FONTOS


 

Horváth Péter száz háton maradandót akar alkotni
Zubor sajnálja Popovot

Zubor Attila sajnálja a betegség miatt a vb-indulást lemondó orosz Alekszandr Popovot. Sajnálja a kilencvenes évek legjobb úszóját, pedig elvileg örülnie kellene. Száz gyorson ugyanis Popov volt a favorit. Ott, ahol Zubor a döntőbe igyekszik. Az Olaszországban, pontosabban Descenzánóban tréningező magyar mégsem örül.

"Érdekes, néhány évvel ezelőtt Alekszandr szinte átnézett rajtam, ám amióta két éve legyőztem Monte-Carlóban, minden megváltozott. Tavasszal többször is találkoztunk a versenyeken, jókat beszélgettünk, mikor elszakadt az úszódresszem, ő volt az első, aki kisegített. Már-már barátomnak tekinthetem, ez alapján pedig csak azt mondhatom, nagyon sajnálom, hogy nem védheti meg a világbajnoki címét" - mondja a fukuokai vb-rajtra készülő Zubor, aki azt is elárulta, Popovval élvezet beszélgetni a lányokról:

"Legutóbb megállapítottuk, ez a normális, hiszen ha két férfi öt perc után még nem a lányokról beszél, akkor ott baj van..." - filozofál a vb-hatodik magyar, aki mindamellett egy kicsit bosszús. Kiderült ugyanis, hogy ötven gyorson rossz időeredménnyel nevezték, a 22.76-os idő helyett 23.76-ot diktáltak be itthonról. Mindez komoly hátrányt jelenthet, hiszen így biztos, hogy gyenge előfutamba kerül, onnan pedig nehézkes lesz felvenni a versenyt a legjobbakkal. Zubor egyébként a legjobb egyéni eredményét, azt a bizonyos perthi világbajnoki hatodik helyet Popovnak is köszönheti:

"Emlékszem, a két elődöntő futam közül én az elsőben, ő a másodikban úszott. A zsenialitását mutatja, hogy olyan szépen elaltatta a mezőnyt, hogy a futamából csak ő került be a fináléba, így pedig, többek mellett engem is bejuttatott." - mondja Zubor, aki száz gyorson Fukuokában is be akar kerülni a legjobb nyolc közé. A formája mindenesetre megnyugtató, a felkészülési versenyek során, szinte mindenhol ötven másodpercen belüli időeredményt repesztett. Jó kiindulási alap. Ami szintén nem mellékes, hosszas huzavona után eldőlt, az edzője, Gyertyánffy Tamás is ott állhat majd a medence partján Fukuokában. Zubor szerint ez tizedeket jelenthet majd.

Így van ezzel a másik Gyertyánffy-tanítvány, Horváth Péter is, aki idén a világ legjobb öt százas hátúszója közé került. Kivételes bravúr. Hogy miért is? Habár a pályafutása elején háton is versenyzett, Széchy Tamás pillangósként számolt vele a válogatottban. Kevés sikerélménye akadt. Gyertyánffy viszont - immár hátúszóként - alig két év alatt a közvetlen elitbe vezette. Kiss László szövetségi kapitány szerint nem kizárt, a Füles becenévre hallgató versenyző Fukuokában is ott lesz a legjobb öt között. Horváth felkészülése azért hozott némi zökkenőt, mint ismeretes, a júniusi, székesfehérvári országos bajnokság utolsó napján "munkamegtagadással" tiltakozott - nem vállalta a váltós szereplést - azért, mert hírét vette, az úszószövetség elnöksége nem szavazta be edzőjét a fukuokai csapatba. A kínos szituáció végül is megoldódott, a szövetség Gyertyánffyt is bevette a vb-csapatba, ám többen úgy vélték, Horváthot biztosan megviselte a nem kívánatos hercehurca. A jelek szerint túl van rajta:

"Higgye el, mikor megtudtam, hogy Tamás is jöhet Fukuokába, egyből megnyugodtam, és azóta eszembe sem jut, hogy mi volt Székesfehérvárott. Most is csak az foglalkoztat, hogy a világbajnokságon száz háton kihozzam magamból a maximumot. A nevezési listán az ötödik időeredmény az enyém, ez alapján bizakodó vagyok. De még mielőtt megkérdezné, nem szeretnék konkrét helyezésekről beszélni." - vélekedett a Fukuokából Horváth, aki Zuborral együtt a vegyes váltónak is tagja. Sydneyben ötödik lett a kettőssel felálló kvartett. Fukuokában is kiegyeznénk valamin hasonló eredménnyel...

