FONTOS


 

25. úszó, műugró, műúszó és hosszútávúszó Eb
Kiss Lászlót is meglepte a bravúrgyőzelem
Batházi: itt az Európa-bajnok!



Váratlan magyar úszósiker Helsinkiben: Batházi István Európa-bajnok

"Ez az életed nagy lehetősége. Ússzál a szüleidért, meg a testvéredért!" -- ezzel a mondattal bocsátotta útjára Turi György, a válogatott edzője Batházi Istvánt, aki a négyszáz vegyes rajtjához indult. Volt már ilyen. Kilencvennyolc óta ott van az aktuális fináléban. A világbajnokságon ötödik lett. Tavaly Isztambulban úgyszintén. Hozzánőtt az ötödik hely. Nem ő a sztár a magyar úszósportban. Négyszáz vegyest úszni amúgy is nagy teher. Darnyi árnyéka még mindig az emberre vetődik... Batházira is,

aki nem tudott egyről a kettőre lépni az utóbbi években. Legalábbis az időeredmények tekintetében. Két éve, Perthben négy perc húsz másodpercet úszott. Azóta sem tudta megközelíteni az egyéni csúcsát. Az ember pedig hajlamos korán ítélni. Ötödik lesz, talán negyedik. Kiss Lászlóék csak titkon reménykedtek egy bronzban.

Batházi Pisti másképp gondolta.

Turi még a futam előtt úgy érvelt, ha a mellette úszó román Baditát megelőzi, akkor lehet keresnivalója. Megelőzte... De ne siessünk ennyire előre. A rajtnál a szokásos rituálé szerint készült. A szokásos, piros, sárga, tarka-barka gumis szemüveg volt rajta. Négy éve csak ebben úszik a komolyabb versenyeken. És akkor a riválisokról. Sievinen és Wouda ugyebár be sem jutott (nem rossz előjel). De ott volt a startnál az izraeli Halika. Tavaly második volt. Vagy a mostanában a legjobb formát mutató olasz Boggiatto (az olaszok amúgy is jók Helsinkibe). Vagy a már említett román Badita. Életveszélyes figura. És a sötét ló, a francia Le Bihan, aki pillangón, háton és mellen remekelt az előfutamban, gyorson viszont "meghalt" . Talán most is így lesz.

És rajt! Batházinak nem a pillangó az erőssége. Ezt tudjuk. Hetedikként is fordul, ám együtt a mezőny. Vezet az olasz Eroli. Hát. Itt kell valamit kitalálni. És Batházi ki is talál, a harmadik helyre jön fel. Vezet a francia Le Bihan, de tudjuk, ő hajlamos "meghalni" a végén.

A mell következik. Ez már Batházi Pisti felségterülete. Szereti, tudja. Továbbra is a harmadik. De jó lenne, ha megtartaná! -- gondoljuk mi. Az élen Le Bihan (a "meghalás" előtti pillanatok), harmadik Batházi. Ha most vége, aláírjuk. Érem, végre érem! De nincs vége. Gyors.

Forr a víz, Batházi, Badita, Le Bihan és Halika. Négyen három helyre. Batházi még harmadik. Bár megtartaná! Batházi már második! Itt kellene befejezni. Utolsó tíz méter. Az élen egy budapesti fiatalember, aki négyéves kora óta úszik a Bp. Spartacusban. Aki magyar bajnokságot már nyert, világversenyen még semmit. Ifiként sem. Huszonkét éves. A testvére is a Szpariban úszik, a szülei éjjel-nappal az edzésre cipelték.

Hogy hátha... Egyszer talán sikerül.

És kétezer július kilencedikén eljött a hátha: Batházi István Európa-bajnok! Talán már ő is elhiszi. Fantasztikus -- nagyon örülök --, mondja lihegve a futam után. -- A befutónál fogalmam sem volt, hol végeztem, azt tudtam, hogy Baditát megvertem. Semmi mást. Aztán hátranéztem, és láttam, hogy az én nevemnél villog az egyes szám. Háromszor megnéztem, mire elhittem...

-- Gondolta volna a döntő előtt, hogy akár nyerhet is?

-- Azt nem. Ha valaki előtte azt mondja nekem, hogy bronzérmes leszek, azonnal elfogadom. Kérem, írja meg, hogy imádom a szüleimet, értük is úsztam, tudom, hogy most mennyire boldogok.

-- Az arany mesés, de az időeredménye is kellemes...

