FONTOS


 

25. úszó, műugró, műúszó és hosszútávúszó Eb
Kilenc századon múlt a harmadik arany


A tények: Kovács Ági (most sem Ágnes...) elvesztette kétszáz mellen a kilencvenhét augusztus huszadika óta tartó veretlenségét. Kilenc századdal nyert a román Caslaru. Ennyin úszott el a három éve tartó, két Európa-bajnoki aranyérmet hozó sorozat. A gyászkeretet viszont hagyjuk, nem történt tragédia.

Eleve rosszul indult. A máskor kellemes baritonjáról ismert helyi szpíker hangja is elment. Berekedt. Aztán a versenybíróság elkövette az év bakiját. A női kétszáz gyors fináléja lett az áldozata. A bemutatásig minden rendben ment (kivéve a nyekergő szpíkert). A rajtkőre is mindenki fellépett. A rajtjel viszont nem akart jönni. Duda nélkül viszont nincs rajt. Eddig így tudtuk. A nyolc lányból hét ellenben beugrott a vízbe, és őrületes tempóba kezdett. Csak a kettes rajtkövön álló szlovák Moravcová nem mozdult. Ő a rajtjelet várta. Mivel a futamot nem fújták le, úgy öt méter hátránnyal, de ő is elstartolt. A közönség fütyült, az ír vezetőbíró pedig valószín?leg elaludt. Nyert a fehérorosz Baranovszkaja, Moravcová csak hatodik. Na, amit tőle kaptak a fehér ruhások... Természetesen a szlovákok azonnal benyújtották az óvásukat. Először azt mondták nekik, csak nem gondolják, hogy megismétlik a futamot? Úgy gondolták. Igazuk volt. A döntőt a nap végén úszták újra. Ismét Baranovszkaja nyert, immár legálisan. És, hogy hová ért Moravcová? Második lett. Már megérte óvni...

Szóval ilyen nap volt ez. És következett a női kétszáz mell döntője. A rekedt szpíkerrel és Kovács Ágival. Aki nehéz napokat él. Szó szerint, szombat reggel érkezett meg az, ami a hölgyeket egy hónapban egyszer "felkeresi"... Kiss László már délelőtt mondta: ideges, ilyenkor minden kiszámíthatatlan. Kötelező óvatosság, gondoltuk mi. Tévesen. Pedig láttuk az elődöntőben is, hogy a román Caslaru - tavaly Ági mögött lett második - milyen jól bírja a hajrát, láttuk, hogy kétszáz vegyesen több másodpercet javulva lett Európa-bajnok, ám nem vettünk tudomást róla. Mert a kétszáz mell a miénk...

A rajttal nem volt gond és az első ötvennel sem. Ági nem kezdett erősen (33.02) de nem is az volt a taktika. Vezetett, simán. Száz után pedig még jobban. Kiss László állítja, a második ötven sikerült túl erősre (1:09.60). Ami viszont aggasztónak t?nt, Caslaru nem akart leszakadni. Tapadt, lesben állt. Százötvennél is Ági vezetett. Caslaru azonban továbbra is ott lihegett mögötte. Az utolsó hossz, a hajrá ideje. Ági vagy Caslaru? Még húsz méter. Ági vagy Caslaru? Még tíz méter. Ági továbbra is elől, ám némileg görcsösnek látszott. A román nem. Ritmusa volt az úszásának. A mellúszás pedig a ritmusról szól. Ha valaki kiesik belőle, nem sok jóra számíthat. A másik nagy igazság: aki hátulról érkezik, általában nyer is (lásd még Rózsa Norbert számtalan hajrágyőzelmét). Casaru hátulról érkezett, jobban hajrázott, jobban nyúlt be. Nyert.

Mi pedig elkönyvelhettük, hét Európa-bajnoki cím és egy bronzérem után (Bécs, kilencvenöt) Kovács Ágnes egy ezüstérmet is nyert. A bécsi bronz után majd kiugrott a bőréből. Ez az ezüst meg könnyeket csalt ki a szeméből. Caslaru még soha nem győzőtt ellene. Amúgy érdekes jelenség. Kilencvenegyben még Coada néven Egerszegi oktatta vegyesen, majd elt?nt. Caslaruként jött vissza három éve. Egy aranyat sem nyert azóta. Helsinkiben háromnál jár. Most került csúcsformába. Van ilyen...