***

Lábtörést szenvedett az amerikai úszóválogatottban szereplő Linsay Benko, a fukuokai vizes világbajnokságon. A 24 éves versenyző a medencébe ugrás közben ütötte meg a térdét, és - mivel felépülése legalább két hónapot vesz igénybe - nem vehet részt a vb küzdelmeiben. A 4x200 méteres gyorsváltóval Sydneyben olimpiai aranyérmet szerzett Benko 100 és 200 gyorson, illetve váltóban indult volna Fukuokában.

A Fukuokába ülésező Nemzetközi Úszószövetség (FINA) Benint, Burkina Fasót és Libériát felvette soraiba. Ezzel szervezet 179 országot számlál. A FINA bővítené az olimpiai úszóprogramot is, ezért kérvényezik a NOB-nál, hogy a 2004-es athéni olimpián az 50 méteres mell-, pillangó- és hátúszás, valamint a hosszútávúszók 10 kilométeres távja is szerepeljen a műsorban. Lábtörést szenvedett az amerikai úszóválogatottban szereplő Linsay Benko, a fukuokai vizes világbajnokságon. A 24 éves versenyző a medencébe ugrás közben ütötte meg a térdét, és - mivel felépülése legalább két hónapot vesz igénybe - nem vehet részt a vb küzdelmeiben. A 4x200 méteres gyorsváltóval Sydneyben olimpiai aranyérmet szerzett Benko 100 és 200 gyorson, illetve váltóban indult volna Fukuokában.

A Fukuokába ülésező Nemzetközi Úszószövetség (FINA) Benint, Burkina Fasót és Libériát felvette soraiba. Ezzel szervezet 179 országot számlál. A FINA bővítené az olimpiai úszóprogramot is, ezért kérvényezik a NOB-nál, hogy a 2004-es athéni olimpián az 50 méteres mell-, pillangó- és hátúszás, valamint a hosszútávúszók 10 kilométeres távja is szerepeljen a műsorban.

***

Ender vezet

A nem átlagos "üzemanyaggal" úszó kelet-német hölgyek hetvenes-nyolcvanas években végzett tarolása a világbajnokság összesített éremtáblázatából is kitűnik, hiszen két NDK-s áll az örökranglista élén. Nevesítve: Kornélia Ender, aki két világbajnokságon összesen nyolc aranyérmet, valamint két ezüstöt tempózott össze és a nyolcvanas évek meghatározó egyénisége (?), Kristin Otto, aki hét vb-győzelemmel és két ezüsttel tornyosúl második helyen. A tizenötös listán szereplők közül csupán ketten aktív úszók, a már pályafutása vége felé járó, jobbára már csak a váltókban eredményes JennyThompson (5, 3, 1), valamint az ausztrál Michael Klim (4, 2, 1), aki a legutóbbi, perthi vb-n aratott és könnyen lehet, Fukuokában sem marad egyéni aranyérem nélkül. A listán találhatjuk Darnyi Tamást is (4, -, 1), aki a nyolcvanhatos, madridi, valamint a 91-es, perthi vb-n is megnyerte a kétszáz, valamint a négyszáz vegyest (nem mellékesen Perthben kétszáz pillangón egy bronzéremre is futotta az erejéből).

***

Örökranglista
Név A E B
Ender (kelet-német) 8 2 -
Otto (kelet-német) 7 2 -
Montgomery (amerikai) 7 1 1
Biondi (amerikai) 6 2 3
Gross (nyugat-német) 5 5 3
Thompson (amerikai) 5 3 1
Gaines (amerikai) 5 3 -
Caulkins (amerikai) 5 1 2
Klim (ausztrál) 4 2 1
Kother (kelet-német) 4 2 -
Szalnyikov (orosz) 4 2 -
Bottom (amerikai) 4 1 -
Richter (kelet-német) 4 - 1
Darnyi (magyar) 4 - 1
Jäger (amerikai) 4 - 1

Sal, Nemzeti Sport 2001.07.20.

Kovács Ágnes

VERSENY

KÉPEK

 

 
LINKEK