-- Életem legjobbja. Két éve próbálom átlépni a négy perc húsz másodperces határt. Végre sikerült, tényleg nagyon boldog vagyok.

Kiss László és Turi György érkezik. Mosolyognak, teli szájjal.

-- Ez azért nekem is meglepetés -- kezdi Kiss. -- Úgy gondolkoztam, talán a bronzérmet elcsípheti ...csodálatos. Pisti nagyon jó ütemben úszott, végig benne volt a lehetőség.

Turi a cigarettájáért nyúl. Valahogy le kell vezetni a feszültséget. Persze, közben is csak mondja, mondja.

-- Egész nap azt hajtogattam neki, hogy ha most nem érsz el valami kiugró eredményt, akkor soha. Meghallotta... Az első eset, hogy az edzői által betervezett időeredménynél is jobbat úszott. Fantasztikus, nem?

Közben az orosz Alekszandr Popov az ötven gyors után a 4x100 m-es orosz vegyes váltót is győzelemre vezeti. A cár az isztambuli gyengélkedés után visszatért. Négy aranyéremmel zárta Helsinkit. Miként a hölgyeknél a svéd Alshammar. A spanyol Zsivanyevszkaja pedig hárommal, miután a száz és a kétszáz után az ötven hátat is ő nyerte. Hárommal zárt a svéd Kammerling is (az előbbi ráadásul vasárnap ötven gyorson a világcsúcsot megközelítve diadalmaskodott). Egy új tehetséget is köszönthettünk a világelitben, a kimondhatatlan nev? lengyel Jedrzejczak szeményében -- kétszáz pillangón lett Európa-bajnok -- és kalapot emelhettünk az ukrán Jana Klocskova előtt is, aki a kétszáz és négyszáz vegyes után vasárnap négyszáz gyorson is Európa-bajnok lett.

És elsősorban megcsodálhattuk négyszáz vegyesen Batházi Istvánt. Utoljára hét éve, Sheffieldben nyert magyar "négyvegyesen" Európa-bajnokságot. Darnyi Tamásnak hívják. Kiss Lászlónak pedig nem kellett sokat várnia a huszonhatodik aranyra. Ennyit nyertek eddig a Kiss-tanítványok az olimpiákon, világbajnokságokon és Európa-bajnokságokon. Egerszegi Krisztina, Kovács Ágnes, Güttler Károly.

És most Batházi István is csatlakozott a csodacsapathoz.

Az idők végezetéig...

Szautyin-tripla

Három arannyal zárta az Európa-bajnokságot Dmitrij Szautyin, a világklasszis orosz m?ugró vasárnap délután a három méter és a páros toronyugrás -- itt Lukasin oldalán nyert -- után toronyból is a legjobbnak bizonyult. A bombaformában versenyző keleti ugró könnyedén utasította maga mögé a tavaly is ezüstéremig jutó német Meyert, valamint páros társát, Lukasint. Szautyin kilencvenhárom (Sheffield) és kilencvenkilenc (Isztambul) után nyert ismét toronyugró Európa-bajnoki aranyat.

A hölgyek páros 3 m-es fináléja csak annyiban hozott meglepetést, hogy a tavalyi győztes ukrán Zsupina, Szorokina kettős csak harmadik helyen végzett. Az Európa-bajnoki cím ugyanis jó helyre került, a Pakhalina, Iljina páros kiemelkedett a mezőnyből. Pakhalina még kilencvenhétben Laskóval volt ezüstérmes, a jelek szerint jól döntött a szakvezetés, hogy vasárnap Iljinával ugrott.

Vízcseppek

Tóth Ákos bosszús. A görög úszóválogatott magyar szövetségi kapitánya nem véletlenül ideges, férfi négyszáz vegyesen történelmi lehetőséget szalasztott el Jannisz Kokkodisz. Ha csak egy kicsit is jobban hajrázik, bekerülhetett volna a vasárnap esti döntőbe. Az, ami nem sikerült az Európa-bajnok holland Woudának, sikerülhetett volna egy görögnek. De nem jól hajrázott, kilencedik lett. És, hogy hol volt a történelmi lehetőség? Görög férfiúszó még sohasem volt döntős nagymedencés Európa-bajnokságon. A lányoknál más a helyzet, nem véletlen, hogy dicsérik Tóth Ákos munkáját. Aki azonban továbbra sem tudja, hogy jövőre is görög kapitány lesz e. Nem rajta múlik. Minden attól függ, Kiss László, a magyar úszás első embere hogyan dönt. Ha görög kapitány akar lenni, akkor tárt karokkal várják. Tóth pedig örömmel jön haza második otthonába, a Testnevelési Egyetemre. Kiss még nem adott választ. Sydney után tervezi...

