FONTOS


 

25. úszó, műugró, műúszó és hosszútávúszó Eb
Horváth Péter Deutsch nyomába eredt


Kezdjük a lényeggel: Horváth Péter kedden kora este ott lesz a százméteres hátúszás fináléjában. Nem hagyott minket izgulni, az előfutamban, majd az elődöntőben is éppen annyit teljesített, amennyi a továbbjutáshoz kellett. Az ötödik legjobb idővel kvalifikálta magát (56.07), és ami még jól jöhet, ugyanez nem sikerült a német Thelökének és a szintén német Driesennek. Az utóbbi már reggel, a selejtezőben elvérzett, Thelöke pedig az elődöntőből nem tudott továbbevickélni, csak a kilencedik lett. Nem mellékesen, a nevezési idők alapján csak a német kettős állt Horváth előtt, aki amúgy kínkeserves sorozatot tört meg. A magyar hátúszók az utóbbi időben még epizódszerepet sem játszottak a nemzetközi vizeken. Az utolsó "mohikán", Deutsch Tamás (nem a miniszter...) a kilencvennégyes római világbajnokságon volt bronzérmes, azóta viszont magyar hátúszó nem ért el felnőtt szinten említésre méltó eredményt. És ha Horváthon múlik, koránt sincs vége a mesének, feltett szándéka, hogy nem csak megtartja, de megjavítja a jelenlegi helyezését a keddi döntőben.

-- Reggel tisztában voltam vele, hogy erős időfutamban fogok szerepelni, be is jött, nyolcan indultunk, és hatan tovább is jutottunk. Életem második legjobb reggeli idejét úsztam. Örülök a döntős szereplésnek, ebben reménykedtem az Európa-bajnokság előtt . Hogy a fináléban mi lesz? Bizakodom -- összegzett Horváth.

Hétfőn négy Európa-bajnoki aranyérem talált gazdára, ám mégsem a győztesek okozták a szenzációt. Az ügyeletes zsenit Jarno Pihlavának hívják, korábban sehol sem jegyezték, viszont nem kizárt, hogy az alig százhetven centiméter magas, huszonegy éves szőke finn legény keddtől Európa-bajnoknak mondhatja magát száz mellen. Legalábbis jó úton halad az üdvösség felé, az egykor csak "magyar" számként emlegetett százméteres mellúszásban. Pihlava a reggeli előfutamban kezdte meg szárnyalását, féltávnál még világcsúcsrészidőn belül úszott, a második hosszra sem "halt meg", így 1:01.17-es idővel elsőként került az elődöntőbe. Majd a döntőbe. Nem csoda, hogy néhány óra alatt ő lett a finn újságírók kedvenc témája. Pihlava mellett a másik finn, Hard is keménykedik a sztárokkal ötven pillangón, a holland Van den Hoogenband előtt, elsőként került a táv fináléjába. Otthon, édes otthon...

És akkor a hétfői döntőkről. Női négyszáz vegyesen az égvilágon semmi sem történt, csupán a címvédő, ukrán Jana Klocskova szokás szerint megelőzte a román Caslarut. Tavaly Isztambulban is így volt. Gyanítható, ha nem jön egy kiugró tehetség, jövőre is így lesz. (Érdemes megjegyezni, hogy Kovács Ági az országos bajnokságon úszott idejével a bronzéremért szállhatott volna harcba).

A férfiak négyszáz gyors döntőjében az olasz Brembilla három év után ismét Európa tetejére lépett, legutóbb közel három másodperccel jobb idő kellett a győzelemhez. Most kevesebb is elég volt a román Comanu ellen. Végül a 4x100 m-es gyorsváltókról: a férfiaknál bejött az országos egyes, a Popov vezérelte oroszok vihetik haza az aranyérmet. Más kérdés, hogy alkalmasint megkönnyítette az életüket, hogy a címvédő hollandok nem kerültek a legjobb nyolc közé. Szokás szerint a B-csapatukat szerepeltették a selejtezőben, ám ez a B inkább C volt...

