FONTOS


 

Kovács Ágnes a 200 mell fináléjában, férfi pólósaink ötgólos előnyből egyet megtartva győzték le a szlovákokat
Mindennap új hősök a fukuokai hőségben


Férfi vízilabda-válogatottunk 9-8-ra verte Szlovákiát, ezzel negyedszer nyert a fukuokai világbajnokságon, méghozzá másodszor egy góllal, ötgólos vezetés után. E részletek azonban a jugoszlávok elleni mai rangadóra jelentőségüket vesztik, mint ahogy az is, hogy Kovács Ágnes másodikként jutott be a 200 mell döntőjébe, hiszen - Székely Bulcsú szavaival élve - mindennap új hősök születnek. Várjuk is őket.

Tegnap a tetőfokára hágott a hőség. A magyar-szlovák pólómeccs előtt senki emberfia nem merészkedett a tribün napos oldalára, az egyetlen rendezőt, aki hivatalból állt ott, pedig a földre rogyás előtti pillanatban kapták el és támogatták be jeges zacskóval a tarkóján az árnyékba. Egyébként olyan hangulat lengedezett, mint otthon a Palatinus strandon. A rendezők locsoló berendezést állítottak a medencébe, hogy frissítse a vizet, és sokáig a középdöntő első mérkőzése is felhőtlen lubickolásnak tűnt. Kemény Dénes szövetségi kapitány még azt is megtehette a második negyed végén, hogy egy, a szokásosnál hangosabb taktikai utasítása után átkiabált a szlovákok magyar nemzetiségű kapusának, Gergely Istvánnak: "Pista, ne fordíts!"

Ha ő nem is fordított, a társai majdnem. Pedig a mieink a félidei 6-3 után már 8-3-ra is vezettek, de a centert képtelenek voltak megjátszani, ezért egyre kényszerűbb helyzetben lövöldözték el a labdákat. A negyedik negyed előtt, 8-5-nél Kemény azt kérte játékosaitól, gondolva az esetleg döntő gólkülönbségre, legalább néggyel nyerjenek. (Többel azért "nem volt érdemes", mert ha a szabályok szerint a legjobb eredmény kiesik, mindegy, mennyivel jobb az a kazahok elleni 7-3-nál.) A reális cél aztán az utolsó percben a négy helyett az egy lett, és ehhez is kellett, hogy 19 másodperccel a duda előtt kapjunk egy "ha ellenünk ítélik, belezöldülünk" típusú emberelőnyt. A hátralévő idő így passzolgatással telt, a meccs pedig 9-8-cal zárult. A kapitány ettől és az újabb két ponttól persze még nem volt boldog, így összegzett:

- Tavaly még akkor is tudtunk egyenletes színvonalon játszani, amikor kikaptunk, de most nem megy. Pedig megint nagyon jól kezdtünk, 8-3-ig talán nem is dobtunk csúnya gólt, de utána banális hibákat vétettünk. Ötgólos vezetésnél persze nehéz úgy harcolni, mint 0-0-nál, de az is lehet, hogy megfőtt a fiúk feje a kánikulában.

Keményé eközben azért főhet, mert válogatottunk a görögök után a szlovákok ellen másodszor ad le ötgólos vezetést egyre, és nem is azért, mert nem akar játszani, mert nagyképűsködik, hanem mert valamilyen rejtélyes oknál fogva, miután földre vitte ellenfelét, lehajol hozzá, felsegíti és leporolja. Ma viszont ez már csak azért sem következhet be, mert a jugoszlávoktól feltehetően nem lépünk meg öttel. Bár tegnap ők is úgy szenvedték ki a 4:3-at a görögök ellen, az Európa-bajnok hányattatásai is mutatják, hogy felesleges itt tendenciákban, felfelé és lefelé igyekvő formákban gondolkodni.

A világbajnokságon mindenki napról napra él, tehát előzményektől és következményektől függetlenül ma meg kell verni a jugoszlávokat. Ha nem megy, felejtsük el őket, és verjük meg holnap az olaszokat. Ha az se menne, felejtsük el, hogy a mienk a világ legjobb csapata.