- Sajnos ez van, kilenc századdal most Caslaru volt a jobb. Tudomásul kell venni, ám az is biztos, a lehető legrosszabbkor jött ez a vereség. Az olimpia előtt két hónappal, ráadásul a kedvenc távján. Megpróbáljuk megemészteni - monda a futam után enyhén meggyötörten Kiss László.

A nemzetközi sajtótájékoztatóra Ági érkezett elsőként. Caslaru viszont egyáltalán nem jött. Minek? El is maradt, amit azért annyira senki sem bánt a magyar csapatból.

- Nem kellemes, de úgy próbálom felfogni, hogy nyertem két aranyat, ráadásul az egyiket olimpiai távon, vagyis száz mellen - kezdte nyilatkozatát Kovács Ági. - Persze a kétszáz mellet én sem így terveztem, sajnos megelőzött a román Caslaru, de most ennyi volt bennem. Megpróbálok örülni az ezüstnek...

Ötven gyorson Zubor Attila sem járt sikerrel, már az előfutamban búcsúzott. Élete legjobb reggeli ideje is kevés volt. Lars Frölander élete legjobb ideje viszont Európa-csúcsot és Eb-győzelmet jelentett kora este száz pillangón (52.23). A svéd az orosz Pankratov négyéves csúcsát törölte a statisztikákból. A megismételt női kétszáz gyors döntőről már esett szó, a férfi kétszáz hátéról még nem. Itt a horvát Kozulj nyert, a férfiak 4x200 m-es gyorsváltójában pedig Olaszország diadalmaskodott. Öt aranynál járnak a taljánok.

Kiss László pedig huszonötnél! Ennyit nyert eddig a világversenyeken az Egerszegi Krisztina, Güttler Károly, Kovács Ágnes hármas. Öt olimpiai bajnoki cím, három világbajnoki elsőség és tizenhét Európa-bajnoki diadal.

A szombati lett volna a huszonhatodik.

Lesz annyi, talán hamarabb mint gondolnánk...

Pakhalina: gond nélkül
Műugrás
Julia Pakhalina a kilencvenhetes, sevillai Európa-bajnokság után ismét a dobogó legfelső fokára állhatott, három méteren ő a kontinens legjobbja. Győzelméhez nem fért kétség, sokak szerint tavaly az isztamuli Eb-n is nyert volna, ha elindul. De nem tette, hiszen a rajt előtt néhány nappal doppinggyanúba keveredett (más kérdés, hogy szankciókról azóta sem érkezett hír...). Helsinkiben indulhatott, és nyert is könnyedén. Igazán nagy csata csak az ezüstéremért folyt, a német Lindner végül is az utolsó ugrásával biztosította be a második helyét a már korábban is bronzérmes (szintén Sevilla) svéd Anna Lindberg ellen.

Vízcseppek

Bemutatkozó sajtótájékoztatót tartott a kétezer-kettes "vizes" Európa-bajnokság házigazdája, vagyis Berlin. Az összejövetelen természetesen önmagát dicsérte a leendő házigazda, és ami tény is: létesítménygondokkal nem küzd a német város. A tájékoztató amúgy sajátságos körülmények között zajlott. A német szervezők láthatóan küszködtek az angol nyelvvel, csakúgy, mint a Consolo, az Európai Úszóliga (LEN) elnöke, aki franciául köszöntötte a germánokat. Egyik sem értette a másikat. A kedélyes csevejt Sansa, a LEN főtitkára próbálta érthetővé tenni, ő angolul fordított az egybegy?lteknek. Még szerencse, hogy, mondjuk, nem lengyelül... Némileg feszültté tette a sajtótájékoztatót, hogy a brit újságírók megkérdezték: ugyan miért a Brit Nemzetközösségi Játékokkal egy időben rendezik a berlini Eb-t? Logikus választ nem kaptak, így a kellemetlen helyzetet feloldandó a szpíker jó étvágyat kívánt a lazacos szendvicsekhez. A britek nem sokat ettek...