***

Értékelő sajtótájékoztatót tartott vasárnap délelőtt az Európai Úszóliga (LEN) vezetősége. Bartolo Consolo, a szervezet elnöke -- nem meglepő -- mindent rendben talált, csupán a női kétszáz gyors megismételt döntőjére (az év bakija volt) nem tért ki... A LEN szerint cseppet sem baj, hogy ezentúl minden második Európa-bajnokság az olimpia évére esik (mások szerint az ötkarikás játékok közelsége agyonnyomja az eseményt...). A döntésüket igazolandó egy statisztikát is készítettek, amely a tavalyi isztambuli és a helsinki időeredményeket hasonlítja össze. A győztesek idejét nem nézték. Megtettük mi. Nos, eszerint: Helsinki--Isztambul 20--18. Nem lettünk sokkal okosabbak...

Tempók és pontok

Úszás

Férfiak

50 m gyors. Döntő. Eb: Alekszandr Popov (Oroszország) 21.95, 2. Pieter van den Hoogenband (Hollandia) 22.35, 3. Lorenzo Vismara (Olaszország) 22.38, 4. B. Kizierowski (Lengyelország) 2254., 5. I. Sei (Észtország) 22.65, 6. S. Nystrand (Svédország) 22.67, ...18. Zubor Attila (Magyarország)

400 m vegyes. Előfutam: 1. Halika (izrael) 4:21.79, 2. Badita (román) 4:22.95, 3. Le Bihan (francia) 4:23.01, 4. Batházi István (magyar) 4:23.52 -- Batházi a döntőbe jutott. Döntő. Eb: Batházi István (Magyarország, egyesület: Bp. Spartacus, edző: Kiss László, Turi György) 4:18.51, 2. Cezar Badita (Románia) 4:18.51, 3. Johann Le Bihan (Franciaország) 4:20.50, 4. M. Halika (Izrael) 4:20.89, 5. A. Boggiatto (Olaszország) 4:22.61, 6. K. Boehm (Németország) 4:24.30.

4x100 m vegyes váltó. Előfutam: 1. Ukrajna 3:41.41, 2. Finnország 3:41.44, 3. Oroszország 3:41.59. Döntő. Eb: Oroszország (Vlagyiszlav Aminov, Dmitrij Komornyikov, Dmitrij Csernyisov, Alekszandr Popov) 3:39.29, 2. Svédország (Matthias Ohlin, Martin Gustavsson, Lars Frölander, Stefan Nystrand) 3:40.43, 3. Ukrajna (Vlagyimir Nikolajcsuk, Oleg Lisogor, Andrij Szerdinov, Pavlo Knyikin) 3:40.91, 4. Finnország (J. Sievinen, J. Pihlava, T. Valimaa, J. Hard) 3:41.37, 5. Olaszország (E. Merisi, D. Fioravanti, D. Urgias, L. Vismara) 3:41.88, 6. Spanyolország (D. Ortega, S. Castellanos, D. Morales, E: Lorente) 3:42.65.

Nők

50 m gyors. Döntő. Eb: Therese Alshammar (Svédország) 24.44, 2. Wilma van Rijn (Hollandia) 25.46, 3. Olga Mukomol (Ukrajna) 25.54, 4. A. Kammerling (Svédország) és A. Palomo (Spanyolország) 25.82-25.82, 6. J. Draxler (Ausztria) 25.89.

400 m gyors. Előfutam: 1. Klocskova (ukrán) 4:14.40, 2. Vlieghuis (holland) és Bardina (spanyol) 4:15.26-4:15.26. Döntő. Eb: Jana Klocskova (Ukrajna) 4.09.41, 2. Natalija Baranovszkaja (Fehéroroszország) 4:11.37, 3. Camelia Potec (Románia) 4:11.76, 4. K. Vlieghuis (Hollandia) 4:12.68, 5. S. Paduraru (Románia) 4:12.94, 6. M. Bardina (Spanyolország) 4:15.15.