Úszásban még egyszerűbb a képlet. A Marine Messe fedett medencéjébe nem hatolhat be a nap, nem pattan furán a labda, nincs játékvezető, és a vetélytárs sem vethet be semmi trükköt. Legfeljebb gyorsabb lehet, mint ahogy a 200 mell tegnapi középfutamában a román Caslaru - igaz, csak ő - is gyorsabb volt Kovács Ágnesnél. A szám címvédője szokásához híven a legrosszabb rajtot vette, aztán ötvennél hatodikként, száznál harmadikként, százötvennél már másodikként fordult, és a hajrára megközelítette az addigra széteső, de így is nagy egyéni rekordot repesztő románt. Ági meg is jegyezte: "Pedig hat évvel idősebb nálam, de biztosan későn érő típus. Bár lehet, hogy én is az ő korában kerülök a csúcsra." Pedig ma kellene, mert bár a fináléban úszik Caslaru mellett a kínai világrekorder és honfitársa, a száz mell győztese is, számunkra a komplett magyar úszócsapat megítélése a tét. Ha ugyanis 200 mellen nem jön össze a várva várt arany, másutt biztosan nem. Ennek igazolásaként tegnap Horváth Péter 14. lett ötven háton, Zubor Attila pedig Rosolino visszalépése miatt 16.-ként középdöntőzhetett volna 200 gyorson, de kihagyta, mondván, a százra koncentrál.

Hiába, nem lehet mindenki Ian Thorpe, ilyen csoda csak egy van a hatmilliárdból. Az ausztrál tinédzser ugyanis a 200 gyors középfutamában bemelegítésként betempózott másodiknak, majd negyedóra múltán világcsúccsal nyerte a 800 gyors aranyérmét. "Nem voltam biztos benne, hogy meg tudom csinálni - adta a szerényet a sajtótájékoztatón. - Megpróbáltam olyan könnyűre venni a kétszázat, amilyenre csak lehetett, edzésen már begyakoroltam, hogy kell takarékoskodni az energiámmal. Sikerült, mert hamarosan életem legjobb hatszázát úsztam."

A hétszázát! - vághatjuk rá vagy akár Roman Szludnov újabb diadalára. Bár Güttler Károly szűk egy hónapja, Szludnov akkori világcsúcsa hallatán otthon azt jósolta, a vb-n lebőg majd az orosz, ő Fukuokában előbb megjavította a saját rekordját, majd tegnap világbajnok lett. Titkáról mindössze annyit árult el, hogy nagyon tart az edzőjétől, mert az nem más, mint az édesanyja.

Nem tudni, Michael Phelps 16 éves amerikai állampolgár mamája milyen foglalkozást űz, de hogy az ő csemetéje is újólag világcsúcstartó lett 200 pillangón, az bizonyos.

Ennyi ausztrál, amerikai és orosz dicshimnusz után ma magyar úszót szeretnénk éltetni. Fukuokában először és valószínűleg utoljára.

EREDMÉNYEK

MŰUGRÁS. Férfiak, 3 m: 1. Dimitrij Szautyin (orosz) ... 9. Lengyel Imre.

ÚSZÁS. Férfiak, 100 m mell: 1. Roman Szludnov (orosz) 1:00,16. 800 m gyors: 1. Ian Thorpe (ausztrál) 7:39,16, világcsúcs. 200 m pillangó: 1. Michael Phelps (amerikai) 1:54,58, világcsúcs. Nők, 50 m hát: 1. Haley Cope (amerikai) 28,51.

VÍZILABDA. Férfiak. Középdöntő, A csoport: Magyarország-Szlovákia 9-8, Olaszország-Kazahsztán 13-3, Jugoszlávia-Görögország 4-3. Az állás: 1. Magyarország 6 pont, 2. Olaszország 5 (27-11), 3. Jugoszlávia 5 (14-12), 4. Görögország 2, 5. Szlovákia 0 (19-27), 6. Kazahsztán 0 (10-25). B csoport: Oroszország-Ausztrália 8-3, Spanyolország-Egyesült Államok 10-4, Horvátország-Hollandia 12-3. Az állás: 1. Spanyolország 6 (24-9), 2. Oroszország 6 (27-19), 3. Horvátország 4, 4. Hollandia 2, 5. Egyesült Államok 0 (18-26), 6. Ausztrália 0 (10-24). A 13-16. helyért: Németország-Kanada 6-6, Brazília-Japán 13-6.

 

Kásás Tamás lövését a szlovákiai Gejza Gyurcsi próbálja blokkolni. MTI-TELEFOTÓ

Ballai Attila, Népszava 2001.07.25.

Kovács Ágnes

VERSENY

KÉPEK

 

 
LINKEK