FONTOS


 

3. rövid pályás Európa-bajnokság, Lisszabon
Baker visszavágott Isztambulért

"Nem elvesztettem az aranyat, hanem nyertem egy ezüstöt"

A finálé utáni pillanatokban Kovács Ági egy-két könnycseppet ejtett. Nem szokott hozzá ahhoz, hogy megelőzzék. Pedig tudta jól, az ötven méter rizikós szám, hát még rövid pályán. Elég egy rossz rajt, elég egy gyengébb forduló, és oda az arany. Bakerrel számolt. Tisztában volt vele, ötvenen - Áginak ez az első 25 méteres Eb-je - veszélyes lehet rá.

Az volt...

Az eredményhirdetéshez már mosolyogva ment a magyar klasszis, aki nem magyarázkodott. Azt például végképp nem hozta szóba, hogy az Eb előtti napokban gyomorfertőzés miatt kevesebbet tudott edzeni. Mert ő ilyen. Nem magyarázkodik, produkál.

- Az bosszant, hogy az elődöntős időeredményemmel legyőzhettem volna Bakert - mondja Kovács Ágnes. - Nem sikerült, kilenc századdal jobb volt a döntőben. Ahogy én láttam, a fordulóig együtt úsztunk, utána viszont elém került. Sajnos, nem úgy sikerült a fordulóm, mint ahogy elképzeltem, ott dőlt el minden.

- Ha optimistán nézzük - és miért lennénk pesszimisták? - jól jön ez az érem a vitrinbe, hiszen egyéni ezüstje még úgysem volt.

- Úgy fogom fel, hogy nem elvesztettem az aranyat, hanem nyertem egy ezüstöt.

- Pénteken kétszáz mellen aranyat nyer?

- Az Eb előtt is azt mondtam, a száz és a kétszáz mell győzelmére nagy esélyem van, az ötven viszont bizonytalan.

- Azaz?

- Szeretnék kétszeres Európa-bajnokként hazautazni.

Röviden

A szervezők kínosan feszengtek. Kiderült ugyanis, hogy az Eb helyszínéül szolgáló medence nem mindenhol huszonöt méteres. Pontosabban, van ahol éppen annyi, ám a hatos pályánál például hosszabb. Na, nem sokkal, a hivatalos - ám nem publikált - mérések szerint, aki a hatos pályán úszik, annak huszonöt métert és két milimétert kell megtennie. Még mielőtt valaki azt mondaná, hogy kicsire nem adunk, az gondoljon csak Güttler Károlyra, aki a nyolcvannyolcas szöuli olimpián egy századdal kapott ki a százméteres mellúszás fináléjában. Az sem sok. Nekünk. Güttlernek viszont a mindenséget jelentette...
Magyar tagja is van az Eb szervezőbizottságának, nevezetesen a tíz éve Lisszabonban dolgozó Lőrincz Lajos, aki - ha éppen nem szervez - a portugál férfi és női pólóválogatott szövetségi kapitánya, de hozzá tartozik az utánpótlásnevelés is. Az Eb-n sem tud végig itt lenni, szombaton Madridba utazik az egyik juniorcsapattal.

A végleges adat: harmincnégy ország háromszáznyolcvannégy úszója szerepel a harmadik rövid pályás Európa-bajnokságon. A legnagyobb csapattal a britek érkeztek Lisszabonba, negyvenöt versenyzőjük érdekelt az Európa-bajnokságon. Arról, hogy náluk nem csak a részvétel a fontos, csupán egy adat: a tavalyi, sheffieldi rövid pályás Eb-n hét aranyérmet nyertek. Gyanítható, most is lesz nekik egy rakással.

José Couto. Az ügyeletes kedvenc. Ha valaki nem ismerné - nem lenne csoda -, ő a legjobb portugál úszó, akitől mindenki fantasztikus produkciót vár az Európa-bajnokságon. Talán az sem véletlen, hogy az esemény hivatalos plakátján is Couto úszik, az pedig már-már természetes, hogy a televíziós sportműsorokban gyakran feltűnik. José barátunk amúgy mellúszó és nincs kiemelkedő eredménye. Ezek után csak egy kérdésünk maradt: milyenek lehetnek a többiek?

