ben, ahol Kásás indításképp hasba lőtte), az érzet valósággal felfűti, s lehúzza a rolót.

így vagy úgy, nehéz lesz a megszokott szellemességgel pólózni, elvégre a spanyolok legfőbb erőssége, hogy rossz játékra tudják kényszeríteni ellenfelüket. Rutinosak, taktikusak, ha kell pörögnek, ha kell, lassítanak, keménykednek és színészkednek -- egyszóval nem ígérkezik egyszerűnek, nem csupán a végső siker, de ez a derbi sem.

Pedig a duplázás, azaz az Eb után a Vk megnyerése nem kis teljesítmény lenne, ugyanabban az évben ez eddig csupán a Szovjetuniónak (1983) és Olaszországnak (1993) sikerült.

De nem három hét leforgása alatt.

Szombati program (magyar idő szerint). Az 5--8. helyért: Jugoszlávia--Ausztrália (5 óra), Görögország--Egyesült államok (6.15). Elődöntők: Magyarország--Spanyolország (7.30), Olaszország--Oroszország (8.45).

Nemzeti Sport 1999. október 2.