*

Sandra Völker megsértődött. A németek második számú úszója (az első még mindig Van Almsick) a szívére vette, hogy szabálytalan forduló miatt kizárták a száz hát elődöntőjében. Az ötvenen már el sem indult. A hírek szerint azt is bejelentette: LEN-rendezvényen soha többé nem áll rajthoz. Háttérnek annyit, a nemzetközi szövetség (FINA) versenybírói nem olyan szigorúak, náluk belefér, hogy a fordulóba belekralloznak a hátúszók. A LEN-nél nem. Más kérdés, hogy Völker már korábban bejelentette: az olimpia után visszavonul, magyarán: amúgy sem indulna többé LEN-rendezvényen. De azért a felháborodása hatásos volt...

Tempók és pontok

Úszás

Férfiak

50 m gyors. Előfutam: 1. Popov (orosz) 22.44, 2. Vismara (olasz) 22.60, 3. Frölander (svéd) 22.65, ...18. Zubor Attila (magyar) 23.04 - Zubor nem jutott tovább. Elődöntő: 1. Popov 21.98, 2. Kizierowski (lengyel) 22.31, 3. Van den Hoogenband (holland) 22.46.

200 m hát. Döntő. Eb: Gordan Kozulj (Horvátország) 1:58.62, 2. Emanuele Merisi (Olaszország) 2:00.02, 3. Joab Gath (Izrael) 2:00.32, 4. V. Nikolajcsuk (Ukrjana) 2:00.93, 5. R. Florea (Románia) 2:01.11, 6. M. Strahija (Horvátország) 2:01.15.

100 m pillangó. Döntő. Eb: Lars Frölander (Svédország) 52.23 - Európa-csúcs, régi: 52.27, Gyenisz Pankratov (orosz) - 1996., 2. Thomas Rupprath (Németország) 53.38, 3. James Hickman (Nagy-Britannia) 53.44, 4. I. Gherghel (Románia) 53.56, 5. A. Serdinov (Ukrjana) 53.65, 6. J. Keizer (Hollandia) 53.71.

4x200 m gyorsváltó: 1. Olaszország 7:22.38, 2. Dánia 7:25.16, 3. Németország 7:27.01. Döntő. Eb: Olaszország (Massimiliano Rosolino, Matteo Pellicciari, Simone Cercato, Emiliano Brembilla) 7:16.52, 2. Németország (Michale Kiedel, Christian Keller, Stefan Herbst, Stefan Pohl) 7:18.96, 3. Hollandia (Martijn Zuijdweg, Marcel Wouda, Mark Van der Zijden, Pieter van den Hoogenband) 7:19.91, 4. Oroszország (D. Csernyisev, Szergej Lavrenov, D. Pimankov, A. Kapralov) 7:20.65, 5. Románia (D. Coman, C. Badita, I. Gherghel, N. Ivan) 7:21.81, 6. Dánia (J. Nielsen, J. Cartensen, H. Andersen, D. Otzen) 7:26.68.

Nők

50 m gyors. Előfutam: 1. Alshammar (svéd) 24.96, 2. Draxler (osztrák) 25.70, 3. Chiuso (olasz) 25.79. Elődöntő: 1. Alshammar 24.86, 2. Van Rijn (holland) 25.59, 3. Mukomol (ukrán) 25.67.

200 m gyors. Döntő. Eb: Natalija Baranovszkaja (Fehéroroszország) 1:59.51, 2. Martina Moravcová (Szlovákia) 2.00:08, 3. Camelia Potec (Románia) 2:00.32, 4. S. Figues (Franciaország) 2.00.68, 5. L. Roca (Spanyolország) 2:01.70, 6. N. van Koeckhoven (Belgium) 2:01.74.