A hölgyek százas gyorsváltója a mezőnyt elnézve nem hozott meglepetést, a svédek -- Alshammarral a fedélzeten -- lettek az Európa-bajnokok. Az ezüstös olaszok, valamint a bronzos belgák sporttörténelmet írtak, 4x100-as gyorsváltóban az Európa-bajnokságok történetében még nem nyertek érmet. Mostanáig. Persze ha, mondjuk, a németek -- tavaly ők győztek -- indítanak váltót, minden másképp történik. De nem indítottak.

Nekünk pedig nem marad más mint a reménykedés: hat év után talán ismét lesz érme a magyar hátúszásnak. A színe majdhogynem mindegy, csak legyen!

Büchse a hosszabbik távon is remek

Hosszútávúszás

A német Peggy Büchse az egyetlen duplázó a hosszútávúszó-mezőnyben, a szőke hölgy az öt kilométer után hétfőn huszonöt kilométeren diadalmaskodott. A hosszabbik távon legutóbb öt éve, a bécsi Eb-n tudott nyerni. Érdemes volt várnia... Mindazonáltal az összesített Európa-bajnoki csapatversenyt nem a németek nyerték, a legkiegyensúlyozottabb teljesítményt az olasz versenyzők nyújtották.

Német dupla

M?ugrás

A férfiak 1 m-es fináléja korszakváltást hozott, a mostani dobogósok közül ezen a magasságon még senki sem szerzett érmet a korábbi Európa-bajnokságokon. Habár a selejtezőben a görög Szirandisz, valamint az orosz Bajbakov remekelt -- Lengyel Imre sajnos nem került tovább a fináléba --, a döntőben a német Mesch parádézott. Német aranyat hozott a női páros toronyugrás is, a Piper, Wetzig kettős -- csakúgy, mint három éve Sevillában -- megelőzte az orosz Olsevszkaja, Tyimosinyina párost. Tavaly, az isztambuli Eb-n pedig az oroszok örülhettek, ám Helsinkiben közel három ponttal a germánokat értékelték jobbnak a pontozók, akik között ott találhattuk Kelemen Ildikót is.

Vízcseppek

A jelek szerint az Arena sem akar lemaradni konkurens sportszergyártó cégek mögött, a hétfői bejelentés szerint hamarosan piacra dobja az újfajta Arena fürdődresszeket, amelyek -- állítják -- verik majd a rivális gyártók termékeit. Az új, szuperkönny? és százszázalékosan vízlepergetős dressz (van egész testet befedő is ) csak később kerül a boltokba, ám az Arena támogatottjai már kaptak belőle. A hírek szerint több mint húszmillió márkát áldoztak a kikísérletezésére, és máris igazolni látják a hatékonyságát. Az orosz Alekszandr Popov ugyanis néhány hete már az új "ruciban" úszott ötven gyorson világcsúcsot az orosz bajnokságon. Popov mellett a német Franziska van Almsicknak is juttattak az új dresszből és mint a cég támogatottja, a magyar úszóválogatott is kapott a termékből. Így Kovács Ági is, aki a fentebb említettek mellett az Arena reklámembere.

Mindazonáltal sokan szkeptikusak az új dresszel kapcsolatban. Ruza József, a magyar szövetség főtiszerint még fog galibát okozni. Mert ha valóban időbeli javulást hoz, akkor szerinte a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) akár fel is léphetne ellene, hiszen a szabályzat tiltja a külső segédeszközök használatát. Ha viszont a csodadresszek nem hoznak javulást, akkor a főtitkár szerint a nemzetközi reklámszövetség léphetne fel a cégek ellen, hiszen formajavulást ígérnek a termék viselőinek. Ma még nem tudni, mi lesz a játszma vége, az viszont tény: aki az új dresszben nyer, úgyis dicsérni fogja, aki pedig veszít, legfeljebb előveszi a jól bevált hagyományos fürdőnadrágot.

