FONTOS


 

Világ Kupa, Sydney 1999
Keretszűkítés a Vk-ra: Kiss Cs., Székely és Kovács marad
Ha lehet, ne legyünk hetedikek

Vasárnap például Ausztráliába. Másfél hét múlva kezdődik ugyanis Sydneyben a Világkupa, amely számukra tét nélküli, hiszen az Eb-arannyal kvalifikálták magukat az olimpiára, ellenfeleiknek azonban létkérdés a jó szereplés. "Még sohasem volt ennyire éles ez az esemény -- morfondírozott dr. Kemény Dénes a parton. -- Korábban az első öt, olykor az első hat került ki az olimpiára, most viszont csak az első három mehet, a többi selejtezőre kényszerül. Ráadásul, ha mi, vagy az ausztrálok dobogón vagyunk, nem a negyediknek kaparjuk ki a gesztenyét, hanem a kontinensbajnokságon utánunk következőnek, azaz mi, mondjuk a horvátoknak. épp ezért kegyetlen csatára számíthatunk, minden csapat megpróbál ezeregyszáz százalékot kipréselni magából, ugyanakkor mi sem szeretnénk megszakítani saját hagyományainkat, amelyek szerint a világversenyekről rendre érmet hozunk haza."

A kapitány, ezt alátámasztandó, némi lelkifröccsel indította a tréninget. A tornaterem falai között arra hívta fel fiai figyelmét, hogy ha lehet, "Ne egy hetedik hellyel jöjjünk haza Sydneyből. Nem tenne jót a renoménknak." Az utazók névsorán is látszik, nem csupán tesztelni megy a válogatott. A tizenötös Eb-keretből Székely Bulcsú és Kiss Csaba maradt ki, továbbá változott a cserekapus személye: Kovács Zoltán helyett Szécsi Zoltán lesz Kósz mögött a tartalék. "Minthogy az olimpia előtt ez az utolsó olyan viadal, amelyen vérbeli küzdelem várható, szeretném megnézni, hogy az egyik legfontosabb poszton, azaz a kapusoknál kire lehet számítani. Kovács Zoli bizonyított, most Szécsi Zolin a sor -- indokolt a kapitány. -- Magán a Világkupán azt várom, hogy az Eb-n közepesebben teljesítő játékosok feljavuljanak, megmutassák, továbbra is helyük van a keretben. Persze, az is jó volna, ha a Firenzében remeklők nem telnének el maguktól, és ugyanazon a színvonalon vízilabdáznának."

Ha így lesz, alkalmasint a szeptember 28-án kezdődő eseményen sem kell csalatkoznunk a csapatban, amelynek csoportellenfelei az olaszok, a jugoszlávok és a görögök lesznek. Az mindenesetre csütörtökön is kiderült, hogy a bajnokok erőállapota továbbra is tökéletes: négyezer métert úsztak bontásban, időre, Kemény pedig nem győzött rácsodálkozni a stopperre, olyan eredményeket produkáltak a medencében tempózók.

Akik szárazra kerülve mindazonáltal folytatták a "lebegést": kettőkor a Zwack Rt.-nél volt jelenésük, négykor a sportminisztériumban, pénteken a Régi Sipos vendéglőbe mennek, szombaton a BNV-re. Kitüntetések, jutalmak, kézfogások, mindenütt -- minden mennyiségben.

Igaz, ők legalább megérdemlik.

(csurka g.)

Biros: plusz harminc százalék

Az Eb-döntőn lőtt ötös megtette a hatását: Biros Péter gyümölcsöző tárgyalásokat folytatott új csapatának, a Primorje Rijekának vezetőivel. A horvát gárda vezetői ugyan azzal kezdték a hétfői utolsó kört, hogy nincs módjuk többet adni, ám játékosunk végül csak elérte, hogy az Eb előtt kialkudott fizetésen az "időközben történtek" dobjanak valamelyest. Végül úgy álltak fel az asztaltól, hogy a firenzei hős papírján a gázsi összege harminc százalékkal volt magasabb az eredetinél.

Köztünk maradjon: talán örülnek is a rijekaiak, hogy megúszták ennyivel...

Nemzeti Sport 1999. szeptember 17.

Férfi válogatott
VERSENY

KÉPEK

  Melbourne

 
LINKEK

  Sydney VK 1999