FONTOS


 

A PSV menedzsere
Wouda: úszás helyett öltöny

Marcel Wouda. A holland óriás, aki a kilencvenes évek egyik legjobb vegyes úszója volt. A Darnyi-korszakból kimaradt, Atlantában csak leste Czene úszását, ám azért így is bezsebelt egy világbajnoki győzelmet és négy Európa-bajnoki aranyérmet. A két méter három centiméter magas németalföldi Fukuokában is itt van, de már csak a nézőtéren látható A sydneyi olimpia után ugyanisabbahagyta az úszást.

-- Az olimpai jelzés volt számomra, beláttam, mivel már nem tudok tovább fejlődni, jobb, ha inkább befejezem a pályafutásomat -- mondja Marcel Wouda.

-- Mindent megnyert, kivéve az ötkarikás aranyat. Gondolom, hiányzik...

-- Persze, de azért így is elmondhatom magamról, hogy világbajnok és Európa-bajnok vagyok. Ön is láthatja, a vegyes úszás nagyot fejlődött az utóbbi időben, én pedig huszonkilenc évesen már képtelen lennék arra, hogy tartsam a ritmust az új generációval. Sydneyben ötödik lettem kétszáz vegyesen, s tudtam, ez a maximum. Egyébként is a kilencvenes évek érmesei közül egyre kevesebben úsznak, úgy tudom, a finn Sievinen is befejezte. Tényleg, nem tudja, mi van Czene Attilával?

-- Ő még úszik, más kérdés, hogy Fukuokába nem jutott ki.

-- Fantasztikus volt, amit az atlantai olimpián művelt. Az egyes pályáról nyerni..., óriási!

-- Mondhatjuk, hogy az olimpiákkal nem volt szerencséje?

-- A csúcsformámat éppen az olimpiai ciklus közepén futottam, ebből a szempontból nézve tényleg nem volt szerencsém. Atlantában még nem volt kellő tapasztalatom, Sydneyben viszont már nem éreztem magamat olyan erősnek, mint korábban.

-- Jelenleg pihenget?

-- Nem, a PSV Eindhovennél dolgozom, az úgynevezett Phillips-csapatnak vagyok a menedzsere. Ez Hollandia elitklubja, csak a legnagyobbak lehetnek a tagjai. Itt úszik például Pieter van den Hoogenband és Inge de Bruijn is.

-- Az edzősködés nem izgatja?

-- Idővel szeretnék edzőként dolgozni, ám még talán korai lenne. Persze most is bármiben segítek a holland válogatott főedzőjének, Jacco Verhaerennek.

-- Pieter van den Hoogenbandról köztudomású, hogy imádja a labdarúgást, ezen belül a PSV csapatát. Ön melyik holland élcsapatnak drukkol?

-- Ugyancsak a PSV-nek. Már akkor is nekik szurkoltam, amikor még nem voltam tagja az egyesületnek.

-- Huszonkilenc éves, de nem látom a kezén a gyűrűt.

-- Van barátnőm, de az eljegyzés és a házasság még nem került szóba. Természetesen szeretnék gyerekeket, de az még odébb van. Tíz hónapja fejeztem be az úszást, amely miatt az utóbbi két évtizedben rengeteg minden kimaradt az életemből. Előbb kicsit szusszanok, aztán jöhet a családalapítás. Nincs igazam?

***

Névjegy

MARCEL WOUDA

Született: 1972. január 23., Tilburg

Állampolgársága: holland

Legjobb eredményei: olimpiai 3. hely (4x200 m gyorsváltó, 2000); világbajnok (200 m vegyes, 1998); 2x világbajnoki 2. hely (400 m vegyes, 4x200 m gyorsváltó, 1998); 4x Európa-bajnok (200 m vegyes, 400 m vegyes, 1997, 200 m vegyes, 400 m vegyes, 1999), 2x Európa-bajnoki 3. hely (400 m vegyes, 1993, 4x200 m gyorsváltó, 2000); rövid pályás világbajnok (4x200 m gyorsváltó, 1998), 2x világbajnoki 2. hely (400 m vegyes, 4x100 m gyorsváltó, 1998); 2x rövid pályás Európa-bajnok (200 m vegyes, 400 m vegyes, 1998)

Sal, Nemzeti Sport 2001.07.27.

Kovács Ágnes

VERSENY

KÉPEK

 

 
LINKEK