Érem(l)eső
Németország1 33
Horvátország1 1-
Svédország1 1-
Ukrajna11 -
Dánia1- 1
Hollandia1- 1
Nagy-Britannia1- -
Spanyolország1 --
MAGYARORSZáG1 -
Olaszország1-
Csehország-1
Izrael-- 1
Oroszország-1

"Vizes" menü

December 10 (péntek). Férfiak. Előfutamok(9.30). 50 m gyors, 100 m mell, 400 m gyors, 200 m hát (Szentesi Szabolcs), 100 m vegyes. Elődöntők (16). 50 m gyors, 100 m mell, 100 m vegyes. Döntők (16). 100 m pillangó, 400 m gyors, 200 m hát, 50 m gyors. Nők. Előfutamok (9.30). 200 m mell (Kovács Ágnes), 50 m pillangó, 100 m vegyes, 4x50 m gyorsváltó. Elődöntők (16). 50 m pillangó, 100 m vegyes. Döntők (16). 200 m mell, 100 m gyors, 100 m hát, 50 m pillangó, 4x50 m gyorsváltó
A tények.

Kovács Ágnes csütörtökön kora este, Lisszabon, Jamor elnevezésű uszodájában megszerezte első rövid pályás Európa-bajnoki érmét. Nem kellett sokat várni rá. A nyitónapon megszületett. A jó hír után egy kevésbé jó: kilenc századdal még nála is jobban úszott a szám specialistája, a brit Zoé Baker.

Ági produkciójára még visszatérünk, de előbb nézzük "gyorshírben" a többi magyart. Például Kiss Annamáriát. A dunaújvárosi hátúszó száz méteren indult - nem sok sikerrel. A legjobbjától elmaradva a tizenhetedik helyen végzett. Nem mellesleg, a tizenhatodik még továbbjutott. A másik hátúszó, Szentesi Szabolcs sem remekelt. Az is csoda, hogy itt van Lisszabonban.

Megmagyarázzuk. Az időeredményei alapján nem volt rá esélye, így - más megoldás nem lévén - saját magát válogatta be.

Hogyan? Kalapozással.

Háromszázötvenezer forintot szedett össze a részvételhez, saját zsebből százezret szánt arra, hogy csütörtökön elinduljon ötven háton. Elindult, nem az erőssége, utolsó lett. A jövőre a tengerentúlon tanuló békéscsabai hátúszó tudja jól, a pénze nem jön vissza (csak a kontinentális rekordokét fizetnek), de ez kicsit sem zavarja. Itt lehet, talán százon vagy kétszázon tovább is lép a selejtezőből. Neki elég ennyi. Reális ember.

Az ellenben nem volt valós, ahogyan Batházi István úszott a négyszáz vegyes selejtezőjében. Nem pörgött fel eléggé, lassan kezdett, lassan folytatta. Minden okunk megvolt az idegességre, hiszen a futamában elért hatodik helyezése, nemkülönben a közepes időeredménye (4:18.15) nem sok jót sejtetett. Aztán megjelent a villanyújságon: 9. Batházi (HUN). A döntők pedig rövid pályán is nyolcasak.

És jött a fordulat... Egy bizonyos Christian Kellernek nyugodtan feladhat köszönő táviratot a Batházi-család. A német vegyesúszó - nyolcadikként került a fináléba - a futam után ugyanis hamarjában közölte, visszalép, délután már ne is várják. Keller visszalépésé mögött nem holmi magyarpártiság áll - egyszerűen nincs formában - ám ettől még tény, többször megfordult már Budapesten, az egyik legjobb barátja is Magyarországon él (az már csak ráadás, hogy a kétszáz vegyest favorizáló Marcel Wouda is visszalépett délutánig).

Batházi tehát nagy esélyt kapott az élettől, két éremvárományos is visszakozott. A finálét végül is a spanyol Hviid nyerte meg - formás idővel - Batházi pedig a hatodik helyre volt jó a 4:14.94-es időeredményével. Végig messze volt az éremtől, de ha valaki élete legjobbját ússza, nem lehet kokit nyomni a fejére. Batházi pedig még soha nem úszott ennyit rövid pályán.

De vissza az "élő képhez", azaz Kovács Ágihoz. Az előfutamot simán vette, az elődöntőben pedig meglepte a mezőnyt, 31.39-es idővel zárt. Természetesen az övé volt a legjobb eredmény.

És következett a döntő.

Kovács Ági vagy a brit Baker?

Ági hét századot vert rá az elődöntőben. Ennyi elég lenne a fináléban is - gondoltuk mi.

De nem Baker.