50 m hát. Előfutam: 1. Zsivanyevszkaja (spanyol) 28.96, 2. Mocanu (román) 29.41, 3. Koivisto (finn) 29.92. Elődöntő: 1. Zsivanyevszkaja 28.83, 2. Mocanu 29.03, 3. Hlavacková (cseh) 29.30.

200 m mell. Döntő. Eb: Beatrice Caslaru (Románia) 2:26.76, 2. Kovács Ágnes (Magyarország, egyesület: Bp. Spartacus, edző: Kiss László, Turi György) 2:26.85, 3. Karine Bremond (Franciaország) 2:28.20, 4. I. Hüging (Németország) 2:28.77, 5. A. Poleska (Németország) 2:29.68, 6. E. Fischer (Ausztria) 2:30.88, ...16. Kovács Krisztina (Magyarország)

200 m pillangó. Előfutam: 1. Jedrzejczak (lengyel) 2:10.30, 2. Jacobsen (dán) 2:11.34, 3. Vinogradova (orosz) 2:13.16. Elődöntő: 1. Jedrzejczak 2:09.13, 2. Garcia (spanyol) 2:10.53, 3. Jacobsen 2:10.55.

Műugrás

Nők. 3 m-es selejtező. 1. Lindner (német) 316.86, 2. Pakhalina (orosz) 314.01, 3. Cagnotto (olasz) 298.29. Elődöntő. 1. Pakhalina 532.62, 2. Lindner 530.88, 3. Lindberg (svéd) 525.03. Döntő. Eb: Julia Pakhalina (Oroszország) 578.37, 2. Doerte Lindner (Németország) 528.72, 3. Anna Lindberg (Svédország) 523.77, 4. Vera Iljina (Oroszország) 500.55, 5. A. Szorokina (Ukrajna) 492.93, 6. S. Alakszejeva (Fehéroroszország) 480.72.

"Vizes" menü

Július 9. (vasárnap). Úszás. 8: Előfutamok. Férfiak. 400 m vegyes (Batházi István), 4x100 m vegyes váltó. Nők. 400 m gyors, 4x100 m vegyes váltó. 17: Döntők. Férfiak. 50 m gyors, 400 m vegyes, 4x100 m vegyes váltó. Nők. 50 m hát, 200 m pillangó, 50 m gyors, 400 m gyors, 4x100 m vegyes váltó. M?ugrás. 10.30: Férfiak. Torony, elődöntő. 12.15: Nők. Páros 3 m-es döntő. 14: Férfiak. Torony, döntő.

Érem(l)eső
Oroszország 12 3 3
Németország 7 11 2
Olaszország 7 7 2
Svédország 4 1 3
Románia 3 4 3
Ukrajna 3 3 3
Spanyolország 3 1 5
MAGYARORSZÁG 2 1 -
Franciaország 1 2 6
Szlovákia 1 2 1
Finnország 1 1 1
Svájc 1 1 1
Horvátország 1 - -
Fehéroroszország 1 - -
Hollandia - 3 2
Nagy-Britannia - 2 6
Dánia - 1 2
Lengyelország - 1 -
Litvánia - 1 -
Belgium - - 2
Ausztria - - 1
Csehország - - 1
Izrael - - 1
Törökország - - 1

(úszás, műugrás, műúszás, hosszútávúszás)

Úszó éremtábla
Olaszország 5 5 -
Svédország 4 1 2
Oroszország 4 - 1
Románia 3 4 3
Ukrajna 3 2 1
Spanyolország 3 - 1
Németország 2 5 2
MAGYARORSZÁG 2 1 -
Szlovákia 1 2 1
Svájc 1 1 1
Finnország 1 1 -
Horvátország 1 - -
Fehéroroszország 1 - -
Hollandia - 2 2
Nagy-Britannia - 1 5
Belgium - 1 2
Dánia - 1 2
Lengyelország - 1 -
Franciaország - - 4
Ausztria - - 1
Litvánia - - 1
Izrael - - 1
Törökország - - 1

Sal Endre helyszíni jelentése, Nemzeti Sport 2000.07.09.

Kovács Ágnes
VERSENY

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Helsinki EB