*

Senki sem érti. A holland Inge de Bruijn csak úgy szórta a világcsúcsokat az Eb előtt. Az orosz Roman Szludnov száz mellen szintén új rekordot repesztett. Helsinkibe egyikük sem jött el. Nem kell nekik az Eb-arany? Vagy ennyire fontos az olimpia? Netán egyik napról a másikra formán kívül kerültek. Ők tudják. Talán egyszer elmondják...

Sal Endre helyszíni jelentése

Tempók és pontok

Úszás

Férfiak

400 m gyors. Előfutam: 1. Brembilla (olasz) 3:50.87, 2. Rosolino (olasz) 3:52.19, 3. Palmer (brit) 3:52.27. Döntő. Európa-bajnok: Emiliano Brembilla (Olaszország) 3:48.56, 2. Dragos Coman (Románia) 3:48.69, 3. Paul Palmer (Nagy-Britannia) 3:50.97, 4. M. Rosolino (Olaszország) 3:54.70, 5. V. Burda (Csehország) 3:55.42, 6. D. Koptur (Fehéroroszország) 3:55.47

100 m hát: Előfutam: 1. Kozulj (horvát) 55.39, 2. Kizierowski (lengyel) 55.86, 3. Nikolajcsuk (ukrán) 55.87, ...9. Horváth Péter (magyar) 56.52 -- Horváth bejutott az elődöntőbe. Elődöntő: 1. Urbach (izraeli) 55.64, 2. Nikolajcsuk 55.67, 3. Strahija (horvát) 55.69, ...5. Horváth P. 56.07 -- Horváth Péter bejutott a döntőbe

100 m mell. Előfutam: 1. Pihlava (finn) 1:01.17, 2. Couto (portugál) 1:02.50, 3. Fioravanit (olasz) 1:02.55. Elődöntő: 1. Pihlava 1:01.68, 2. Komornyikov (orosz) 1:02.15, 3. Lisogor (ukrán) 1:02.16

50 m pillangó. Előfutam: 1. Hard (finn) 23.94, 2. Frölander (svéd) 24.14, 3. Van den Hoogenband (holland) 24.29. Elődöntő: 1. Hard 23.97, 2. Van den Hoogenband 24.26, 3. Rupprath (német) 24.36

4x100 m gyorsváltó. Edöntő: 1. Oroszország 3:20.64, 2. Franciaország 3:20.93, 3. Németország 3:21.12. Döntő. Eb: Oroszország (Gyenisz Pimankov, Dmitrij Csernyisev, Andrej Kapralov, Alekszandr Popov) 3:18.75, 2. Németország (S. Herbst, L. Conrad, Ch. Tröger, S. Kunzelmann) 3:19.16, 3. Franciaország (R. Barnier, N. Kintz, H. Viart, F. Bousquet) 3:20.37, 4. Olaszország 3:20.39, 5. Ukrajna 3:21.70, 6. Fehéroroszország 3:22.56

Nők

200 m hát. Előfutam: 1. Mocanu (román) 2:13.55, 2. Zsivanyevszkaja (spanyol) 2:13.89, 3. Buschschulte (német) 2:14.06. Elődöntő: 1. Fargus (brit) 2:12.68, 2. Buschschulte 2:13.33, 3. Zsivanyevszkaja 2:13.76

50 m pillangó. Előfutam: 1. Kammerling (svéd) 26.91, 2. Moravcová (szlovák) 27.00, 3. Egdal (dán) 27.10. Elődöntő: 1. Kammerling 26.60, 2. Moravcová 26.81, 3. Egdal 27.02

400 m vegyes. Előfutam: 1. Caslaru (román) 4:45.86, 2. Gervy (belga) 4:46.68, 3. Klocskova (ukrán) 4:47.42. Döntő. Eb: Jana Klocskova (Ukrajna) 4:39.78, 2. Beatrice Caslaru (Románia) 4:41.64, 3. Yseult Gervy (Belgium) 4:46.15, 4. N. Hetzer (Németország) 4:47.92, 5. H. Cerna (Csehország) 4:48.04, 6. S. Klenz (Németország) 4:48.56