Rajt. Nem Ági erőssége (utólag már azt is tudjuk, Baker öt századdal indult el hamarabb a startjel után). Áginak az úszás az erőssége. Gyors, Európában a leggyorsabb, a világon pedig ott van az első három között.

Együtt harapják a vizet. A többiek? Kapaszkodnak, de látszik, itt magyar vagy brit arany születik.

Forduló. Sarkalatos pont. Együtt érnek a falhoz. Együtt buknak a mélybe. Aztán már látszik, Baker rugaszkodik el jobban. Minimális különbséggel, de jobban. A brit úszik elől. Az isztambuli nagypályás Eb-n kikapott ötven mellen Kovács Ágitól. Azóta sem felejtette el. Szóval a második hossz. Fogynak a méterek. Baker tempóelőnyben. Egy tempó pedig sok mindenre elég ötven méteren. Neki is. Sajnos. Az eredményjelző pedig már írja is: 1. Baker 31.40, 2. Kovács 31.49.

- Ági a ciprusi edzőtáborban, ötven méteres medencében úszott hasonló időt, kiváló formában volt. Sajnos a jelek szerint kicsit visszavetette a gyomorfertőzés. Bosszantó, hiszen így is közel állt a győzelemhez, ha csak megússza az elődöntős idejét... De mindegy, pénteken javítunk - hadarta a döntő után Kiss László, Ági edzője.

Pénteken javítanak.

Ezüst után aranyat nyernek.

Ehhez a jóslathoz nem kell Nostredamusnak születni...

Tempóról tempóra

Férfiak

200 m gyors: 1. előfutam:
1. Pimankov (orosz) 1:49.10. 2. előfutam: 1. Arnarson (izlandi) 1:47.17. 3. előfutam: 1. Sinclair (brit) 1:46.48. 4. előfutam: 1. Van den Hoogenband (holland) 1:45.79.
Döntő. Európa-bajnok: Pieter van den Hoogenband (Hollandia) 1:44.34, 2. Massimiliano Rosolino (Olaszország) 1:45.22, 3. Stefan Herbst (Németország) 1:46.09, 4. E. Sinclair (Nagy-Britannia) 1:46.22, 5. J. Cartensen (Dánia) 1:46.45, 6. G. Meadows (Nagy-Britannia) 1.47.33.

50 m hát. 1. előfutam: 1. Alesin (orosz) 25.52, ...4. Szentesi Szabolcs 27.42. 2. előfutam: 1. Karlo (horvát) és Wilant (lengyel) 25.18-25.18. 3. előfutam: 1. Halgasch (német) 25.24. 4. előfutam: 1. Willey (brit) 24.87 - Szentesi Szabolcs (27.) kiesett. 1. elődöntő: 1. Zeravica (horvát) 24.68. 2. elődöntő: 1. Rupprath (német) és Willey 24.82-24.82.
Döntő. Eb: Miro Zeravica (Horvátország) 24.70, 2. Tomislav Karlo (Horvátország) 24.72, 3. Sebastian Halgasch (Németország) 24.79, 4. N. Willey (Nagy-Britannia) 24.89, 5. N. Laurentino (Portugália) 25.11, 6. T. Rupprath (Németország) 25.15, ...27. Szentesi Szabolcs (Magyarország) 27.42.

50 m mell. 1. előfutam: 1. Sludnov (orosz) 27.54. 2. előfutam: 1. Isaksson (svéd) 27.63. 3. előfutam: 1. Lisogor (ukrán) 27.77. 1. középdöntő: 1. Isaksson 27.58. 2. középdöntő: 1. Sludnov 27.41.
Döntő. Eb: Mark Warnecke (Németország) 27.10, 2. Oleg Lisogor (Ukrajna) 27.37, 3. Roman Sludnov (Oroszország) 27.38, 4. P. Isakkson (Svédország) 27.59, 5. B. Nowakowski (Németország) 27.88, 6. R. Lutof (Svájc) 27.85

100 m pillangó. 1. előfutam: 1. Lazarevszkij (moldáv) 56.14. 2. előfutam: 1. Szilantev (ukrán) 53.48. 3. előfutam: 1. Frölander (svéd) 52.56. 4. előfutam: 1. Hickman (brit) 52.16. 1. elődöntő: 1. Frölander 51.65. 2. elődöntő: 1. Hickman 51.20.