50 m hát. Döntő. Eb: Nyina Zsivanyevszkaja (Spanyolország) 28.76, 2. Diana Mocanu (Románia) 28.85, 3. Ilona Hlavaková (Csehország) 29.18, 4. A. Koivisto (Finnország) 29.64, 5. A. Miciul (Lengyelország) 29.95, 6. B. Stranik (Hollandia) 30.26.

200 m pillangó. Eb: Otylia Jedrzejczak (Lengyelország 2:08.63, 2. Mette Jacobsen (Dánia) 2.08.77, 3. Mireia García (Spanyolország) 2:10.44, 4. S. Skou (Dánia) 2:11.98, 5. Szalai Sz. (Németország) 2:12.08, 6. E. Vinogradova (Oroszország) 2:12.50.

4x100 m vegyes váltó. Előfutam: 1. Svédország 4:11.57, 2. Belgium 4:11.91, 3. Spanyolország 4:12.64. Döntő. Eb: Svédország (Therese Alshammar, Emma Igelström, Johanna Sjöberg, Louise Jönke) 4:06.00, Belgium (Sofie Wolfs, Brigitte Becue, Fabienne Dufour, Nina van Koeckhoven) 4:09.52, 3. Románia (Raluca Udoriu, Beatrice Caslaru, Diana Mocanu, Camelia Potec) 4:10.05, 4. Franciaország (H. Ricardo, A. Leparanthoen, C. Jeanson, S. Figues) 4:10.40, 5. Hollandia (B. Stranik, M. Baans, C. Groot, W. van Rijn) 4:10.80, 6. Spanyolország (Ny. Zsivanyevszkaja, L. Becerra, M. Paláez, L. Roca) 4:11.17.

Műugrás

Férfiak. Torony selejtező. 1. Volodkov (ukrán) 465.72, 2. Szautyin (orosz) 451.08, 3. Lukasin (orosz) 433.26. Elődöntő: Volodkov 666.00, 2. Szautyin 651.75, 3. Lukasin 619.14. Döntő. Eb: Dmitrij Szautyin (Oroszország) 710.07, 2. Heiko Meyer (Németország) 635.97, 3. Igor Lukasin (Oroszország) 634..98, 4. R. Volodkov (Ukrjana) 630.27, 5. L. Taylor (Nagy-Britannia) 618.12, 6. P. Waterfield (Nagy-Britannia) 554.37.

Nők. Páros 3 m-es döntő. Eb: Julia Pakhalina, Vera Iljina (Oroszország) 303.12, 2. Conny Schmalfuss, Doerte Lindner (Németország) 272.52, 3. Anna Szorokina, Olena Zsupina (Ukrajna) 263.88, 4. J. Smith, K. Smith (Nagy-Britannia) 253.80, 5. T. Cagnotto, M. Marconi (Olaszország) 252.81, 6. J. Schneider, C. Maliev-Aviolat (Svájc) 248.40.

Érem(l)eső
Oroszország 16 3 4
Németország 7 13 2
Olaszország 7 7 3
Svédország 6 2 3
Ukrajna 4 3 6
Spanyolország 4 1 6
Románia 3 6 5
Magyarország 3 1 --
Franciaország 1 2 7
Szlovákia 1 2 1
Finnország 1 1 1
Svájc 1 1 1
Lengyelország 1 1 --
Fehéroroszország 1 1 --
Horvátország 1 -- --
Hollandia -- 5 2
Nagy-Britannia -- 2 6
Dánia -- 2 2
Belgium -- 1 2
Litvánia -- 1 --
Csehország -- -- 2
Ausztria -- -- 1
Izrael -- -- 1
Törökország -- -- 1
(úszás, műugrás, műúszás, hosszútávúszás)

Úszó éremtábla
Svédország 6 2 2
Oroszország 6 -- 1
Olaszország 5 5 1
Ukrajna 4 2 3
Spanyolország 4 -- 2
Románia 3 6 5
Magyarország 3 1 --
Németország 2 5 2
Szlovákia 1 2 1
Svájc 1 1 1
Finnország 1 1 --
Lengyelország 1 1 --
Fehéroroszország 1 1 --
Horvátország 1 -- --
Hollandia -- 4 2
Nagy-Britannia -- 2 5
Dánia -- 2 2
Belgium -- 1 2
Litvánia -- 1 --
Franciaország -- -- 5
Ausztria -- -- 1
Csehország -- -- 1
Izrael -- -- 1
Törökország -- -- 1

Sal Endre helyszíni jelentése, Nemzeti Sport 2000.07.10.

Kovács Ágnes
VERSENY

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Helsinki EB