4x100 m gyorsváltó. Elődöntő: 1. Fehéroroszország 3:48.24, 2. Svédország 3:48.59, 3. Hollandia 3:48.59. Döntő. Eb: Svédország (Louise Jönke, Johanna Sjöberg, Anna-Karin Kammerling, Therese Alshammar) 3:42.38, 2. Olaszország (L. Striani, S. Parise, C. Vianni, C. Chiuso) 3:45.31, 3. Belgium (N. Van Koeckhoven, L. Dreesen, S. Goffin, T. Bossuyt) 3:46.42, 4. Románia 3:46.45, 5. Hollandia 3:46.49, 6. Fehéroroszország 3:48.29

M?ugrás

Férfiak. 1 m. Döntő. Eb: Alexander Mesch (Németország) 370.53, 2. Dmitrij Bajbakov (Oroszország) 363.00, 3. Joona Puhakka (Finnország) 347.16, 4. V. Kamulkin (Fehéroroszország) 313.95, 5. N. Sziranidisz (Görögország) 305.97, 6. P. Waterfield (Nagy-Britannia) 305.04, ...8. Lengyel Imre (Magyarország)

Nők. Páros torony. Döntő. Eb: Anke Piper, Ute Wetzig (Németország) 268.05, 2. Jevgenyina Olsevszkaja, Szvetlana Tyimosinyina (Oroszország) 265.20, 3. Olga Leonova, Olena Zsupina (Ukrajna) 246.54, 4. A. Opriera, C. Ciocan (Románia) 244.80, 5. S. Freeman, K. Smith (Nagy-Britannia) 237.15, 6. O. Arboles-Souchon, J. Danaux (Franciaország) 214.11

Hosszútávúszás

Nők. 25 km. Eb: Peggy Büchse (Németország) 5:22:11.1, 2. Edith van Dijk (Hollandia) 5:24:47.0, 3. Valeria Casprini (Olaszország) 5:24:52.7, 4. V. Valli (Olaszország) 5:24:54.3, 5. A. Maurer (Németország) 5:25:18.6, 6. N. Pankina (Oroszország) 5:25:30.1 -- Balázs Eszter (Magyarország) nem állt rajthoz.

Összetett csapatverseny. Eb: Olaszország 111 pont, 2. Németország 92, 3. Franciaország 68, 4. Oroszország 63, 5. Spanyolország 44, 6. Hollandia 42, ...11. Magyarország 6

"Vizes" menü

Július 4. (kedd). Úszás. 8: Előfutamok. Férfiak. 200 m vegyes (Batházi István), 100 m gyors (Zubor Attila). Nők. 100 m gyors, 100 m mell (Kovács Ágnes, Kovács Krisztina), 4x200 m gyorsváltó. 17: Elődöntő. Férfiak. 200 m vegyes, 100 m gyors. Nők. 100 m gyors, 100 m mell. Döntők. Férfiak. 100 m hát (Horváth Péter), 50 m pillangó, 100 m mell. Nők. 50 m pillangó, 200 m hát, 4x200 m gyorsváltó. M?ugrás. 12.15: Nők. 1 m-es döntő. 14: Férfiak. Páros 3 m-es döntő. 19.15: Nők. Torony selejtező (Déri Eszter)

Érem(l)eső
Németország 4 3 --
Oroszország 4 2 --
Olaszország 3 3 2
Franciaország 1 2 3
Ukrajna 1 -- 1
Svédország 1 -- --
Románia -- 2 --
Spanyolország -- 1 3
Hollandia -- 1 --
Belgium -- -- 2
Csehország -- -- 1
Finnország -- -- 1
Nagy-Britannia -- -- 1

Sal Endre helyszíni jelentése, Nemzeti Sport 2000.07.04.

Kovács Ágnes
VERSENY

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Helsinki EB