400 m vegyes. 1. előfutam: 1. Hviid (spanyol) 4:13.22. 2. előfutam: 1. Wouda (holland) 4:13.47, ...6. Batházi István 4:18.15 - Batházi (9.), de a visszalépések miatt továbbjutott.
Döntő. Eb: Fréderik Hviid (Spanyolország) 4:08.55, 2. Jirka Letzin (Németország) 4:09.85, 3. Mickey Halika (Izrael) 4:12.25, 4. T. Edo (Spanyolország) 4:12.78, 5. M. Windisch (Ausztria) 4:14.22, 6. Batházi István (Magyarország) 4:14.94.

4x50 m gyors. 1. előfutam: 1. Svájc 1:30.57. 2. előfutam: 1. Svédország 1:27.58.
Döntő. Eb: Svédország (Claes Andersson, Lars Frölander, Stefan Nystrand, Daniel Carlsson) 1:27.12, 2. Németország (Mitja Zastrow, Alexander Lüderitz, Stephan Kunzelmann, Kai Hanschmann) 1:27.76, 3. Hollandia (Dennis Rijbeek, Stefan Aartsen, Marcel Wouda, Pieter van den Hoogenband) 1:27.95, 4. Nagy-Britannia (M. Foster, J. Hickman, P. Belk, S. Brinn) 1:28.09, 5. Oroszország (L. Koklov, D. Pimankov, J. Ivanov, D. Csernycsev 1:29.39, 6. Horvátország (M. Milosevics, M. Kanjer, I. Mladina, A. Loncar) 1:29.40.

Nők

100 m gyors: 1. előfutam:
Alshammar (svéd) 54.22. 2. előfutam: 1. Rolph (brit) 54.73. 3. előfutam: 1. Völker (német) 55.00. 1. középdöntő: 1. Rolph 53.99. 2. középdöntő: 1. Alshammar 53.31.

100 m hát. 1. előfutam: 1. Buschschulte (német) 1:01.34, ...5. Kiss Annamária 1:03.37. 2. előfutam: 1. Zsivanyevszkaja (spanyol) 1:00.62. 3. előfutam: 1. Nyvltova (cseh) 1:01.48 - Kiss A. kiesett (17.). 1. elődöntő: 1. Buschschulte 1:00.60. 2. elődöntő: 1. Zsivanyevszkaja 1:00.18.

50 m mell. 1. előfutam: 1. Dickmen (török) 34.20. 2. előfutam: Lischka (osztrák) 32.20. 3. előfutam: 1. Baker (brit) 31.42. 4. előfutam: 1. Kovács Ágnes 31.65 - Kovács Á (2.) továbbjutott. 1. elődöntő: 1. Kovács Á. 31.39. 2. elődöntő: 1. Baker 31.46 - Kovács Á. (1.) továbbjutott.
Döntő: Eb: Zoé Baker (Nagy-Britannia) 31.40, 2. Kovács Ágnes (Magyarország, egyesület: Bp. Spartacus, edző: Kiss László, Turi György) 31.49, 3. Janne Schaffer (Németország) 31.95, 4. E. Igelström (Svédország) 31.02, 5. Sz. Bondarenko (Ukrajna) és D. Leprest (Franciaország) 32.10-32.10.

200 m pillangó. 1. előfutam: 1. Jäke (német) 2:11.80. 2. előfutam: 1. Skou (dán) 2:10.43. 3. előfutam: 1. Jacobsen (dán) 2:10.24.
Döntő. Eb: Mette Jacobsen (Dánia) 2:06.87, 2. Johanna Sjöberg (Svédország) 2:08.62, 3. Sophia Skou (Dánia) 2:09.33, 4. K. Jäke (Németország) 2:09.45, 5. M. Pedder (Nagy-Britannia) 2:09.56, 6. O. Jedrzejczak (Lengyelország) 2:09.57.

400 m vegyes. 1. előfutam: 1. Nordenstam (svéd) 4:42.90. 2. előfutam: 1. Cerna (cseh) 4:43.02. 3. előfutam: 1. Klocskova (ukrán) 4:41.25.
Döntő. Eb: Jana Klocskova (Ukrajna) 4:34.07, 2. Nicole Hetzer (Németország) 4.37.47, 3. Hana Cerna (Csehország) 4:37.74, 4 S. Klenz (Németország) 4:41.42, 5. L. Becerra (Spanyolország) 4:42.64 6. R. Corner (Nagy-Britannia) 4:42.90.

Sal Endre Nemzeti Sport 1999. december 10.

Kovács Ágnes
VERSENY

KÉPEK

 

 
LINKEK