FONTOS


 

Világ Kupa, Sydney 1999
Hazajött a vízilabda-aranycsapat
Festéssel és utazással kapcsolódnak ki pólósaink


Tegnap hazaérkezett Sydneyből a Világ Kupa-győztes magyar férfi vízilabdaválogatott. A reptéri fogadtatás - akárcsak három hete az Eb-győzelem után - ezúttal is ünnepélyes volt, pénzügyőrzenekar, pezsgő, virágcsokrok, szurkolók és családtagok várták a győzteseket. A játékosok most szabadságra mennek, ki festészettel, ki utazással, ki pedig tanulással tölti majd el napjait

Elsőként Kósz Zoltán csapatkapitány - a csodálatos Világ Kupa-serleggel - és Varga Zsolt lépett be a váróterembe.

- Örülök, hogy végre itthon vagyunk, hiszen három hónapja csak a vízilabda, az edzések töltötték ki a mindennapjainkat - mondta Varga. - Így sok bepótolnivalónk van, én például az elkövetkezendő napokban bevonulok a műterembe, hiszen imádok festeni. Sok nagyszerű élményem volt az elmúlt időszakban, ezeket is igyekszem vászonra vinni.

Vargához hasonlóan Marcz Tamás is a pihenésre gondol. Ő - ha edzője, Gerendás György engedi - három hét szabadságot kér, hogy elutazhasson Londonba.

- Még soha életemben nem jártam Angliában, pedig mindig is vágytam arra, hogy megnézzem London nevezetességeit - mondta a BVSC vízilabdázója.

A rutinos Vincze Balázs arról beszélt, hogy embert próbáló volt az elmúlt időszak, hiszen június 28. óta együtt készültek.

- Időnként voltak kritikus pillanatok, feszültségek, de ezeket mindig tisztáztuk - mondta Vincze. - Nagyszerű érzés úgy vízbe menni, hogy az ellenfelek láthatóan tartanak tőlünk, az a céljuk, hogy a lehető legkevesebb góllal megússzák ellenünk.

A többiekkel ellentétben nem tud pihenni Szécsi Zoltán. A BVSC kapusa másodéves a műszaki egyetemen, és már eddig is jó pár előadást elmulasztott, így pótolnia kell.

A legszebb ajándék Vári Attilát várta, aki élete legjobb formájában játszott a világkupán. A klubjától, a Vasas vezetőitől ugyanis egy Opel Astra gépkocsit kapott, amelyet az olimpiáig használhat.
Gratulációkból természetesen kijutott a sikerkapitánynak, dr. Kemény Dénesnek is.

- A csapat ereje az egységben, és persze a rengeteg elvégzett munkában van - mondta Kemény. - Egyébként most én is pihenek, és ezt követően az év szakmai tapasztalatait elemzem. Idén már nem lesz edzése a válogatottnak, a jövő évben kezdjük meg közösen a felkészülést az olimpiára.

Kolossváry Balázs-Sághi István, Blikk, 1999. október 6.

Férfi válogatott
VERSENY

KÉPEK

  Melbourne

 
LINKEK

  Sydney VK 1999