FONTOS


 

Hosszútávúszás
Valli duplázni tudott

Magyar szempontból nem sikerült jól a hosszútávúszók utolsó fukuokai versenynapja, hiszen a 25 kilométeres versenyben női indulónk, Balázs Eszter féltáv után feladta a küzdelmet, míg Nagy-Pál Levente a 19., Cselényi Balázs pedig a 24. helyen ért célba.

A nőknél az olasz Valli az 5 kilométeren aratott győzelme után újra a dobogó legfelső fokára állhatott, ő egyébként is külön klasszist képvisel, elég, ha azt jelezzük, hogy mindkét magyar férfi indulónál jobb időeredménnyel csapott a célba.


Viola Valli

A férfiaknál ezúttal is orosz győzelem született, Jurij Kudinov gyakorlatilag végig vezetve szerezte meg a győzelmet, igaz, 23 kilométeren keresztül együtt lapátolt legnagyobb riválisaival, ám a hajrát ő bírta a legjobban.

"Nagyon boldog vagyok, hogy nyerni tudtam, ez volt életem eddigi legnehezebb versenye. A víz alatti áramlatok nagyon erősek voltak, a víz az egyik helyen nagyon hideg volt, máshol meg nagyon meleg, ráadásul a hullámok is visszatartottak. Elkövettem egy hibát a rajt után, megpróbáltam vezetni, az edzőm nagyon mérges is volt rám, integetett, hogy talán megőrültem. Ebben az időszakban sok energiát elpazaroltam, de végül is sikerült nyernem, ez a város szerencsét hozott az orosz úszóknak" - nyilatkozta Kudinov, akinek aranyérmével a hosszútávúszók pontversenyét is az oroszok nyerték meg (115 pont), mindössze két ponttal megelőzve a nőknél remeklő olaszokat (113). A harmadik helyen Németország együttese végzett (86).

25 km, döntő

Férfiak (25 induló). Világbajnok: Jurij Kudinov (Oroszország) 5:25:32, 2. Stephane Gomez (Franciaország) 5:26:00, 3. Stephane Lecat (Franciaország) 5:26:36, 4. F. Fusi (Olaszország) 5:28:16, 5. M. Saliba (Ausztrália) 5:29:17, 6. M. Leonard (Egyesült Államok) 5:31:53, ...19. Nagy-Pál Levente (Magyarország) 6:00:03, ...24. Cselényi Balázs (Magyarország) 6:37:51

Nők (14). Vb: Viola Valli (Olaszország) 5:56:51, 2. Edith van Dijk (Hollandia) 6:00:36, 3. Angela Maurer (Németország) 6:06:19, 4. B. Kamrau (Németország) 6:08:46, 5. N. Pankina (Oroszország) 6:14:26, 6. B. Bergen (Egyesült Államok) 6:20:07. Balázs Eszter (Magyarország) nem ért célba.


MűÚSZÁS

Az orosz juniorok diadala

Sydneyben orosz győzelem született a csapatversenyben, az együttesben akkor az azóta visszavonult Kiszeljeva és az egyéni győztes Brusznyikina is helyet kapott. Ezúttal a juniorokkal megerősített csapat ugyanarra a zenére adta elő programját, és a házigazda Japán kilencesét megelőzve megnyerte a világbajnokságot - ez is mutatja Oroszország erejét a műúszásban.

"Aggódtam a döntő előtt, hiszen ugyanezt a programot adtuk elő az olimpián is, ráadásul most egy teljesen új csapattal. Végül azonban minden remekül sikerült. Azt kell mondanom, hogy a régiek távozásával elveszítettük a rutint, de a fiatalok ezt lelkesedésükkel, vitalitásukkal ellensúlyozni tudták" - vélekedett Tatjana Pokrovszkaja, az oroszok vezetőedzője.

Csapat, döntő

Világbajnok: Oroszország (Anasztazija Davidova, Irina Tolkacseva, Anna Sorina, Szvetlana Petracsina, Maria Gromova, Anasztazija Jermakova, Elena Ovcsinyikova, Elvira Kaszanova, Julija Csesztakovics) 98.917, 2. Japán (Joneda, Fudzsimaru, Vatanabe, Szuzuki, Takeda, Tacumi, Hokoda, Kavasima, Harada) 98.083, 3. Kanada (Carver-Dias, Garceau, Chase, Caskey, Nackoney, Letourneau, Chan, Johnson, Petrov, Alexander) 97.453, 4. Egyesült Államok 95.941, 5. Spanyolország 95.081, 6. Olaszország 94.486

Érem(l)eső
Ország A E B
Oroszország 4 4 -
Olaszország 3 - 2
Japán 1 1 1
Németország 1 1 1
Franciaország - 2 1
Hollandia - 1 1
Kanada - - 2
Ausztrália - - 1

Sal, Nemzeti Sport 2001.07.22.

Kovács Ágnes

VERSENY

KÉPEK

 

 
LINKEK